Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Laczkó András: Rippl-Rónai irodalmi kapcsolatai (különös tekintettel a somogyi sajtóra) 2. közlemény
ami néha már rombolónak, semmint teremtőnek tűnt. Oláh Gábor jegyezte meg, hogy „magyarságunk félvad fája gyönyörű nemességet nyer” ettől a beoltástól. Vagyis, a Párizs-rajongásban az „európai magyar” tudatosodott. Elegendő itt az Ady-irodalomban fontos tényként kezelt összefüggésre utalni: a költőben a Párizsért hevülés egybefonódott a félfeudális hazai viszonyok „Művész-bírálatával”. A festő életrajzából eléggé ismert, hogy ő művészi pályáját Münchenben kezdte, de rövidesen a francia fővárosba indult, mert még tanulni akart és úgy látta „ott van az igazi művészet Mekkája” (a pontosság kedvéért hozzá kell tenni, hogy Munkácsy hírnevének is szerepe volt a nagy vonzásban).44 A francia főváros az élet, a sors, a művészet nélkülözhetetlen része, mondhatni meghatározó eleme nemcsak Ady és Rippl-Rónai, hanem számos kortársuk számára. Justh Zsigmond, Szomory Dezső vagy épp az „akarnok” Pékár Gyula - hogy csak néhány nevet említsünk - egyaránt az igézet hatása alá került. Nyilván mindegyiküknek volt egyéni célja, elképzelése, ennél azonban figyelemre méltóbb a példa és az inspiráció, amit ott kaptak. Itt térhetünk vissza arra, amit a festő az impresszionistákról írt, hogy azt festették, amit láttak. Ilyen élményszerűség és alkotásmód Ady párizsi verseiben nyomon követhető. A Vér és arany kötet egyes darabjairól mutatta ki Bölöni, hogy a Rue de Médicis kis kávéházában, amely épp szemben volt a Luxembourg-kerttel, születtek. A teraszra a korán beköszöntő ősz szele besodorta a Boul’Mich’-ről a hulló faleveleket, ez ihlette a Párizsban járt az őszt. Máskor a Luxembourg-kert vasrácsos kerítésénél szép, sudár nagy platánokat látott Ady, melyek a kánikulában is megőrizték üde levéldíszüket. A kerttel szemben a kávéház teraszán egy este megírta A platánfa álmát.45 A példák folytathatók lennének, de ezek számszerűségénél lényegesebb az, hogy ily módon Párizs témáival és a megírás jellegével is befolyásolta költészetét. A kortárs értő olvasók megérezték a Vér és arany-ban az impresszionisz- tikus élményszerűséget. Hatvány Lajos széljegyzetei a kötet lapjain erre mutatnak. A Párizsban járt az ősz második szakaszához („Ballagtam éppen a Szajna felé / S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: / Füstösek, furcsák, búsak, bíborok, / Arról, hogy meghalok.”) fűzte: „Ki nem érezte az ősz első rezzenését merő nyárban? Ki fejezte ki valaha? Sőt, ki hitte, hogy az impressziót meg lehet ragadni?” A nyári délutánokról pedig azt állapította meg: „Szép impresszionista plein-air, mely azután elromlik.”46 Mindez a párizsi emberek, fák, utcák benyomásai és megformálásuk - a művészeti ág különbözőségével is - érintkező pontokat mutat azzal, amit önelemzésként Emlékezéseiben Rippl-Rónai leírt. Skót barátjával, Knowles-szal Neuilly mellett sétálgatva a kertekben gyakran láttak nyugalomba vonult öreg- urakat tekézni, s természetesen megragadta figyelmüket a nyárspolgár-alakok karakterisztikuma, az öreges, szürke hangulatú szórakozás: „Az öregebb embernek az az ,erősebb’ mozgása, mely tulajdonképpen csak rájuk nézve ,erős’, a néző, kivált a fiatal szemmel néző szemében azonban közelebb áll a nyugalomhoz: ez a jellegzetes mozgás, úgy az egyes alakoké, mint az összes alakok tömegmozgása, festői szempontból nagyon érdekelt.” Mire törekedett? Amire verseinek szavaival Ady: a lehető legkevesebb eszközzel és legegyszerűbben minél többet kifejezni. Kuglizók című képén az öreges hangulat és mozgás vegyítését így oldotta meg: „Színtelen, csaknem sivár itt minden, az emberek nyugalmas mozgása, a természet letaroltsága, a ködös, hideg, téli levegő: minek ide sok festék? Hiszen a szürke vászonra szénnel rajzolt .vázlat’ már olyan közel áll a 277
