Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Benda Kálmán: Az iskolázás és az írástudás a dunántúli parasztság körében az 1770-es években

érvénytelenítették József intézkedéseit. Jellemző, hogy Somogy megye in tanítójából csak 29 rendelkezett valamilyen vizsgával. A tanítói személyzet színvonalának emelése egyébként is csak részben oldotta volna meg az oktatás kérdéseit. Szinte általános problémát jelentett az iskola hiánya. Legtöbb helyen a nyomorúságos, egy helyiségből álló tanítói lakás volt a tanterem is. A Helytartótanács még 1732-ben elrendelte, hogy ahol nincs megfelelő tanítói lakás, a földesúr gondoskodjék ilyenről. Ennek ellenére nem volt egyedülálló a Fejér megyei helyzet, ahol még 1841-ben is az egyik uradalmi pusztán a tanítás színhelye a tanító lakása volt, aki „a gulyással és a béresekkel együtt" lakott. Iskolai felszerelés a legritkább helyen volt. Somogy megyében 31 iskolában „se pad, se asztal, semmi sincs". Azt talán mondani sem kell, hogy az iskolások nemre és korra való tekintet nélkül, mind egy szobában voltak, s a tanítás osztatlanul, egyszerre történt. Ilyen körülmények között nem csodálkozhatunk rajta, hogy a tanköteles gyermekek egyharmada sem látogatta az iskolát. (Somogy megye jelentése szerint az 5 135 iskoláskorú gyermekből csak 1 244, 22,4% járt iskolába.) A tanítási idő ugyan gyakorlatilag csak a téli hónapokra szorítkozott, a szülők azonban ilyenkor sem igen küldték fiaikat az iskolába, nem egyszer a ruhátlanság miatt. Ez persze azzal is összefüggött, hogy az iskolában tanultakra, még az írásolvasásra sem igen volt szükségük a mindennapi életben. „Most is a tudatlanság homályos fellege vagyon a szülői szemeken" - ahogy Somogy megye jelentette. Ilyen szempontból is kiugranak azonban a Dunántúlon a protestáns falvak, ahol viszonylag magasabb és rendszeresebb az iskolalátogatás ; helyenkint eléri a 6070 százalékot. Az iskolai tanításban tervszerűség alig van, előírt tananyagról nem beszélhetünk. Teljesen a tanítón múlik, mit tud és mit akar tanítani. A tanítás egyébként végig az egész korszakon a hittanra, továbbá az írás-olvasásra szorítkozott. Már többnyire csak a mezővárosokban tanítottak valamelyes számtant is. A „honi ismeret", tehát a földrajz és bizonyos természetismeret pedig csak a század legvégén jelenik meg a fejlettebb iskolákban. Nem változik a káték, tankönyvek szelleme sem. A lényegük mindvégig azonos marad: az uralkodó és az állam iránti tiszteletre és engedelmességre oktatnak, a társadalmi helyzetbe való belenyugvást tanítják, s a földi szenvedésekért a másvilági kárpótlás reményét helyezik kilátásba. A tananyag kérdésébe csak II. József nyúlt bele, amikor a felekezet-közi iskolák felállításával egyidőben elrendelte, hogy az írás-olvasást ne vallásos szövegeken, bibliai történeteken tanítsák, s a tanításhoz világi jellegű ábécés könyveket íratott. Rendeletének azonban gyakorlati foganatja nem volt. Egyrészt azért nem, mert a német nyelv kötelező tantárgyként való bevezetése miatt a megyék amúgy is elszabotálták az iskolai rendeleteket, másrészt pedig a tanítók és a parasztság ragaszkodott a hagyományos, vallásos szellemben történő tanításhoz.

5 El sem tudott mást képzelni. Néhány év múlva, 1790-ben egyébként Józsefnek ezt a rendeletét is érvénytelenítették. Vajon lemérhető-e, hogy milyen hatásfokkal működött ez a XVIII. századi iskola? Egyáltalában, hogy állt a parasztság az írás-olvasással? 1768-ban Mária Terézia királynő elrendelte, hogy egy kilenc pontból álló kérdőív alapján mérjék fel a mezővárosok és falvak helyzetét, szolgáltatásait, földesúri terheit. A választ a község elöljáróságának bemondása alapján kellett meg-