Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)

Stier Miklós - Szász Zoltán: Új- és legújabbkori helytörténetírásunk módszertani kérdéseihez

a háztartás és a gazdaság összefonódását, a régi munkamódszereket és technikát, az egykorú műnkaidőbeosztást, mentalitást, piac és gazdaság kapcsolatát. Szerencsés körülmények között - s ezek megteremtése részben a kutató feladata - egy gazdaság egész leltárát és költségvetését is elkészíthetjük.

A gazdaság leltára ebben az esetben a következőket kell tartalmazza: i. a földbirtokot (szántó, legelő, kaszáló, szőlő, gyümölcsfák) területi nagyságában és művelési megoszlásában; 2. az épületeket (lakóház, istálló, ólak, csűrök, présház stb.) 3. az állatokat (le, tehén, disznó, juh, kecske, szárnyasok, méh stb.) és a felszerelési tárgyakat, az ún. holt leltárt (szekér, eke, borona, vetőgép, daráló, permetező, hordók, ásók, villák stb.). A teljességhez hozzátartoznék a készlet felmérése is (széna, kukorica, zab, krumpli, bor stb.), valamint a gazdaságot terhelő adósságok ismertetése is.

A költségvetés bevétel rovatának két fő pontja van: az eladott termékekből származó pénzbevétel (s itt tánulságos részletezni az egyes tételeket: marha- eladásból, disznóeladásból, borból stb. egyenként mi jött be), valamint a gazdaságban megmaradó termékek (ugyancsak tételesen rögzített) mennyiségű és folycárakon átszámított értéke. A kiadásokba beszámítjuk a termelőeszköz, vetőmag, műtrágya, széna stb. vásárlást, a munkabért (ha van), adót, biztosítást, amortizációt. A két oldal (bevétel és kiadás) egyenlege adja a gazdaság éves működésének mérlegét. Az eredményt azonban egybe kell vetni a család fogyasztásának fedezéséhez szükséges piaci vásárlások, szolgáltatások pénzértékével is (élelmiszervásárlás, ruházkodás, tüzelő, világítás, útiköltség, előfizetések stb.), s e kettő együtteséből kapjuk meg egy önálló gazdálkodó parasztcsalád évi munkájának pénzre átszámított eredményességét.

Minőségileg nem különbözik a fentiektől a leltár, illetve költségvetés készítése a termelőszövetkezeti parasztok esetében sem, csupán az új viszonyoknak megfelelően egyes tételek (pl. szántó, legelő, igavonóállat) eltűnnek, mások (rendszeres münkabér, természetbeni juttatás) megjelennek a mérlegben. Meg kell azonban azt is jegyeznünk, hogy az ilyen mérlegtípusok a szabadverseny es kapitalizmus közgazdasági gyakorlatára épülnek, abszolút számokat adnak és ezzel a teljesség látszatát keltik. A mi társadalmi rendszerünkben azonban nem tekinthetők teljesen kielégítőnek, mert nem tudják kimutatni a társadalmi juttatásokat (ingyenes iskola, társadalombiztosítás, szubvencionált árak, közszolgáltatások), illetve ezek hatását, nem alkalmasak arra, hogy a család tényleges munkaráfordítását mérjék, jelezzék. Az ipari munkás és a paraszt szövetkezeti munkaidejét, munkavégzését akár kronométerrel is mérhetjük. Ezt azonban a legkisebb parasztgazdaságban sem tudnánk megtenni. A hagyományos parasztgazdaság ugyanis olyan egység, amelyben a termelőtevékenység és a „magánélet” szférája elválaszthatatlanul összekapcsolódik.

A tőkés ipari vállalat1,

A kapitalista üzem a termelőeszközök és a szabad munkaerő összekapcsolására épített olyan produktív társadalmi szervezet, amely előállított termékeivel a fizetőképes kereslet kielégítését hivatott a vállalkozó számára a megfelelő profit ellenében biztosítani.

15