Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)

Lagzi István: Lengyel menekültek Somogy megyében a második világháború idején

A Belügyminisztérium IX. osztálya vezetőjének: Antall Józsefnek a helyzetét könnyítette az, hogy a helyi közigazgatási vezetők - ha anyagi szempontból is - ragaszkodtak a menekültekhez. A zsoldfizetés és a rendszeres szökésekből adódó állandó komplikációk - nem volt fix létszám - arra késztették a főszolgabírói hivatalokat, hogy a tábor létszámát a havonta kifizetésre kerülő segélyöszszegek közötti időszakban fiktív módon állapítsák meg. Ezzel pedig önmaguk tették mindenki más számára áttekinthetetlenné a menekültek országon belüli mozgását és tényleges létszámát. A magyar politika jobbratolódása, a katonai vezetés aktivitása érezhető nyugtalanságot keltett az országban is, de különösen a lengyel menekültek körében. A kaposvári lengyel katonai gyűjtőtáborból 1940. június 25-én 58 katona szökött meg. A szökések máshol is gyakoriak voltak. „Kiscenk környékén - 1940. nyarán - 2 napon harcászati gyakorlat volt, amely alkalomból a tüzérség élessel lőtt, ebből az internáltak arra következtettek, hogy már mi is cselekvően beléptünk a háborúba és emiatt ők (mármint a lengyel menekültek) nem internáltak,, hanem hadifoglyok lesznek."

59 A szökések Somogy megyében is mindennapos jelenséggé váltak. A budapesti német követ többször is tiltakozott a Külügyminisztériumban, hogy az országos szervek és a Somogy megyében illetékes polgári és katonai hatóságok lehetőséget adtak a lengyel menekülteknek az ország elhagyására. Erdmannsdorff követ közölte, hogy „bizalmas jelentés szerint Barcsnál rendszeres lengyel szöktetés folyik és naponta 60 lengyel katona lépi át a magyar határt".

00 A barcsi főszolgabíró a német tiltakozást megelőzően egyik jelentésében beismerte, hogy „Barcsnál tényleg történtek szökések, de sokkal kisebb mértékben, mint ahogyan azt a német követ közölte".

61 Tudunk rendkívüli és figyelemreméltó esetekről is. A „Magyarország" 1968. július 28-i számában (30. oldal) megjelent írás szerint „a barcsi főszolgabírói hivatalban a lengyelek katonai vezetői találkoztak Titó partizánjainak küldötteivel. Tanácskoztak arról, hogy a lengyel katonák milyen módon szökhetnek át a határon és csatlakozhatnak a partizánokhoz." A szökések szervezőire és segítőire hamarosan fény derült. 1941. elején a Somogyi Újság arról tudósított, hogy „a kaposvári kir. törvényszék már több lengyel menekülteket szöktető ügyét tárgyalta és most újabb ilyen ügyben hozott ítéletet. A vádlottak padján, ezúttal Begovácz György tótújfalusi és Gut István csurgói lakosok ültek, akik ellen az a vád, hogy ez év január 6., 7. és 8-án 50-60 lengyel szökését segítették elő idegen állam területére. A bíróság a tanúk kihallgatása és a perbeszédek elhangzása után bűnösnek mondta ki mindkét vádlottat és elítélte őket fejenként egy-egy hónapi fogházbüntetésre."

62 A szökések 1941-ben lényegében befejeződtek. Később már csak szórványosan néhány személy hagyta el a tábort, illetve a lakóhelyét. A szökések nem külföldre, hanem az ország egyik táborából a másikba irányultak.

63 A lengyelek tisztában voltak azzal a segítséggel, amelyet hivatalosan és a lakosságtól kaptak. A „Wiesci Polskié" Magyarországon megjelent emigráns lengyel újságban 1940. március 14-én az emigráció vezetőségének köszönetét kifejező írás jelent meg, amelyből az Üj Somogy 1940. március 20-i száma részleteket közölt. „A magyar nemzeti ünnepnek a mai napján szívbőljövő kötelességünk, hogy kifejezzük a magyar népnek a mi forró és őszinte jókívánatainkat" . .. „ezekben a jókívánatokhoz hozzáfűzzük részünkről a legmélyebb hálának az érzelmeit azokért a megható nemeslelkűségekért és szívbéli odaadásokért, amelyek-