Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Solymosi László: A hódoltság néhány somogyi település történetében

A jobbágy költözésének tilalma természetesen nem akadályozta meg a somogyi földesurakat abban, hogy égető munkaerő gondjaikon a másik földesúr rovására enyhítsenek. A jobbágyszerzésnek ez a módja a török jelenlétében sem szűnt meg. Már említettük, hogy 1559-ben Bucsányi János és Tóth Bertalan Orosztonyi Péter 4 nagybajomi jobbágyát kísérelte meg elhurcolni. Orosztonyi a közeli Dávod faluban szabadította ki tőlük jobbágyait. Ebből valószínűsíthető, hogy a jobbágyokat a megye nyugati, védettebb vidékére, talán Csákányba akarták telepíteni, hiszen Tóth Bertalan ott volt tiszttartó. Kezdetben a török magatartása is hasonló volt, a jobbágyok egy részét a már meghódított területekre hurcolta. Az állandó hadiállapot, a közrend felbomlása a jobbágyokat is arra késztette, hogy fütyüljenek a költözési tilalomra. Ez a földesurak körében komoly félelmet váltott ki. Attól félnek - írja a megye hatósága 1552-ben -, hogy a jobbágyok a török által meghódított szlavón területekre költöznek át.

173 A félelem nem volt alaptalan. Fülesi Tompa Miklós embere, Kálmáncsehi Márton 1549ben török területre szökött, ahonnan Várday Zsigmond nagybajomi várába tért vissza.

1

''

1 Noha ott Tompa Miklós megtalálta a szökevényt, Várday nem szolgáltatta ki, hanem hozzásegítette őt, hogy ismét török területre meneküljön. Ilyen körülmények között érthető, hogy a megye hatósága érvényt szerzett az 1514. évi rendelkezéssel szemben a jobbágyok költözését újból biztosító 1556. évi törvénynek, amely a költözés lebonyolításában, a költözési jog engedélyezésében a megyék hatóságának juttatott szerepet. Ezáltal a megye az adott viszonyoknak megfelelően befolyásolhatta, sőt fel is számolhatta a jobbágyköltözést.

1

'

0 Egy rövid feljegyzés arról tudósít, hogy Ipoltfi Lázár nagybajomi jobbágyai a megye közreműködésével a másik nagybajomi birtokos: Tóti Lengyel Lőrincné birtokára költöztek.

1

'

6 A két jobbágytulajdonos emiatt perbe keveredett egymással. Mivel a pert Ipoltfi Lázár nyerte meg, Lengyel Lőrincné 1565ben fellebbezett az ítélet ellen. A költözésnek ez a feltételekkel nehezített, de végül is szabályos formája a szomszédos Zalához hasonlóan, Somogyban is hamarosan elhalt.

177 Zalával szemben feltehetően itt nem a megye hatósága szüntette meg, hanem a körülmények tették lehetetlenné. Somogy megye hatósága lassan kiszorult a megyéből, és a török lett az úr. Uralmának megszilárdítása után a török hatalom éppen a jobbágy röghözkötését segítette elő. A török adózás a falvakban összeírt népességhez igazodott, s a török éppen ezért nem engedte meg a jobbágyok szabad jövés-menését. Mivel a török az adót az összeírt népesség szerint hajtotta be, s nem volt tekintettel arra, hogy az összeírás óta a falu népessége csökkent, a falu lakóinak közös érdeke is azt kívánta, hogy lehetőleg ne távozzon el senki a faluból, mert akkor egy családfőre több adóteher jut. A török és a magyar földesúr, továbbá a faluközösség érdeke is egyaránt a jobbágy helyhezkötését szolgálta. Ennek nyomán hamarosan megfogalmazódott, hogy a nagybajomiak örökös jobbágyok és így nincs költözési joguk. A 17. század elején Nagy Ferenc, Nagy Gergely és Kocsis Vince, Koroknai Mihály földesúr nagybajomi jobbágyai a közeli Böhönyére szöktek, amely Dávodi Bakó Farkas kiskomáromi kapitány birtoka volt. Minthogy Koroknai Mihály nem kívánt ujjat húzni a kapitánnyal, lemondott arról, hogy örökös jobbágyait az ország törvényei és szokása szerint visszakövetel-