Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 7. (Kaposvár, 1976)

Szili Ferenc: Hadifoglyok az I. világháború idején a Mezőgazdasági Ipar Részvénytársaság kaposvári cukorgyárában és béruradalmában

Végezetül a mezőgazdasági napszámosok bér- és élelmezési viszonyait ismertetjük az 1917-es évből. Dőry Hugó földbirtokos 160 munkást szerződtetett 6 hetenként és páronként 75 kg búza, 100 kg rozs, 15 kg bab, 40 kg burgonya, ; kg szalonna, naponként és páronként 7 del pálinka, ecet, só, tüzelő, készpénzfizetés pedig 4 hónapig személyenként és naponként 2,60 és 2,80 korona, két hónapig 3 és 4 korona, répaszedéskor pedig- nem napszámban dolgoztak, hanem szedésért kat. holdanként 48 koronát kaptak.

134 Az adatok bizonyítják, hogy az uradalmaknak és az ipari üzemeknek egyaránt a hadifogoly volt a legolcsóbb munkaerő. Legyengült szervezetük a járványos betegségek ellen nem is tudott védekezni, így sokan megkapták közülük a tüdővészt, sokaknak a kaposvári barakk kórházba vezetett utolsó útjuk. Különösen a háború utolsó két esztendeje jelentett számukra nagy megpróbáltatást, amikor is ellátásuk fokozatosan romlott. Hiába hoztak olyan rendeletet, hogy a hadifoglyoknak gazdasági munka esetén naponként 400, más nehéz testi munkánál 300, és minden egyéb fajta munkánál 240 gramm lisztet kell kiutalni, a munkaadók a rendeletnek nem tettek eleget.

13

'' A mezőhegyesi cukorgyár példájára 1917 őszén Kaposváron is kísérletet tettek arra, hogy a hadifoglyokat és a munkásokat cukorrépával etessék. Ez a kísérlet azonban kudarcot vallott „munkásaink nem ennék meg a cukorrépát - írta a gyár igazgatója. - A somogyi népnek sokkal nagyobb igényei vannak mint például a Mezőhegyesen dolgozó munkásoknak és ha a hadifoglyok részére fogunk is savanyítani cukorrépát és munkásainkat is igyekezni fogunk rábírni, hogy ezt a táplálékot elfogadják, nem hisszük, hogy a mi munkásaink megbarátkozzanak ezzel az eledellel. Múlt évben a lesavanyított cukorrépát ki kellett öntenünk, mert nem ették meg a foglyok."

136 A szükséges élelmiszerek beszerzése semmiképpen sem jelenthetett könynyű feladatot, mivel a bérlet egyre gyakrabban tagadta meg a cukorgyár kérését. Kladnigg a helyzetet azért tartotta aggasztónak, mivel a hadifoglyoknak már ruhát is alig tudtak beszerezni, s „ha még ehhez enni sem adunk - írta egyik jelentésében - akkor semmi hasznukat nem fogjuk venni".

137 Nélkülözhetetlen közszükségleti cikknek számított a dohány is, amellyel a hadifoglyok munkaképességét serkentették. 1915 őszén a hadifoglyok dohányszükségletére hetenként 900 csomagot vásároltak, 16 filléres egységáron, 600 csomagot pedig 22 filléres árban. Az élelmiszerek és ruházati cikkek hiányát sok esetben a dohánnyal kívánták ellensúlyozni, így annak beszerzésére mindig nagy energiát fordítottak. „Az orosz hadifoglyokat - írta a gyár igazgatója - akik már legfőképp a hosszú fogság miatt izgatottak és elégedetlenek, lehetőség szerint dohánnyal megnyugtatjuk, s így mindjárt elégedettebbek lesznek."

138 A dohányszükséglet kielégítése azonban nem lehetett könnyű feladat, mivel az a hiánycikkek közé tartozott, ezért a központ segítségét kénytelenek voltak több ízben is igénybe venni. A hatósági bizonyítvánnyal ellátott kérvényt a Pénzügyminisztériumhoz kellett felküldeni, ahol azt engedélyezték és jóváhagyták. A hadifoglyok havonként legfeljebb 150 gramm pipadohányt kaphattak. A Hadügyminisztérium 1915. október 13-án utasította a fogolytábor parancsnokságokat, hogy a táboron kívüli munkára alkalmazott hadifoglyokat a szükséges ruházattal lássák el. Ha a hadifogoly polgári ruházatot viselt, azt fehér olajfestékkel kellett megjelölni, hogy már messziről is könnyen felismerhető legyen. A jeleket „a sapkán, a nadrágon, a nadrág külső hajtásán, az alsó kabá-