Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Laczkó András: Rippl-Rónai irodalmi kapcsolatairól - különös tekintettel a somogyi sajtóra

hát nem egyébért, mint a szép, érdekes vagy különös mozdulatok kedvéért, de oly módon és oly stádiumban elhagyva, hogy bármely esetben szívesen nézegessük."

21 Ekként a kritikus belülről ismerte a rajzok lényegét, s ez fejeződött ki ítéleteiben, miszerint mindegyik „reprezentál, megvilágítja a festő egyéniségét". Összhangban van ez azzal a véleménnyel, amit Elek Artúrtól idézett a Somogyi Hírlap: „Átalakulásuk időközében mutatják be festményeit, mikor azok még nem festmények, csak készülő szándékok."

22 Végül is Bölöni és Rippl-Rónai között az határozta meg a nexus minőségét, hogy az irodalmár - mint Ady találóan nevezte - „befelé fiú" volt, aki alkatából eredően rezonált a festő képeinek magányos, elhagyott szobáira, amelyeknek - szavaival - lelkük van, s ahol „átsuhan a csend". Ez a belső, pszichés egyezés vezette tollát, amikor Rippl-Rónairól írt, s írásainak egyik-másik túlzó mondatát ez magyarázza. „ADY ENDRE SZEMEI" Bölöni Rippl-Rónai hazai elismertetéséért és művészetének értékeléséért sokat tett. Cikkein, kritikáin túl azonban volt egy olyan cselekedete, amivel döntő módon meghatározta a festő irodalmi kapcsolatainak minőségét; párizsi tartózkodásuk alatt felhívta Ady Endre figyelmét a festészetre és a kiállításokra. Ez volt az előzménye annak, hogy az egyik 1907-es tárlatról Ady lelkes hangú tárcacikket küldött haza, kiemelve a festő nevét: „Rippl-Rónai Józsefnek va'n két képe most a párizsi Nationale-szalonban. A Rollok, Gervexek, Amon Jeanok között egy betévedt óriás. Szinte haragszom a kaposvári magyarra, hogy miért alázkodott ide."

23 A festő két nappal később Pestről Párizsba küldött levelében reagált a kis írásra: „Nem volt módomban valami előnyösét írni a kiállított két dolgomról - tudom már, hogy a kedves Dubufe fils et Co. hová akasztotta. Legyenek boldogok, és tobzódjanak csak tovább abban az ízlésben, amit utáltam mindig, egész életemben. Nincs undorítóbb népség, mint az ilyen officiel nép.' Nagyon örülök neki, hogy méltó módon bánt el velük Ady Endre a Budapesti Naplóban. Te valószínűleg (Kunffy Lajos - L. A.) ismered őt személyesen is, nekem még nem volt alkalmam megismerni - igen sajnálom, hallom is, tudom is, hogy Petőfi óta nálánál nagyobb költőnk 'nem volt. Talán még intelligensebb is, mint sok más nagy. Amit írt Bemard, Roll, Carolus Duran és a többiről nem vágják zsebre."

24 Két egymás számára személyesen ismeretlen ember első írásbeli találkozása meglepően szívélyes hangú. Ady cikkének belsőbb töltése még érthető, ha tekintetbe vesszük, amire írásában célzott, hogy már 1907 előtt figyelemmel kísérte a festő pályáját („Nota bene: Valamennyien láttunk már sokkal különb Rippl-Rónaiakat e kettőnél.") Persze azt sem feledhetjük, hogy Rippl-Rónai levelében is utalt rá - kitűnően tájékozott volt az irodalomban, ismerte a francia szimbolista költőket, olvasta Zola cikkeit a Revue Blanche-ban, s Balzac regényeit, tudott Mallarmé keddjeiről, az „artistes intelligents" törekvéseiről.

25 Nem kerülhette el figyelmét így az Üj versek sokat ígérő bemutatkozása és a körülötte kialakult vita sem. De még ebben a relációban is túlzásként hatnak levelének sorai, különösen akkor, ha tekintetbe vesszük, hogy a Vér és arany bizonyító művésziségét ekkor még nem ismerhette (továbbá azt, hogy Móricz Zsig-