Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Szili Ferenc: Cukorrépa-termesztés a Mezőgazdasági Ipar RT kaposvári cukorgyárának vonzáskörzetében (1894-1904)

rését, látva azt is, hogy nagyobb beruházásokat csakis stabil termelési terület hátterével lehet kivitelezni. Kladnigg most már megfelelő termelési tapasztalatokkal rendelkezve meg tudta határozni a gyár kapacitásának megfelelő optimális cukorrépa-területet és a répafeldolgozás időtartamát is. A gyár üzemeltetése ugyanis decemberben és januárban az időjárási viszontagságok miatt kockázatos volt. Két lehetőség között lehetett választani : 1. Vagy szorgalmazzák a cukorgyár kapacitásának a bővítését, vagy pedig, 2. a cukorrépa területet szabályozzák, beleértve a cukorrépatermő területek ideiglenes korlátozását is. Pillanatnyilag az utóbbi megoldás látszott reálisabbnak a gyár számára, ezért a nem elég előnyös termelési javaslatokat visszautasították, s egyben megszigorították a cukorrépa-szerződések feltételeit is. Az 1894-1904 között, a cukorgyár és a termelők között létrejött kapcsolatrendszert elemezve a levelezésekből kitűnik, hogy amíg az első években inkább a gyár kereste a kapcsolatot a termelőkkel, a századfordulón már ennek a fordítottja volt a jellemző. Diercr Henrik első úti jelentéseiben még igen pesszimistán ítélte meg a szerződéskötéssek lehetőségeit. Az „üzem" befejeztével szinte „végigszáguldta" a három megye falvait és pusztáit, 50-60 helyiségben érvelt és agitált, gyakran eredménytelenül. 1896-ban Somogyvár és Lengyeltóti környékét járva, a sikertelenség okát abban látta, hogy „Somogyvár és Lengyeltóti vidéke nagyon szűkölködik munkáskézben és idegen munkásokra berendezve nem lévén, egy-két évig rendszeresebb cukorrépa-termelésre kilátás nincs."

23 Jelentésében a legfőbb akadályt abban látta, hogy e vidék gazdái azért idegenkednek a cukorrépa-termesztéstől, mivel annak technológiáját nem ismerték. A cukorgyár így nem mindig azokat a területeket tudta megszerezni, amelyek a cukorrépa termesztésére éppen a legalkalmasabbak voltak. Az igazgatóság felismerve a nagybirtok-üzemekben kulcsszerepet játszó gazdatisztek és uradalmi intézők jelentőségét, mindent elkövetett annak érdekében, hogy érdekeltté tegye őket a cukorrépa termesztésében. „Az uradalmak gazdálkodó tisztjeinek a termesztett cukorrépa után q-ként két krajcárt fizetünk"

24 - írta Kladnigg a központnak. Mindezen felül kataszteri holdanként még 1 kg cukrot is kaptak.

25 A nagyobb répatermelőknek pedig újévi ajándékként 50-100 kg kockacukrot küldtek minden évben. 1903-ban 97 termelőnek 5855 kg cukrot osztottak ki.

26 Ezeket a kisebb juttatásokat a termelők a cukorrépa-szerződések kiegészítéseként tekintették. Weltmann Adolf pusztatárkányi termelő szinte reklamálva írja „én eddig csak a cukorrépa-termesztés fárasztó oldalát ismerem, nem idegenkednék el azon, ha az édes oldalát megismertetnék uraságtok velem".

27 Azok a nagytermelők, akik a cukorgyárral üzleti összeköttetésben voltak, a nyerscukor készletből és egyéb melléktermékekből is vásárolhattak kedvezményes áron. Ezekre a kedvezményekre kiváltképp az első években volt nagy szükség, amikor még gyakoribbak voltak a kudarcok, részint a termelési ismeretek hiányából adódóan, másrészt a cukorrépának nem kedvező, túl száraz, vagy esős időjárás következtében. E tekintetben az 1894. év kritikus esztendőnek számított, mivel a szokatlanul hosszan tartó szárazság nagyon sok termelőnél kérdésessé tette a cukorrépa-termelést. Többen már júliusban kétségbeesetten jelezték, hogy eső hiányában a terméskilátások szinte reménytelenek, s ha az időjárás nem változik, az esetben 30-50 q-ás holdankénti terméssel lehet csak számolni. Sokan pánikszerűen kiszántották a répájukat, majd a szerződés végleges