Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 7. (Kaposvár, 1976)

Bencze Géza: A somogyi Kapós mente gazdálkodása a XIX. század első felében

hető állattartásra. A század első két évtizedében az uradalom gazdálkodásának lényegében egyik jelentős ága a kanalizáció volt, s példáját a látható és. várható, haszon reményében néhány szomszédos birtokon is követték. A példa inkább a majorsági birtok - föld visszavétel útján történő - kiterjesztésére ösztönözte őket, már kevésbé a jelentékenyebb befektetés útján nyerhető területek saját kezelésben tartására. Nagyobb beruházásra úgy tűnik, egyedül Kaposkeresztúr és Rákópuszta birtokosa, Horváth (Hugonnay) Zsigmond vállalkozott. A Niczky család kezéből 1812-ben hozzá került Kaposkeresztúron ugyan sokat nem tett a birtok majorsági átszervezésére, mivel azt 1816-ban Nunkovich Ignác Veszprém megyei árendásnak adta bérbe. A bérlő kezére került a községhez tartozó Tékes-puszta, amelyet ekkor már majorsági földként kezeltek/ igaz, szinte kizárólag legelőként. Hugonnay a saját kezelésében maradt Rákó-pusztán gyors ütemben tért át" a majorsági gazdálkodásra. Ehhez kapcsolódva igyekezett kihasználni a zselici erdők adta lehetőségeket is, és a szinte lehetetlen szállítási viszonyok következtében a faanyagot hamuzsír főzésre és az általa alapított üveghutában használta fel.

8 A huta mellé „kőtörő" (homokőrlő) malmot létesített s ennek, valamint földjei védelmére csatornákat ásatott a berekben. Az uradalmak növekvő területű majorságaival inkább a század húszas éveiben találkozunk, de ezek ekkor már többnyire a kibontakozó állattartást és -tenyésztést - ezen belül a juhtartást - célozták. Batéban 1821-ben Török Ferenc megyei mérnök birtokfelvétele során már 865 holdnyi majorságot mértek fel, de ez a szántón kívül a réteket is tartalmazta.

9 A mernyei uradalom növekvő majorsági földjei mellett egyedül a jelentős középbirtokká növő Schmidegg birtokon találunk még a húszas években komolyabb majorságot. A Hugonnaytól átkerült Kaposkeresztúron és Rákóban 1822-23-han 282 holdon folyt majorsági termelés, Berkiben már 800-840 holdon, a szántó jelentős részén.

10 Lényegében e néhány birtokon épültek ki a majorságok, ezeken tudták a termelés üzemi feltételeit biztosítani. Nem véletlen, hogy az 1832-36-os törvények megszületése előtt házi, ill. úrbéri rendezés

11 is megközelítőleg ezekben a községekben zajlott le.

12 A többi birtokon a harmincas évek közepéig többnyire megmaradtak a szolgáltatások és bér fejében jobbágyi használatban hagyott remanenciális földeknél, irtásoknál, s a birtokok elenyésző részét alakkották át olyan majorsággá, ahol szántóföldi termelést folytattak.

13 Az uradalmak földjein is hagyományos módon gazdálkodtak; többnyire három nyomásban művelték szántóföldjeiket. A fejlettebb gazdálkodásnak akadálya volt még az úri birtokok szétszabdaltsága is; Kaposkeresztúron a 282 holdas majorsági birtokrész kilenc, egymással nem érintkező tagból állott, 10-84 holdig terjedő nagyságban.

1

'

1 A legelők elkülönítetlensége a szántók és rétek darabokra tagoltsága nem tette lehetővé a hagyományos gazdálkodási módnál fejlettebb művelésmódok kialakítását. A házi regulációk ugyan részben igyekeztek a szétszabdalt birtoktagokat egyesíteni, de ez a Kaposmentén csak a húszas évek második felétől indult meg, s ekkor is többnyire a legelők elkülönözése volt az elsődleges, a szántóké mintegy mellékesen folyt. A rendelkezéseknek igazán nagy lendületet csak az 1832—36-os országgyűlés úrbéri törvényei adtak. Eredménye azonban korántsem volt ilyen egyértelmű, mivel a 16 községből mindössze csak ötben indítottak pert az elkülönözésre, s nem is mindegyikükben fejeződött be 1848-ig. Összesen 12 községben folytattak úrbéri pert a századfordulótól az öt-