Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)

Kanyar József: A dél-balatoni fürdőkultúra kialakulásának történeti korszakai

Nagyberek területén, ahol is a régi és az új földesurak erőszakos eszközök alkalmazásával kényszerítették jobbágyaikat az elhagyott földek művelésére. Még a XIX. század első évtizedeiben is, olvashatjuk a megyei közgyűlési jegyzőkönyvekben, a berki jobbágyok többhelyütt (Buzsákon, Táskán is) arról panaszkodtak, hogy „halászkunyhóik leégettettek s nádjuk elhordatott.”

A Tavat a XVIII. században kezdték „felfedezni” hazánk kiváló földrajztudósai és geometrái, akiknek a száma’ a különféle hazai és külföldi főiskolák vagy egyetemek elvégzése után igen megszaporodott, tevékenységüket pedig a XVIII. sz. elején feltalált műszerek technikailag is megbízhatóbbá és termelékenyebbé tették. Nemcsak földrajzi leírások készültek a század első felében, hanem ekkor térképezték fel az egész Tavat és a környékét is. Volt mit feljegyezni a kor szakembereinek, hiszen a Tóra ma is jellemző középvízállás körül mozgó vízszint e században volt a legnagyobb. E magas víz hullámzása szaggatta le a szemesi négy sarokrondellás törökkori palánkfalat, ez moshata el a földvári és a bogiári őskori földvárak egy részét is, s ekkor: 1720-ban húzódott hátra a középkori 108 m magassági szintű Mária-asszony szigetről 112,41 m magassági szintű jelenlegi helyére Vörs község lakossága.

Legyen szabad csak Bél Mátyásra hivatkoznom, aki már 1731 telét Keresztúron töltve tanulmányozta a Tavat. Köztudott az is, hogy ő hívta le Miko- viny Sámuelt, a Balaton hidrográfiailag legértékesebb térképének: az 1744/45-ös vízállási viszonyok alapján való elkészítésére. De lehetne még Rózsás Ferenc, Korabinszky, Fritsch, Kaufmann stb. térképészeti munkáit is említeni, valamint az első és a második katonai térképfelvételeket, a II. József elrendelte kataszteri felméréseket is stb. De ekkor készítette - 1783-ban - Dyke kadét mérnöki felvételeit is a Tó melletti Nagyberekről.

Az ország szívéből a Tó déli partján az út csak Lelléig jött, itt a berek útját állta. Mind e körülmény arra is utal, hogy e tájon jóval dinamikusabb volt a fejlődés, mint a Lellétől-Balatonszentgyörgyig elterülő részeken. Művelődés- történeti kutatásaink is arról győznek meg bennünket, hogy a víz- és útmenti települések lakosságának az iskolázottsága és írni-olvasni tudása általában magasabb szintű volt, mint azoké a falvaké, amelyek ezektől az utaktól és víz4 mentétől távolestek.

Lényegében ugyanezt állapította meg Benda Kálmán is - Az iskolázás és az írástudás a dunántúli parasztság körében az 1770-es években című, a Somogy megye múltjából - Levéltári Évkönyv - 8. kötetében (1977) közzétett tanulmányában, amikor az alábbiakat összegezte: „Vizsgálataink tehát azt mutatják, hogy az iskolázottságot vizsgálva a vallási és nemzetiségi hovatartozásnál lényegesebb a földrajzi elhelyezkedés. Az iskolahálózat ott sűrűsödik meg és az alfabétizmus is ott emelkedik, ahol - a nagy közlekedési utak mentén - a parasztság bekapcsolódik az árutermelésbe, piacra jár, kupeckedik, ad és vesz, amihez már tudni kell írni és olvasni, meg számolni.”

Noha Somogy - de a másik hajdani partmenti Zala megye is - elzártan hagyományos jobbágy-paraszti életformájában általában alacsonyabb volt az iskolázás szintje, az írni, az olvasni és a számolni tudás mértéke, mint a nagy közlekedési utak mentén fekvő megyékben, mégis a Balatonszabaditól-Lelléig vezető főközlekedési út - és vízmentén - relatíve is - jóval több településen volt már a XVIII. században iskola (Kőröshegyen, Kilitiben, Városhidvégén, Ság- váron, Adándon kéttanítósak, Szemesen, Lellén, Szóládon, Zamárdiban, Lát143