Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 6. (Kaposvár, 1975)

3. Müller Róbert: A fonyódi járás középkori településhálózata (A járás X-XV. századi településeinek jegyzéke)

igazat, hogy a X-XI. században a fő közlekedési utak mentén előfordulhatott, hogy elég ritkán álltak a falvak, de ez nem vonatkoztatható a megtelepedésre legalkalmasabb vízparti területekre. A területünkön megtelepedő népesség életmódjáról sokat nem mondhatunk. Az árterek kiemelkedésein, ill. azok partján egymást sűtűn követő kisebb településekről általában azt feltételezzük, hogy állattartó népesség szállásai voltak.

43 Ezeken a lelőhelyeken rendszeres régészeti feltárás azonban még nem folyt. A földrajzi áttekintésnél láttuk, hogy a Nagy-Berek és környéke elsősorban halászatra, állattartásra volt alkalmas. A berki települések halásztevékenységére utal a 95. településen terepbejárásunk során talált hálónehezék is. Annál meglepőbbnek tűnhet tehát, hogy Fonyód mellett a Nagy-Berek egyik alacsony szigetecskéjén (96.) földművelő népesség telepét tárták fel. A fonyód-bélatelepi ásatás során mezőgazdasági eszközöket (őrlőkövet, tézslát, járomfőt), gabona és gyümölcsmagvakat (búza, árpa, len, hajdina, őszibarack, dió és szőlő) találtak.

44 Számításba kell azonban vennünk, hogy a település valószínűleg még a honfoglalás előtt keletkezett, és a régészeti növénytan adatai szerint a honfoglalók a Balaton környékén magasszintű agrikultúrát találtak.

45 A korai oklevelekben feltűnő falvak népessége is földművelő volt. Természetesen az itt megtelepedő vegyes etnikumú népesség életmódja sem volt egységes. Erre közvetett adatot szolgáltat az építkezés. Az előbb említett ásatás földfelszínre épített faházai mellett a 16. településen XII-XIII. századi putrilakást tártak fel.

46 A terepbejárások eredményei ilyen szempontból tehát csak óvatos feltételezésre jogosítanak fel. A X-XII. századi települések száma legalább 63. Ez az összes középkori településnek 55%-a Ezt a számot növelhetik még a növényi környezetükről elnevezett helységek (pl. Almád, Berkes, Tol), amelyek szintén többnyire koraiak. A települések elhelyezkedése meglehetősen egyenletes képet mutat. Nagyobb lakatlan foltokat nem találunk, tehát a kora Árpád-kor végére a településhálózat szilárd váza épült ki területünkön. Adataink szerint a XIII. században sem csökkent a településalapító kedv. Az Árpád-kor végéig 93 település keletkezett területünkön, a X-XV. századi települések 80%-a. A XIV. századot nem mindegyik település érte meg. Már a kora Árpád-korban, a XI-XII. században elnéptelenedett 8 település (84., 93., 95., 96., 98., 107., ni. és 114.). A XIII. század folyamán 8-16 település pusztult el. Bizonyos az elnéptelenedése a 16., 87., 94., 99., 103., 105., 109. és 110. településnek. A 19., 23., 26., 29., 41., 68., 69., 92. település pusztulása bizonytalan, valószínű, hogy a XIII. században, de lehet, hogy csak a XIV. században váltak lakatlanná. A késő Árpád-korban elnéptelenedett települések pusztulásának okára is ki kell röviden térnünk. Győrffy Gy. szerint a Dunántúlon a tatárjárás okozta pusztítás 0-40%-os lehetett.

47 Tatárok dúlására utal, hogy 1268-ban Lőrinc nádor somogyi ispán a somogyi nemességből választott 5 társával a tatárjárás idején elhaltak vagy fogjulesettek birtokainak tulajdonjogi kérdéseiben ítélkezik.

48 A pusztulás mértékének meghatározását nehezíti, hogy a megritkult népesség a tatárok elvonulása után visszatérhetett felégetett falvaiba és újjáépíthette azokat. Ez a legfeljebb pár évig tartó lakatlan állapot pedig sem az írásos forrásokban, sem a terepbejárások anyagában nem tükröződik. Csak abban az esetben, ha a visszatérő népesség nem az eredeti helyén építi fel az új falut. Erre gondoltunk pl. a 9. és 99. település esetében, bár itt lehetséges, hogy a késő Árpádkorban a népesség felhúzódott a XII. századi templom köré. Az 1241-42. évi