Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)
Laczkó András: Rippl-Rónai irodalmi kapcsolatairól - különös tekintettel a somogyi sajtóra
mályos képei tükrözik. Aztán ezt az intimitást a közvetlen környezetből, barátok, rokonok, ismerős szobák szögletéből kivitte az életbe is, a természetbe, amelyet magához kapcsolt csendes megjelenéseiben. Fejlődése és a modern művészet tanító ereje hozta magával, hogy kiszínesedett, való színei felélénkültek, a szürkék helyét a villanó vörösek, sárgák, zöldek foglalták el." 14 A retrospektív kiállítás legelső jellegzetességének azt ítélte, hogy folyamatot mutatott Rippl-Rónai fejlődéséből, festészetének apránkénti változásaiból, de mindezt úgy, hogy Bölöni szerint képeinek tartalma ugyanaz maradt. A kiemelt szó itt arra utal, ami a festő sajátos - mintegy elkülönítő - karaktervonása volt, hogy családi, otthonias képein nem a nyárspolgári életet adta vissza, hanem a meghittségeket. Bölöni azzal zárta értékelését, hogy párhuzamba állította a piktúrát az irodalommal, s ebben a viszonylatban is kiemelkedőnek látta a festő kiállított anyagát. 15 191 1 Rippl-Rónai és Bölöni kapcsolatára nézve nem csak a megerősítő kritika miatt érdekes számunkra, hanem azért is, mert ebben az évben jelentkezett „íróként" emlékezéseivel a festő. A műkritikus azonnal felfigyelt a könyvre, s méltatást írt róla, aminek egyik részletét (párizsi élményét) idéztem már. Lényeges, hogy Bölöni hangsúlyosan szólt a könyvnek arról az eredményéről, amit a múlt századvégi francia miliő megvilágításával adott, s ebből egy „szomorú" következtetést vont le, miszerint „azok az értékek, amelyeket külföldi esztendők munkája ad . . . hazahozva, még ma sem szökkenhetnek előre, nem kapják meg környezetüket, értékben föl nem emelkedhetnek". Nyilvánvaló, hogy a korabeli Párizs-imádat hangolta a legtöbb értékelést. A Somogyi Naplóban is ilye'n értelmű cikk jelent meg: „Rippl-Rónai, mint ember, tudott művészetében oly erős lenni, hogy nem állott meg önmagánál, hanem meleg fénnyel bevilágított abba a színekkel birkózó és új eszméken vajúdó kaleidoszkópba, mely Párizsból akkor új színcsóvákat vágott a világ palettáira . . ." 16 Bölöni persze nem maradt meg a külhoni élmény észrevételezésének fokánál; arra is utalt, hogy amit Rippl Franciaországban kapott, abból hazai viszonyok között „az életre felváltás lett". 17 Rippl-Rónai értéke című ugyanezen évben készített írásában még tovább ment; rámutatott, hogy a festő kettős hatást hozott magával Párizsból, irodalmit és pikturálist, s ezek együtt alakították művészi kultúráját, tették alkalmassá az ú) törekvések összefogására. Úgy értékelte, hogy a magyar festészet szempontjából döntő a jelentősége, „hogy most kézzel fogható újjászületésben van a magyar piktúra, hogy - véleményem szerint - először halad egyenes kultúrnyomokon, ehhez az első kövek megmozgatását Rippl-Rónai végezte". 18 191 1 tehát - mint az eddigi adalékok mutatják - döntő év a festőművész hazai elismertetését illetően. Ekkorra már kapcsolatot talált (erről még lesz szó) mindazokkal, akik új utakat kerestek, s személyes nexust, barátságot is épített velük. Természetes, hogy Bölöni György is felkereste, és nemcsak ismeretség céljából, hanem azért is, hogy ajánló levelet kérjen tőle Maillolhoz. 19 Az utazásnak, amit Bölöni a francia szobrászhoz tett, Rippl-Rónai szempontjából is volt jelentősége. Emlékezéseinek 1911-es kiadását rajzai díszítették, s azok egyike Maillol feleségét ábrázolta - modellként, amin a francia egy időre megsértődött. 20 Erről a műkritikus tudósította barátilag. Köztük kialakult meleg viszony leveleikben is kifejeződött, az egyikben éppen azt indokolja Rippl-Rónai, miért gyűjtötte egy kötetbe (1913-ban) rajzait. „Azért. . . - írta -, mert így is módot akarok nyújtani ahhoz, hogy még közelebb jussanak az emberek hozzám: lelkem világához. Olcsón. Ezek a rajzok csak rajzolás szempontjából készültek, te-
