Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 6. (Kaposvár, 1975)

8. Erdősi Ferenc: Somogy megye építőanyag-iparának fejlődése és szerkezeti átalakulása a XIX. század végétől napjainkig

ningyár RT révén történt meg. - Még az első világháború utáni néhány éves szerb megszállás alatt is megtartotta a gyár a szlavóniai piacot, csak 1925-ben váltak szórványossá a tömeges téglaszállítások a szomszédos államba. A belföldi értékesítést a cég bizományos lerakatok szervezésével oldotta meg. (Babócsán pl. két lerakat is volt: Lauf er Albert, valamint Krausz Albert és Fia vállalkozóknál.) A gyár még az 1930-40-es évek fordulóján is átlag 15 szerződéses téglavető munkást (közöttük 5 baranyai német) foglalkoztatott. Évtizedekig mészégető kemencét is tartott fent a Takarékpénztár. A mészkövet Sümegről, majd mindinkább a Bükkösdi-völgy kőfejtőiből szerezték be, és pécsi (DGT) bányákból származó fekete szénnel égetek ki. Éppen a szénnel történt égetés miatt a barcsi kemencéből kikerült mész nem volt olyan jó minőségű, mint a mecseki, bükk és gyertyánfával fűtött kemencéké. Ennek következtében értékesítési körzete meglehetősen szúk volt, mert a barcsiakon kívül csak a környékbeli falvak lakossága vásárolta ezt a meszet még 1925-ben is.

25 (A vásárlók: Darány, Szulok, Vízvár, Drávaszentes, Visonta, Csokonya, Erdőcsokonya, Görgeteg, Drávatamási, Kuntelep, Drávagárdony, Kastélyosdombó, Babócsa, Felsőszentmárton, Somogyudvarhely, Drávapálfalva, Zádor lakosai, valamint a somogytarnócai és homokszentgyörgyi uradalom.) f) Telepítő tényezők Somogy megyében a kapitalista korban létrejött téglaégetőket telepítő tényezőként (a földtani adottságok által megszabott kereteken belül) a következőképpen csoportosítjuk: - nagy felvevő-képességű helyi fogyasztópiacra termeltek Kaposvár gyárai, - vasúti csomópontokon felépült, vagy forgalmas vasútvonalhoz iparvágánnyal csatlakozó üzemek radiális irányban olcsón szállíthattak, piacterületük általában szimmetrikusan helyezkedett el körülöttük (Balatonszentgyörgy, Somogyszob, Zákány, Barcs) ; - olcsó munkaerőt hasznosító üzemek, amelyek valamely aránylag közlei, jelentősebb felvevőpiacra termeltek (Tab, Marcali, Balatonboglár a Balaton mentére is szállított), - a közgazdasági megfontolásokat nélkülöző vállalkozói törekvések önmagukban nem bizonyultak elégségesnek, néhány, biztos piaccal nem rendelkező, indokolatlanul nagy volumenű kisebb községi üzem fenntartásához.

26 (A szélsőségesen mezőgazdasági jellegű vidéken épült kadarkúti gyár csak az 1920-as években került átmenetileg a nagyüzemek sorába.) g) A szocialista téglaipar A felszabadulás után, az 1949-19 50. évi államosításokat követően alakult területi téglaipari vállalatok, illetve egyesülések a termelékenység növelésével kívántak eleget tenni a kibontakozó országépítés által megsokszorozódott építőanyag-igénynek. E feladat megoldását a legjobb természeti, műszaki és közgazdasági adottságoknak örvendő nagyobb gyárak gépesítésével, technikai színvonaluk emelésével látták biztosítottnak. E termelésfejlesztő és -koncentráló koncepció jegyében került sor néhány kiskapcitású, rossz adottságú és elavult üzem bezárására. Ezeknek azonban egy részét később az 1960-as években fellépő krónikus téglahiány miatt ismét termelésbe állították. Az üzemi koncentráció az 1960-as évek végén, az 1970-es évek elején néhány felfejlesztésre kiszemelt gyárban (Balatonszentgyörgy, Kőröshegy, Bőszénfa stb.) végrehajtott termelésbővítő,