Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 6. (Kaposvár, 1975)

7. Tóth Tibor: A nagyüzemi szerkezet és szemléletmód kialakulásának kérdései a mernyei uradalomban

Ez pedig megítélésünk szerint azt jelentette, hogy a részesművelés alá bocsátott földterületek az uradalom számára éppen úgy nem üzemvezetési kérdést jelentettek, mint az 1848 előtti telki földek, ezek jelentősége is egyértelműen az üzemszervezés kérdéskörébe tartozott. Mindebből - és most idecsatoljuk a nagybérleti rendszer kérdését is - következett, hogy az uradalom számára abból a bizonyos „bűvös körből" való kilépés nem látszott megoldhatónak, csak a földjáradék elsajátítására szorítkozó telekértéktőke-mobizilálással. Említettük, hogy számunkra a bérletek kérdése most elsősorban üzemvezetési oldalról látszik lényegesnek. Arról van ugyanis szó, hogy általában a bérbe adott birtokok sorsa körüli tulajdonosi teendők részint nem is lépték túl, de és nem biztos, hogy helyesen! - nem is igényeltek nagyobb felkészülést, mint amivel félszázada is elégséges volt rendelkezni. E vonatkozásban a bérleti, különösen a nagybérleti gazdálkodás, a hagyományos üzemi szerkezet elemeinek nagyrészét kényszerűségből őrizni kénytelen nagybirtokok számára,

34 nemcsak a tőkék felszabadításának az egyik lehetséges módját jelentette, hanem a gazdálkodás fokozatos korszerűsödésének egyik biztosítéka is lehetett. Láttuk, hogy uradalmunk számára a bérleti gazdálkodás lehetőségei erősen korlátozottak voltak, tehát egyéb tőkeforrások megszerzése mellett a tisztek kellő felkészültségét is biztosítani kellett. Ezzel tehát sikerült egy újabb kört lezárnunk, hiszen emlékszünk rá, hogy az 50-es évek elején a Rendkormány mennyire energikusan rótta fel a tiszti képzetlenséget, mint a rossz gazdasági eredmények egyik alapokát. Milyen megoldást kereshetett most már az uradalom, hiszen - láthattukfeladatai óriásiak és létbevágóan sürgősek is voltak. Az eddig elmondottakból már - úgy hisszük - többszörösen kiderült, hogy a mernyei uradalomban is a termelésfejlesztés egyik alapfeltétele a pénzhiány megoldása volt. Önmagában segítséget jelenthetett volna itt is a különféle megváltakozási tőkék felhasználása

30 - bár ismeretesen, a kötvények értékesülését az önkényuralmi kormányzat több okból ugyancsak késleltette - az uradalom holtkézi jellege azonban a megváltakozáskor befolyt tőkék üzemi felhasználását lényegileg kizárta. Másutt már ejtettünk szót arról, hogy az uradalom a befolyt összegeknek csak egészen kis része felett rendelkezhetett, és a felhasználásra ez esetben is csak kamatozó kölcsön formájában kerülhetett sor.

36 A lehető pénzforrások utáni lázas kutatás végül is olyan sajátos megoldást hozott, amely jelentős segítségnek bizonyult, és viszonylag kockázatmentes is volt. A 60-as évek elejétől kezdődően ugyanis a Rendkormányt illető földtehermentesítési kötvények egy részének letétbe helyezése mellett, a Kegyes Tanítórend magyar társasházai összesen mintegy 112 000 forintnyi kölcsönnel siettek az uradalom segítségére.

37 Ezzel egyidejűleg a szerzetesrend tagjainak egy jelentős része is 5 százalékos uradalmi kölcsönöket jegyzett. E megoldás optimális volta aligha kíván bővebb magyarázatot, és kielégítette egyúttal az uradalom sorsának alakulására rendkívül nagy hatást gyakorolni képes, az 1848 előtti elmaradott, biztonsági gazdálkodásra törekvő szemlélet valamennyi lényeges elemét magába integráló Dornay István kormányzó igényeit is. Pedig ez rendkívül lényeges volt, hiszen az ő pénzügyi alapelve így szólt: „Hitelt semmilyen feltételek mellett sem vesz az uradalom."

38 A megszerzett összeg — bár alig volt több annál, mint a csöpp a tengerben — mégis adott bizonyos lehetőségeket már annál fogva is, hogy egyszerre