Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 7. (Kaposvár, 1976)

Jankovich-B. Dénes: Adatok a Rinya-völgyi középkori településtörténetéhez

vesebb mint 50%-át teszik ki, és közülük csak 3 tekinthető nagyobb településnek. (Bakháza, Belcsa, Háromfa), a többiek mindössze 1-2 házból állhattak, még a 15-16. század fordulóján is. A 15. század végén, 16. század elején tűnik el a forrásokból: Bark, Németiszeg, Rigóc, Sármellék és Sztank. Érdemes felfigyelni, hogy ezek közül 4 Pácod környékén terült el. Németiszeg és Bakháza viszonyára már korábban rámutattunk,

36

'

1 de valószínűleg ide, vagy Háromfára költözhettek Bark, Sármellék cs Sztank lakói is. Rigóc környékén pedig a 16. században jelenik meg a másik Aranyos nevű falu. Időszakosan lakott helynek kell tekintenünk H idelát,^ valamint Podvarczz#r

mG és Váralja

m nevű lakott településeket, mindhárom Babócsa környékén fordul elő, nevükből ítélve a Rinya mocsarai között lehettek, és a török támadások elől menekülő lakosság menedékhelyeiül szolgálhattak. Mint láttuk, a középkorban a Rinya völgyében összesen 41 lakott hely létezett, míg 1696-ban 12 helységet írtak össze! A török hódítás rovására irható tehát 21 település teljes pusztulása, ha leszámítjuk a korábban elhagyott, illetve csak időszakosan lakott helyeket. A 21 elpusztult helység nagy részére 1696-ban még emlékeztek,

308 így nem csoda, ha hamarosan ugyanazon a helyen és néven újra megjelent a lakosság. Ilyen Bodvica, Simongát, Fülecs, Kivadar, Kohány, Pácod, Bakháza, Baratin, Belcsa, melyek a 18. század másodé reléig uradalmi majorok formájában települtek újra. Közülük csak kevés, Kivadar és Bakháza fejlődött önálló községgé, Simongát, Bodvica, Belcsa a szomszédos nagyobb helységbe olvadtak (Nagyatád, Barcs), míg a többi major napjainkban folyamatosan válik ismét lakatalanná.

369 A középkori helységek 16. századi pusztulása viszonylag jól nyomon követhető az összeírásokból. A legkorábban, 1545-ben, valószínűleg kisebb török becsapás következményeként pusztult el Bodófalva és Tivadar, valamint Farkasfalva, melyek közül az első kettő többé nem, az utóbbi 1549-ben ismét életre kelt. 1546-ban dúlták fel Űjnépet és Pácodot, két évvel később azonban mindkettőt újra lakták („de novo fundato"). 1548-ban Pongrácnál találjuk az „omnino desolata" bejegyzést. A döntő csapás 1555-ben, Babócsa elestével kapcsolatban érte vidékünket. A török északi irányból, Korotna alól érkezett Babócsára, ennek az útnak nyomai világosan kirajzolódnak az összeírásokból. Farkasfalva, Háromfa, Baráti, illetve a bal parton Fülecs, Szentkirály, Üjnép teljes pusztulása mutatja a törökök útját. Az 1555-57. évi Babócsa környéki csatározásoknak esett áldozatul maga Babócsa oppidum, Décse és Belcsa. Ugyanebben az időben néptelenedett el Atád, Henész, Simonfalva és Szentmihály. Legtovább „állta a sarat" Nyires és Iklad (1564), illetve Kohány, Dél-Somogy hódoltsági korát tulajdonképpen 1555-től, Babócsa elestétől számíthatjuk a fenti kép alapján, noha tartósan csak 1566-ban, Szigetvár bevételekor került török kézre. Mindenesetre a teljes pusztulás, a korábbi települési kép abszolút széthullása időpontjának az 1555-ös esztendőt tekinthetjük. Fentebb már láttuk, hogy mely falvakba tértek vissza újra meg újra lakosaik, illetve melyekben volt ténylegesen folyamatos a lakosság élete. A 16. század második felétől adatok híján nem tudjuk követni a lakott helyek létét vagy nemlétét, így kb. 100 év kérdésében csak következtethetünk. Az a negatívum is, hogy ti. kevés faluhely fogható meg régészetileg, Maksay Ferenc véleményével látszik egyezni a falvak kontinuitásáról.

370 Szorosan ehhez a problémához kapcsolódik az oklevelekből ismert települések helyhez kötésének kérdése. Mint arra már a bevezetőben utaltunk, Csánki