Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 6. (Kaposvár, 1975)
8. Erdősi Ferenc: Somogy megye építőanyag-iparának fejlődése és szerkezeti átalakulása a XIX. század végétől napjainkig
félautomata technológiai szintre törekedő rekonstrukcióval egyeidejűleg történt ismételt üzem-megszüntetések (Csurgó, Nagyatád, Juta, Kaposvár III.) eredményeképpen gyorsan növekedett. A két világháború közötti 37-el szemben 1973-ban 12 helységben összesen 14 téglaégető termelt. A területi struktúra fellazulása erősen megnövelte a gyárakat körülvevő közvetlen piac terjedelmét, ezen keresztül az átlagos szállítási távolságot. Ezt a ráfordítás többletet részben ellensúlyozta a gépesített gyárak magasabb termelékenysége és a felszabadult munkaerő. Megítélésünk szerint műszaki tekintetben általában helyesen, területgazdasági szemszögből tekintve viszont nem elég körültekintően történt 20-23 évvel ezelőtt a téglaüzemek szelektálása és továbbfejlesztésre való kiválasztása. Hogy a régión belül egyes területeken jelenleg egymástól a szükségesnél nagyobb távolságra, a fő fogyasztóhelyektől távol fekszenek téglagyáraink, abban a téglaagyag-lelőhelyek felkutatásának elégtelensége is szerepet játszik. Részben a település terjeszkedése, az agyagkészletek kimerülése, környezetvédelmi megfontolások miatt fokozatosan megszüntetik Kaposvár téglagyárait, aminek következtében egyre inkább a - már a századfordulón téglából felesleget termelő - megyeszékhely felé irányul a megyén belüli legnagyobb méretű téglaszállítás. 2. Kavicsbányászat A téglaipar mellett a múltból még csak a kavicsbányászat méreteiről sikerült a foglalkoztatottak számának alakulásán keresztül képet alkotnunk (6. táblázat). A kitermelő jellegű építőanyag-bányászat egyik legfiatalabb ága, az üzemszerű kavicsbányászat, országszerte jóval később indult meg, mint a nagy múltra visszatekintő kőbányászat. Fejlődéséhez az első lökést a vasútépítés adta, főként az olyan tájakon, ahol a szálban álló, zúzalék készítésére alkalmas szilárd kőzetek hiányoznak. Somogyban 1890-ben még egyetlen kavicsbányászt sem mutatott ki a népszámlálási statisztika. Némi fejlődést tükröz a foglalkoztatottak számának növekedése az első világháború előtt. Annak ellenére, hogy ebben az időszakban területünkön is jelentős vicinális-vasút építés folyt, a vágány-ágyazat készítéséhez akkor még elég kevés Dráva menti kavicsot használtak fel, nem beszélve a betonáru iparról, amely ezen az agrár vidéken még alig indult fejlődésnek. F. SCHAFARZIK 27 kő- és kavicskataszterében az olvasható, hogy a Zákányban a század elején létesített kavicsbánya mindössze évi 12 500 m 3 termékének egy részét kénytelenek voltak Szlavóniába (Zágráb, Belovár, Kőrös megyékben) eladni. Ugrásszerű fejlődés csak az 1920-as években bontakozott ki a Dráva menti kavics kitermelésben. A MÁV a gyékényesi állomástól 1,4 km-re, 1923-ban megnyitotta a Dél-Dunántúl első nagyüzemi fejtőjét. E bánya volt hivatva anyagot adni a vicinális vonalak ágyazatának felújításához, valamint a különféle vasúti betonműtárgyak (átereszek, kisebb hidak, csatornák, állomásépületek, raktárak stb.) építéséhez. A MÁV saját szükségletén felül már kezdettől fogva eladásra is termeltek a bányában. A Dráva mentén ismeretessé vált nagy kiterjedésű kavicsmezőn belül a gyékényesi bánya telephely választásában elsősorban Gyékényes igen értékes közlekedésföldrajzi helyzete játszott közre. A MÁV célbányája olyan pályaudvar