Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 6. (Kaposvár, 1975)

Függelék - A Somogy megye múltjából (1970-1974) c. Levéltári Évkönyv 1-5 kötetének a vitája 1974. szeptember 26-án Kaposvárott

megyei, illetőleg városi vetületét elemzik. Az egyik, Simonffy Emilé, a jobbágyfelszabadítás, Kanyar Józsefé pedig az 1945-ös földosztás eredményeit és következményeit tekinti át. Bcnke József írása pedig az örvendetes módon szaporodó termelőszövetkezettörténeti feldolgozások sorát gyarapítva, a somogyi termelőszövetkezetek több mint tíz esztendős útjáról rajzol összefoglaló jó képet. Az agrártörténeti tanulmányok vonulatában sajátos helyet foglal el az a két értekezés, amely a megye egy-egy termeléstörténeti problémáját vizsgálja. Simonffy Emil az 1728-as összeírás alapján a megye északi falvaiban divatozó határhasználat, a két- és háromnyomásos gazdálkodási rendszer területi eloszlását, Tóth Tibor pedig a századforduló legjelentősebb állattenyésztési ágazatának, a szarvasmarhatenyésztésnek agrártermelési szempontból rendkívül fontos átalakulása folyamatát kíséri figyelemmel. Speciális kérdéseket érint Takács Éva már említett erdőtörténeti, és érintenek Bencze Géza folyó- és vízszabályozási tanulmányai. E futólagos áttekintés elején, s joggal, témagazdagságot említettem, s ha most végül mégis arra utalnék, hogy csupán témakörben is mi mindent kínál vagy kínálhat még a megye agrármúltja, mennyi minden vár még feltárásra, azt távolról sem azért teszem, mert az elért eredményekkel elégedetlenek lehetnénk, és nem is azért, mert a kötetek szerzői vagy szerkesztője ne tudnák ugyanúgy, mint én. A sok közül itt csupán két témakör fokozottabb jövőbeli kutatását szeretném figyelmükbe ajánlani: a termcléstörténeti és a regionális kérdések kutatását. S nemcsak azért, mert az eddig megjelent írások folyamában viszonylag e két ágazat csordogált legvékonyabban, hanem azért is, mert a magyar agrártörténetírásnak is ezek a mindmáig leginkább elhanyagolt területei. Miközben történelemszemléletünk alapján a gazdasági tényezők elsődlegességét hangoztatjuk, a tényezők legfontosabb terében, a termelés múltbeli vizsgálatában mégis rengeteg az adósságunk még. S ha valahol, akkor éppen ott lehetne e tekintetben is jelentős eredményeket elérni, ahol az alapvető források jelen vannak, szinte karnyújtásnyi távolságban tőlünk: a megyékben, a megyéknél. Áttekintésünk a szükségesnél is csorbább maradna, ha végül nem szólnánk egy-két mondatnyit a feldolgozások módszeréről. Az írások zömét épp az alkalmazott módszerek s a szemléleti mód segítik át a provincializmus buktatóin. Egyfelől azzal, hogy íróik mindig figyelembe veszik történettudományunk eddig elért eredményeit, másfelől azzal, hogy a témák feldolgozásánál sohasem feledkeznek el ha nem is az összeurópai, de az országos összefüggésekről sem. Komplex kutatási elveket követnek tehát: az elért eredményeket és az eredeti forrásokat, sőt itt-ott a rokontudományok eredményeit is igen sikeresen hasznosítják. Szinte rendszeresen alkalmazzák a történeti statisztika mdószerót, egyik-másik írás pedig a témák szempontjából oly annyira szükséges agrártudományi követelményeket és módszereket is figyelembe veszi már. Két ponton azonban talán tovább is lehetne lépni: egyrészt az ún. matematikai statisztika néhány módszerének (korrelációs, regressziós, trendszámítások stb.), másrészt az agrártudományi kívánalmak minden tanulmányra kiterjedő módszerének alkalmazása útján. E rövid előadásomban, ha itt-ott hiányokat vagy inkább csak kívánságokat emlegettem is, egy percre sem vált kétségessé előttem: az összképen az elért eredmények elvitathatatlan és tiszteletreméltó túlsúlya dominál. Olyan eredmények, amelyekre nemcsak a megyének, nemcsak a lokálpatriotizmusnak, de a magyar történettudománynak is szüksége van. Olyan eredmények, amelyekkel nemcsak a megye - szerzők, szerkesztő és kiadó -, de joggal lehet elégedett történettudományunk is. Sőt az sem baj, ha azokra mindkettő kicsit büszke is. BALÁZS PÉTER minisztériumi főelőadó korreferátuma: Hozzászólásomban először röviden arról szeretnék szót ejteni, hogy a levéltárak kiadványi-közművelő munkája, amelynek produktumai a Somogy megyei Levéltár tanulmánykötetei is, szerves részét képezi rendeltetésszerű sajátos feladataiknak, azaz a kutatómunka eredményeinek évkönyvekben való rendszeres megjelentetését egyéb - egyáltalán nem látványos - szakmai feladatok egész sora előzi meg. Mint ismeretes, a feudalizmus idején akár a közhivatali, akár a magánlevéltáraknak elsődleges feladata az volt, hogy a levéltárfenntartó számára fontos jogbiztosító iratokat megőrizzék, rendszerezzék, s ha szükséges, bármikor rendelkezésre bocsássák. Kutatás általában ezekben a levéltárakban nem folyt, s az iratokba külső személy csak elvétve, a levéltárfenntartó külön engedélyével tekinthetett bele.