Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)

Laczkó András: Rippl-Rónai irodalmi kapcsolatai (különös tekintettel a somogyi sajtóra) 2. közlemény

koztak. A kettősség éle épp a hazai (ál) tekintélyek, törtetők, sznobok világa ellen irányult. Rippl-Rónai munkáiban nagyon erőteljesen tükröződött a század- forduló utáni magyar művész arca, akinek - Ady szerint is - európai magyarként kellett dolgoznia.

A hagyományos ízlésrend betokosodott tekintélye elleni föllépést meg nem értés fogadta, vihart kavart az „új” képviselői körül. A támadások egyik sarkalatos pontja a régitől, megszokottól eltérő műalkotások idegenségének, nem-magyarságának hangsúlyozása. Szóba került már, hogy mennyire sértve érezte magát Rippl-Rónai akkor, amikor az egyik lap neve ürügyén arról cikkezett, hogy az „ultra művészet pusztuljon el véglegesen azzal a sok förtelem- mel együtt, mely a francia fertőből a magyar közéletet is megrontotta, s művészetünkben is mindenáron felül akart kerekedni az egészséges, tiszta művészeten.”62 Ügy vélem, szükségtelen annak részletesebb dokumentálása, hogy Adyt hasonló okokból mennyi gáncs, támadás érte. De arra újólag utalni kell, hogy ebben meghatározó szerepe volt Tisza Istvánnak, aki Rippl-Rónait is „eltévelygőnek” tartotta. Így a költő nyilván nem véletlenszerűen, hanem átér- zett és gondolt művész-isorsazonosság miatt írt - épp a festőnek ajánlott költeményében - javító-változtató szándékuk közösségéről, hitvallásuk érintkező pontjairól:

Az Isten is tudja És mindenki tudja,

Én a magyarságom Nem viseltem bújva.

Piszkálva fogadtam,

Bújával, átkával Fogadtam És én a szidáshoz Nem vagyok jogtalan.

Hogy fölül ki táncol,

Nagyon olykor bántam,

Mert hát megokultam Némi tudományban,

Valahogy-csak-lesz-ben,

Mert valahogy-volt-ban,

Deresben,

Lélek-csodát várva,

De sohasem lesben.

Most azonban félek S bizony okkal félek,

Még a szidásban is Csak tátog a lélek,

Magát is elveszti,

Minden erő-álmát Elveszti,

Szél fúj bolond lyukból,

De bolond szél: geszti.

í82