Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)
Szili Ferenc: Cukorrépa-termesztés a Mezőgazdasági Ipar RT kaposvári cukorgyárának vonzáskörzetében (1894-1904)
nos elégedetlenség közepette a cukorgyár igazgatósága szigorúan üzleti érdekeinek megfelelően bírálta el a kérelmeket és annak tudatában tett kisebb-nagyobb engedményeket is. A cukorgyár és a termelők között egyébként sem felhőtlen kapcsolatot ez a körülmény még jobban beárnyékolta és bizonyos fokig arra késztette az igazgatóságot, hogy keresse a megfelelő megoldást. A szelettel ki nem elégített uradalmaknak a századfordulótól kezdődően egyre inkább a szörplé (melasz) etetéssel való kísérletezést ajánlotta. 1900-ban szörplevet a MIR bérgazdaságán kívül takarmányozási célokra még csak a majsai, a somogyvári, a toponári, a pellérdi, a szentegáti, és még néhány kisebb uradalmakban használták. 104 Kladnigg az elért eredménnyel csak részben volt elégedett, ezért nagy energiával szorgalmazta a szörplével való kísérletezést a nagybirtok-üzemekhez küldött felhívásaiban. Leveleiben mindig azt hangoztatta, hogy a szörplé etetése a hizlalást nemcsak rövidebbé, de olcsóbbá is teszi. A kísérletező uradalmaktól elkérték a szörplé etetés által elért eredményeket azzal a szándékkal, hogy azokat ismertetik a cukorrépa-termesztő gazdaságokkal. A szörplének az árát q-ként a vásárló költségén elszállítva 6 koronában állapították meg. A szelethez szokott uradalmak többsége azonba'n ekkor még idegenkedett a szörplé etetésétől. Ezért 1901-ben az igazgatóság levelet írt Somogy, Tolna és Baranya megyék gazdasági egyesületeinek, kérve, hogy a szörplé takarmányozásának módszereit ismertető népszerűsítő füzeteket - amelyeket az igazgatóság készített - a tagjainak küldje el. 10 ° A magyaróvári Gazdasági Akadémiától pedig Délkelet-Dunántúl birtokosainak és bérlőinek a névjegyzékét kérte azzal a szándékkal, hogy a szörplé etetésnek híveket toborozzon. 106 A prospektusból megtudjuk, hogy a szelettel ellentétben a szörplevet egész évben lehetett vásárolni. Természetesen a kereslet növekedésével a szörplé ára is változott, a cukorgyár a kisebb mennyiségben vásárolt szörplevet az érvényben levő napi árban számította fel, a nagyobb megrendeléseknél azonban fixáras szerződéseket kötött, meghatározva az átvétel időpontját is. A szörplét lehetett készpénzzel azonnal fizetni, vagy később, de ez esetben a cukorgyár 5% kamatot számított fel. A folytonosan emelkedő kukorica árak a szörplé árának általános emelkedését idézték elő, úgy, hogy egyes gyárak a szörp levet 7 koronáért is árusították, amelyet a megrendelőknek tartálykocsikban, vagy pedig hordókban szállították. A megrendelők többsége kölcsönhordót kért a cukorgyártól, Kladnigg a kérelmeket kénytelen volt elutasítani, mondván : „A szörplészállítás oly nagy méreteket öltött, hogy ha a vevőinknek kölcsönhordókkal akarnánk rendelkezésére állani, legalább is 1000 hordóra volna szükségünk". 10 ' A szörplé szállításánál díjkedvezményt biztosítottak abban az esetben, ha a vevő a gazdasági egyesület igazolványát a fuvarlevelekhez csatolta. Ennek ellenére 1902-ben Klad'nigg igazgató még nem volt megelégedve az elért eredményekkel. Egyik leveléből megtudjuk, hogy a szörplé mint takarmány meghonosodott ugyan, főleg a cukorrépa-termelők körében, „de mégsem olyan méretekben, amint az a mezőgazdaság érdekében kívánatos lenne és ahogyan az a minőségnél és olcsóságnál fogva meg is érdemelné". 108 Kladnigg főleg azt kifogásolta, hogy a paraszti gazdaságok egyértelműen elhatárolták magukat a szörplé takarmányozásra való felhasználásától, de a nagybirtok-üzemek többsége is e tekintetben még közönyösnek mutatkozott. Szerinte ennek oka „sajnos a gazdák indolenciájában és lustaságában rejlik, de a ragaszkodás a régi gazdálkodáshoz és végre szégyenünkre mondva a tudatlanságban is leli magyarázatát". 109 Ezért a cukorgyár, a vonzáskörzetében lévő
