Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 6. (Kaposvár, 1975)

7. Tóth Tibor: A nagyüzemi szerkezet és szemléletmód kialakulásának kérdései a mernyei uradalomban

mód nyílt nagyobb összeget igénylő befektetésekre is.

39 Az alapkérdés azonban éppen az összeg korlátozottságából eredően a felhasználás mikéntje volt. A befektetések sorrendjének az eldöntése - amint azt a termelési tényezők alakulásának a vizsgálatakor is láthattuk - úgy volt könnyű, hogy nagyon nagy körültekintést kívánt. A megszerzett összegnek annyira ezer helye volt, hogy nagyon meg kellett nézni, hova tegyék. E kérdés kapcsán robbant aztán ki a 60-70-es években az uradalom történetének a legnagyobb igazgatási válsága. Egy teljesen periférikus probléma, a tiszti jutalék szabályozásának a mikéntje kapcsán rövidesen az üzemvezetés és az üzemszervezés valamennyi kérdése előkerült. A viták részletes ismertetésére másutt már kerítettünk sort,

40 ezért itt csak azokat a kérdéseket világítanánk meg, amelyek az üzemszervezés alakulásának a szempontjából lényegesek voltak. A vita tulajdonképpen a tisztek által irányított beruházási tevékenység után járó garantált jövedelem mennyiségének és számítási módjának a meghatározása körül indult, majd érthetően átcsapott a beszámítások kérdésére is, hogy ti. a realizált nyersjövedelem milyen hányada és milyen mértékben számítható akár fejlesztő, akár pótlólagos befektetésnek, és végül a vita a birtok kezelési rendje körül csúcsosodott ki. A polémia egyik szélső pólusát Polák János segédkormányzó képviselte, aki az uradalmat alkotó területi egységeket teljesen elkülönítve, a bérletszerű tiszti kezelés meghonosítását ajánlotta nagy intranzigenciával.

41 Sőt ezen túlépve, koránjött reformerként felismerte a termelői ágazatok technológiai kapcsolatainak várható alakulását, és javaslatba hozta az egyes frekventáltabb ágazatok külön kezelését (juhászat, erdészet, gépészet) is. A vita másik pólusát a hasonlóképpen jóképességű és koncepciózus Domanek Alajos számvevő-pénztáros, később kormányzó képviselte, aki a Polák által javasolt tisztikezelés elveivel általában egyetértett ugyan, viszont mereven szembeállt a kerületi önállóság eszméjével. Alapállását két megoldással indokolta. Egyrészt azzal, hogy az uradalom fejletlensége csak központi törekvések eredményeként szüntethető meg, másrészt pedig az egységes vagyont képviselő uradalom egyes kerületei közti nívókülönbségeket a kerületi önállóság csak növelni fogja. Domaneknek mindkét kérdésben igaza volt. A vitában a tisztek a Domanek véleményét osztó Kemény Pál kivételével teljesen tájékozatlanok voltak, gyaníthatóan fogalmuk sem nagyon volt a szőnyegen forgó kérdések horderejéről. Dornay kormányzó sem volt sokkal tájékozottabb, az ő magatartását egyértelműen a Polák Jánossal súlyosan elmérgesedett személyi ellentét határozta meg. Végül is a Rendkormány döntött a vitában. Számára az egész, néha torzsalkodássá fajuló vihar, azontúl, hogy törekedett a nyersjövedelem minél nagyobb részének a kiszivattyúzására, csak praktikus jelentőséggel bírt. Miután az en gross eladásokat a Rendkormány intézte, sem mód, sem munkaerő arra nem volt, hogy a központosított könyvelés helyett kerületi kartonokat vezessenek be, következőleg a kerületi önállóságot, mint esetleges adminisztratív bonyodalmak forrását utasították el. Polákot 1877-ben Magyaróvárra helyezték, és a továbbiakban lényegileg Domanek és Kemény elképzelései szerint alakították az uradalom sorsát. A Rendkormánynak ez a döntése - bár korántsem ezzel a céllal született - alapvető jelentőségűnek bizonyult, hiszen egyrészt módot adott a felelős tiszti gazdálkodás kibontakozására, másrészt biztosította a centrális üzemfejlesztésnek a lehetőségeit is.