Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Benda Kálmán: Az iskolázás és az írástudás a dunántúli parasztság körében az 1770-es években

adni, s az elöljáróság tagjai aláírásukkal igazolták a válaszban írottak valóságát. Aki nem tudott írni, a neve mellé keresztet rakott. A ránkmaradt válaszlapok alapján most már megállapítható, hányan tudtak egy-egy község elöljáróságából (bíró, vagy mezővárosokban főbíró, törvénybíró vagy kisbíró és 3-5 esküdt) írni, vagy legalábbis hányan tudták a nevüket leírni. Átnéztük a dunántúli megyék idevágó anyagát (összesen 87 levéltári csomó) : Pest megye pilisi járásának válaszlapjai kivételével a többi megye anyaga megmaradt.

0 Persze hiányokkal. Voltak falvak, ahol nem íratták alá az elöljárókkal, nevüket sem tüntették fel, s éppen a nagyobb mezővárosok válasza gyakran hiányzik. Hogy egy szélsőséges példát említsünk, Zala megye 568 településéből csak 220-ról rendelkezünk írásokkal, s köztük olyan feltehetően írástudó mezővárosi elöljáróságok hiányzanak, mint Kanizsa, Kiskomárom, Zalaegerszeg, Csopak, Tapolca és Keszthely. Átlagban mindenütt hiányzik a települések 10-20%-a, ezért a megyei átlagszámok csak durva átlagnak foghatók fel. Az összkép azt hisszük mégis jellemző. Első rátekintésre kiugrik, hogy a mezővárosi elöljáróság írnitudása (42%) jóval fölötte áll a falvak (11,4%) átlagának. Ez országos jelenség, a számok azonban - eddigi ismereteink szerint - a Dunántúl esetében mind a mezővárosok, mind a falvak esetében fölötte állnak az országosnak. A lista élén Sopron megye áll, ahol a paraszti települések (mezővárosok és falvak együtt) 49%-ában az elöljáróság legalább egy tagja írt, s a községek 28%-ában hárman vagy ennél többen írtak. Alig rosszabb Mosón megye átlaga (45, illetve 16%). A sorrend a Duna folyását követi: Komárom 26% illetve 20%, Győr 15% (illetve 0%), Tolna és Veszprém 8-9% (illetve 2-4,6%), a mélypontot pedig Somogy, Zala és Baranya képviseli, valamennyi 3% alatt. Teljes képet ugyan csak az adna, ha országosan feldolgoznánk a rendelkezésünkre álló minden megye anyagát, bizonyos következtetéseket azonban ebből a dunántúli vizsgálatból is levonhatunk. Összehasonlítva az írástudók számadatait az iskolákkal, nyilvánvaló, hogy a kettő közt összefüggés ván: ahol több az iskola, ott nagyobb az írnitudás, ahogy az iskolák száma csökken, úgy csökken azoknak a száma, akik le tudják írni a nevüket. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az iskolalátogatás még nem jelenti a felnőttkori írnitudást. A gyermekkorban tanult betűt később nem használták és elfelejtették. Másként nem érthetnénk meg, hogy pl. egyes mezővárosokban, ahol nagymúltú iskolák vannak, a vezetőség írástudatlan. A kérdőpontok és a válaszok mindig az illető település többségi nyelvén íródtak, magyar faluban magyarul, németben németül, horvátban horvátul, stb. Ennek alapján megállapíthatjuk, hogy a nemzetiségi hovatartozás az írástudásnál csak másodlagos tényező. Sopron megyében a magyar és a német (talán kevésbé a horvát) települések elöljárói azonos arányban tartalmaznak írástudókat, ahogy Tolnában sincs különbség magyarok és németek közt ebből a szempontból. De más megyékben sem találtunk lényeges eltéréseket a 'nemzeti hovatartozás szerint. Hasonlóképpen másodlagos a felekezeti hovatartozás is. Amennyire utánanézhettünk, fejlettebb vidéken a katolikusok és a protestáns falvak elöljárósága egyforma arányban veszi ki részét az írástudásból, ahogj; Baranyában vagy Somogyban is együttartanak az analfabétizmusban. (Adatainkból sajnálatosan hiányzik a Pest megyéhez tartozó Duna-menti görög-keleti vallású szerbség. Mi-