Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Függelék. Történelemtanítás és levéltár című kaposvári konferencián elhangzott előadások és hozzászólások

Nem a tananyag csökkentéséről lezajlott HM*.« vitái klvt^om folytatni ezzel. Hangsúlyozni szeretném, hogy a levéltár és a történelemtanítás kapcsolatrendszerében a tantervi koncepcióból lehet és szabad kiindulni. Bármilyen levéltári dokumentáció tehát nem kerülhet be az oktató-nevelő tevékenység áramkörébe. A levéltár által rendelkezésre bocsátott anyagnak többek között segíteni kell megszüntetni a történelem tantárgynak egyre növekvő, mármár a matematikával vetélkedő népszerűtlenségét is. Az itt jelenlévő tanárok által ismert, hogy az általános iskola felső tagozatán 30-35% között van történelemből az elégséges és az elégtelen osztályzatú tanulók aránya. Az ilyen mélységű ismeret nem biztosítja a gazdasági, szociális, kulturális fejlődés útjának megismerését, mai eredményeink értékelését, megbecsülését, továbbfejlesztését. Ennek a veszélyei pedig szinte beláthatatlanok, hiszen a jó, eredményes történelemtanításnak alapvető, meghatározó szerepe kell, hogy legyen a dialektikus materialista gondolkodás, a társadalmi tudatosságot és felelősségérzetet megalapozó világnézeti, politikai nevelésében. A közvetlen környezet, a szülőföld múltját megidéző, a helytörténeti kutatás eredményeit magába építő történelemtanítás - amint azt egy friss példával is bizonyítani próbálom - talán éppen itt segíthet. Amihez valamiképpen közünk van, érzelmileg is szorosabban kötődik hozzánk, az arra ösztönöz, hogy jobban megismerjük. A múlt is közelebb kerül hozzánk, személyes ügyünké válik, ha tudjuk, hogy apáink, nagyapáink is cselekvő - vagy szenvedő - részesei voltak. Ezt példázza az a közelmúltban Marcaliban, a hajdani somogyi uradalmak egyik központjában tartott történelemóra is, amelyről munkatársaim tájékoztattak. Egy tanári továbbképzéshez kapcsolódó bemutató tanítás keretében - a levéltár iskolatörténészének vezetésével - a közelmúltban megjelent helytörténeti dokumentumgyűjtemény, a „Cselédsors az uradalmas Somogyban" egyik cselédlevelét beszélték meg, dolgozták fel az egyik negyedik osztály tanulói. Ennek az órának a sajátos hátterét, megdöbbentő hatását éppen az adta, hogy a gyerekek nyolcvan százaléka, amint az a beszélgetés során kiderült, egykori cselédek leszármazottja volt. Ez utóbbi kiadvány kapcsán legyen szabad elmondanom, hogy a kötetben szereplő drámai hangvételű cselédasszonyi levél nyomában a levéltárban hetente összejövetelt tartó kutatóklub egyik tagja felkereste a levél írójának a családját. A hajdanvolt cselédasszony már nem él. A még élő egyik gyermeke könnyes szemmel olvasta el az édesanya levelét. Az unokák már mit sem tudtak erről a korszakról. Az előtérben látható kiállítás is mutatja, hogy a Somogy megyei Levéltár irányításával folyó helytörténeti kutatómunka a közelmúlt éveiben gazdag választékot kínált az iskola, a történelemoktatás számára. Ennek a munkának, mint már említettem új szakaszát jelentette az 1975-ben indult, s ma már hatodik füzeténél tartó sorozat, amelyik az „Iskola és levéltár" címet viseli, amely a megyei levéltár és a megyei Pedagógus Továbbképzési Intézet közös gondozásában készül. A beszerzés és ellátás kezdeti zavarain úgy segítettünk, amint arra már utaltam, hogy a megyei művelődésügyi osztály a levéltári kiadványokat egy-egy példányban minden iskola számára megvásárolja, a további beszerzés lehetőségét is biztosítva; az utóbb említett füzeteket pedig - tanulói munkaeszközként is számolva velük - a továbbképzési intézet osztja el az iskolák között, A tanári továbbképzések ösztönző hatásának és az igényes szakfelügyeleti munkának is jelentős szerepe van abban, hogy ezek a kiadványok ma már közkézen forognak az iskolákban, a történelemtanárok jelentős hányada munkaeszközként használja - és egyre gyakoribb: a tanórán vagy azon kívül munkaeszközként használhatja - ezeket. Ezt annak ismeretében is állíthatjuk, hogy tudjuk, van a történelemtanárok részéről kifogás az anyagok sorrendjét illetően és jogos igény a még nagyobb példányszámra. A tanárok művelődése, rendszeres önképzésük és továbbképzésük nem kis művelődéspolitikai gondunk. A helytörténet eredményei azonban - a helyenkénti kedvezőtlen körülmények ellenére - ma már helyet követelnek maguknak a tanárok felkészülésében; s ha a sokféle megoldandó feladat miatt korlátozottabb mértékben is, mint ahogyan azt történész barátaink szeretnék, helyet kapnak a felkészülést segítő továbbképzéseken : munkaközösségi foglalkozáson, a bemutató tanítások, a tanfolyamok, és a szakmai tanácskozások programjában. Ennek konkrét formáiról gondolom, a hozzászólások során még részletesen lesz szó. Az intézményes együttműködésnek ezt a megyénkben kibontakozó gyakorlatát a közoktatás és közművelődés korszerűen értelmezett, példamutató, kölcsönös kapcsolatának tekintjük, s mind a levéltári tevékenység gazdagodása/mint a történelemtanítás fejlődése szempontjából rendkívül hasznosnak, fontosnak tartjuk, a jövőben is támogatni kívánjuk.