Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)

Lagzi István: Lengyel menekültek Somogy megyében a második világháború idején

gyei katonák és katonakorú polgári személyek evakuációja zömmel Somogy megyén keresztül bonyolódott le. A lengyelek nagy része Barcs község közelében a Dráván keresztül és a barcsi vasútállomáson áthaladó vonatokon, valamint Somogyudvarhely és Berzence községek határában „száraz lábbal" lépte át a magyar-jugoszláv határt.

49 Az érvényes útlevéllel rendelkezők a Budapest-SzegedEszék, valamint a Budapest-Gyékényes útvonalakon utaztak és hagyták el Magyarország területét.

50 Az ország elhagyásában a határmenti falvak népe, mint csónakosok és vezetők segítették a szökésben levőket.

51 A szöktetésnek számtalan módját alkalmazták. A különböző jelentések szerint „Murakeresztúrnál a magyar vasúti hatóságokkal való egyetértésben teher- és szeneskocsikon szállítják át a határon a lengyeleket. . ."°

2 Csendőrségi megfigyelés szerint több ízben „szökéseket kíséreltek meg a barcsi vasútállomásról a Jugoszláviába induló vonattal is oly módon, hogy amikor a vonat a Dráván átvezető vasúti híd előtti kanyarhoz ért - ahol a vonat a kanyar miatt lassított -, a vonatra felugráltak".

33 A lakosság pozitív és megértő magatartása igen jelentős volt, mert a ruhaszerzés, és a menekültek bújtatása, ideiglenes, illegális szállás biztosítása a helyismerettel rendelkező vezetők nélkül lehetetlen, a tömeges szökések végrehajtása pedig nehézségekbe ütközött volna. Az evakuációban a hatóságok megértő és segítő állásfoglalása volt a döntő. A B. M. IX. osztály vezetőjének - dr. Antall Józsefnek - minisztere mindenkori tudtával és beleegyezésével módjában állott az evakuáció minden eszközzel való segítése, a rendőrség, a csendőrség és egyéb közigazgatási közegek kedvező beállítása, de nem utolsósorban jelentős anyagi és erkölcsi segítség igénybevétele is.

54 Antall József miniszteri tanácsos és a H. M. 21. osztályvezetője, Baló Zoltán ezredes, majd utóda Utassy Lóránd ezredes humánuma, a kormányzat által hivatalosan biztosított menedékjogon túli eszközök bátor alkalmazása felért egy-egy németellenes állásfoglalással. Az evakuáció 1940 tavaszán nagy méreteket öltött. A menekültekkel foglalkozó hatóságok a Katonai Képviselet megélénkült munkájából arra következtettek, hogy a lengyelek 1940 tavaszára „újból nagyarányú szöktetéseket készítenek elő, amely német részről nemcsak újabb intervenciókat válthat ki, hanem erősebb rendszabályokat is kihívhat".

53 A jugoszláv követség 1940. április i-én jegyzékben fordult a külügyminiszterhez, amelyben felhívta a magyar hatóságok figyelmét arra, hogy „Magyarországról Jugoszláviába - a Dráván - átszökő lengyelek száma napról-napra növekszik, minek okául a magyar hatóságok nem megfelelő szigorú ellenőrzését és eljárását állapítják meg".

56 Voltak olyan elképzelések is, miszerint a szökések automatikusan megszűnnének, ha a déli menekülttáborokat az ország belsejébe helyeznék át.

57 A helyi közigazgatási vezetők határozottan tiltakoztak minden olyan terv ellen, amely esetleg a területükön levő táborok feloszlatását, vagy áthelyezését irányozta elő. Barcs járás főszolgabírója aggályait megindokolva rámutatott arra, hogy a menekültek számára kifizetett „napi 2 pengő ellátási díjból a járás lakossága havonta közel 50000 pengő nem várt jövedelemhez jutott, ezáltal az elég súlyos anyagi viszonyokkal küzdő határszéli magyar lakosság sorsain történt könnyítés".

58 A táborok egy ideig eredeti helyeiken maradtak.