Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Stier Miklós - Szász Zoltán: Új- és legújabbkori helytörténetírásunk módszertani kérdéseihez
A modern üzemtörténeti kutatás a gazdaságtörténet, a technikatörténet és a társadalomtörténet (történettudomány és szociológia) módszereinek együttes alkalmazásával vizsgálja a kapitalista vállalatok fejlődését. Az üzemtörténeti kutatás alapfeltétele, hogy a kutató a történeti vizsgálódás általános módszerein túl technikai, illetve technikatörténeti ismeretekkel rendelkezzék. A technikai ismeretek megszerzése időrabló, s esetenként körülményes, ugyanakkor élményszerű, s nemcsak az elkészülő munka színvonala, hánem a történész tudományos és világnézeti fejlődése szempontjából is jelentős. A technikai ismeretek megszerzésének két útja van: a szakirodalmi felkészülés és a gyakorlati ismerkedés. A történésznek mindkét utat végig kell járnia. Az adott iparágra vonatkozó általános irodalom tanulmányozása után - ha van - el kell olvasni a szóbanforgó üzemre vonatkozó módszertani irodalmat is. Ez utóbbi azonban a legmesszebbme'nő forráskritikát igényli: a gyár vagy alkalmazottainak kiadványaiból műszaki ismereteket csak állandó kontroll mellett lehet elsajátítani. Minden gyári kiadvány, akkor is ha nem kifejezetten propagandacélú, a vállalatot rendszerint a műszaki haladás úttörőjének, az általa alkalmazott technológiát korszerűnek, szociális létesítményeit példásnak minősíti, vagy ál-szolíd fogalmazással annak sejteti. Egy adott üzem műszaki vezetőinek, mérnökeinek tudományos munkássága - vállalati kiadványok esetén - ebből a szempontból közvetlenül kevésbé hasznosítható, mivel kutatásaik össztársadalmi, illetve gazdasági jelentőségéről vagy hallgatnak, vagy pedig túlbecsülik azt. Az üzemtörténetírás egyik típushibája éppe'n abban rejlik, hogy a műszaki kérdésekben járatlan kutatót a vállalatok iratanyagában, könyvtárában található kiadványok téves műszaki ítéletek levonására csábítják. Pl.: egy elektroncsőgyár mindig az elektroncső fontosságát hangsúlyozza, s ha az elektrocsövet új területen (pl. a vasúti vontatásban) is kipróbálják, rögtön arinak térhódításáról beszél. Arra persze ritkán találunk anyagot, hogy az új területen történő alkalmazás esetleg soha nem jutott túl a kísérleti stádiumon, az elgondolás tévesnek bizonyult, vagy a fejlődés más irányba kanyarodott. A műszaki ismeretek elsajátításához segítséget nyújthat a forrásértéke miatt úgyis feldolgozásra kerülő szakfolyóirat is. Ilyen pl. a színvonalas, a kor technikáját kezdettől éberen figyelő „Bányászati és Kohászati Lapok”. A gyakorlati ismeretszerzés legegyszerűbb, s legbiztosabb formája a gyár- látogatás. A kutató rendszeresen járja végig az adott üzem egészét, ismerje meg a nyersanyagbeszerzéstől a készáruértékesítésig a termelési folyamat minden részletét. Ezekről a kérdésekről az üzem műszaki és gazdasági vezetőivel és a munkásokkal is kell konzultálni, a történeti fejlődés vizsgálata iránt érdeklődők közül valakit (vagy akár többet) célszerű a kutatásba bevonni. Ezen túlmenően rendkívül tanulságos hasonló vagy rokon profilú vállalatok megismerése, tevékenységük összehasonlítás céljából történő tanulmányozása. Végül megjegyezzük, hogy a rendszeres üzemlátogatás tudományetikai szempontból is nélkülözhetetlen; ennek elmulasztása az egyik legdöntőbb forráscsoport (ti. a tárgyi források és történetileg kialakult mai organizmus) szándékolt figyelmen kívül hagyását jelentedé. Az üzemtörténet forrásai. A jelentősebb ipari-, kereskedelmi vagy pénzügyi változások iratanyagát az Országos Levéltár, számos országos jelen16
