Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Laczkó András: Rippl-Rónai irodalmi kapcsolatai (különös tekintettel a somogyi sajtóra) 2. közlemény
világot): „Állványhoz ül a festő, szénnel szennyeket sikárol sárga papírosára. Néz, néz a tarka sarok sötétjébe, hol színek színt váltanak s krétát szed elő, apró pasztelleket, százával a színek kivonva a természet keverékéből aprón skatulyázva, hol ezzel, hol azzal mázol rá a papírra, lángoló vöröset, világosat, mint a vér, ahogy kibuggyan, rá másik kéket a sarkába, az acélkék dívánpáma letompult színe, sárga csücskét nyújtja másik párna és hegyesen beleszegül függönyszőnyeg meleg tónusába, ordító jajgató sárga, hogy ráfekszik a szürke testvér, mint fiatal csíkos kismalac egymásra, új vörössel keni át az iménti vöröset és újra mély kárbunkósra kopott hegyivel, meg fehéret ken rá vörösére és újra mély kármint, világít, tüzel és izzik a mély drága vörösség, szerelmes, férfias, komoly vörös, a férfi az mégis, aki vállán hordja az egész családot. Ügy félre, kissé láthatatlan, a férfi az, ha jól megnézitek, ki ott fekszik kacagó, boldog színek játéka alatt, férfi vére ömlik lövészárkok medrében . . .”67 A pompázatos vagy halványabb tónusú, de mindenképpen kifejező, életet, világot, emberséget, nagyságot felmutató kolorit volt Babits Mihály számára is érdekes, látásmódjuk hasonlatos motívuma: Mikor lassan, mint a hajnal a szürkület organtinjain oly lassan és oly izzón, mindjobban áttört rajzaidon a Szín; vagy mintha vászon és papír csak függöny volna lelked előtt, mint áttetsző függöny egy fényes és színes színpad előtt s nem krétád kenné, hanem életed vetné rá a képeket, s éreztük, a vászon mögött már csak maga a Lélek lehet (A festő halála) A színvilág, pontosabban azok a jegyek, amelyek Rippl-Rcnai művészetének lényegét, újszerűségét mutatták - szó volt már róla nem találtak egyértelmű visszhangra a közönség körében. Ebből elsősorban nem saját munkájára (hiszen a piktúrát őszinte érzései, legjobb tudása és meggyőződése szerint szolgálta), hanem a közösségi ízlésre vont le következtetéseket. Több cikkében hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az ízlésrend átalakításának mily nagy a jelentősége a modern törekvések befogadásának szempontjából. A tárlatlátogatók kíváncsiságának felébresztéséről beszélt az alkotó egyénisége iránt, hogy a közönség azután azt keresse, „ki az, akiben lakik valaki, s hogy az ő egyénisége miért látja másként meg a dolgokat, mint mi?” Ezekben az írásokban az átnevelés szándékán túl benne van az is, hogy a művész bizonyos értelemben kívülálló és önmagának mércét teremtő ember. Bővebb dokumentáció nélkül is szembetűnik, hogy Ady ugyanígy vélekedett ezekről a dolgokról: a „művész-fajtát” fölülemelte a „perc-emberkék dáridóján.”68 Ezek után és a személyes találkozások ismeretében természetes, hogy könyveiket megküldték, átadták egymásnak. A festő Emlékezései 102. számú amatőrpéldányába írta: „Igaz barátsággal / az én kedves Ady Endre / barátomnak / Jóska.” A poéta A forradalmár Petőfi címmel összeállított és bevezetéssel ellátott antológiáját ezzel a dedikációval adta át: „Rippl-Rónai József 284