Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)
Lagzi István: Lengyel menekültek Somogy megyében a második világháború idején
1939- szeptember közepétől a lengyel emigráció vezetősége a Magyarországra menekült lengyelek közül a nyugaton szervezésre kerülő Lengyel Hadseregbe katonákat és tiszteket toborzott, illetve irányított. A német külügyminisztérium hamarosan tudomást szerzett a „Magyarország semlegességével össze nem egyeztethető" lengyel akciókról. Erdmannsdorf!: budapesti követ október 14-én jegyzékben tiltakozott a lengyelekkel szemben megnyilvánuló baráti gondoskodás és a hatóságok elnéző magatartása miatt. 41 A német tiltakozások homlokterében a lengyel katonakorú férfiak tömeges szökése elleni tiltakozás állott 1939. szeptemberétől 1941. nyaráig. Addig ugyanis az evakuáció lényegében befejeződött. A lengyel menekülteknek Magyarországról való elutazását a budapesti lengyel követség és konzulátus, valamint a Magyar-Lengyei Menekültügyi Bizottság szervezte, amiről a honvédelmi és belügyi hatóságok (21. és a IX. osztályok) is tudomással bírtak. 42 A pécsi IV. honvéd hadtestparancsnokság 1939. november 84 jelentése igen sokatmondó: „Jelentem, hogy a balatonlellei gyűjtőtábor volt (lengyel) parancsnokának jelentése szerint az ott elhelyezett lengyel tisztek a Budapest, Váci utca 36. szám alatt levő lengyel katonai parancsnoktól, Dembinszki lengyel tábornoktól kapják a parancsokat a szökésre ... a lengyel tisztek bemondása szerint, állítólag magyar és olasz hatóságok hallgatólagos beleegyezésével, hamis útlevéllel és vízummal látják el őket, a Franciországba való továbbutazás céljából . . . Fenti jelentést megerősíti azon tény is, hogy a Budapest-Római gyorsvonaton Murakeresztúrnál 60-80 lengyel lépi át állítólag a magyar határt. . ." 43 A Lengyel Katonai Képviselet vezetőjének, Stefan Dembinski tábornok rendelete értelmében a katonai menekülttáborokban a szökésre kijélőiteknek fényképet kellett beszerezni. A fényképeket összegyűjtötték és Budapesten a lengyel, francia és angol követségeken visszakeltezett útleveleket állítottak ki a fényképtulajdonosok részére. Ezt követően személyre szóló parancsot kaptak a szökésre. A táborokból eltávozottak útja Budapestre vezetett, ahol átvették új okmányaikat, majd a Magyar-Lcngyel Menekültügyi Bizottság által kiállított igazolványokkal, mint polgári menekülteket az ország déli, délnyugati részében levő polgári táborokba irányították. A szökéseket kivizsgáló jegyzőkönyvek 44 egybehangzó véleménye szerint a tömeges szökések azért voltak lehetségesek, mert a „civil" internáltak „ellenőrzés alatt nem állanak, szabadon mozoghatnak és éppen ezért - akkor szöknek meg, amikor akarnak". 45 Egyes jelentések szerint a Barcs községben levő polgári menekültek közül naponta 20-30 fő távozott Jugoszláviába, „másnap 30-40 érkezett a szomszédos községekből," 46 akik rendszerint jelentkezés nélkül foglalták el az eltávozottak helyét. A pécsi hadtestparancsnokság felhívta az illetékes táborparancsnokságok magyar parancsnokainak figyelmét, hogy 1940 tavaszán a „szökések" megszaporodtak, „a sikeres szökésekből arra lehet következtetni, hogy gy.(űjtő) táborokban az őrszolgálat laza...,(!) több helyen az őrkgénység, sőt a táborparancsnokok is az őrzést nem veszik komolyan". 47 A pécsi IV. hadtestparancsnokság területéről 1940. március 5-tői-április 5-ig 80 lengyel katona ment át Jugoszláviába. A jelentés szerint „a szökések 3-5-ös csoportokban történtek. Nagyobb tömegben a Hőgyész-i táborból szöktek, egyszerre 25 legénységi állományú és a Mosdós-Í táborból egyszerre 18, ugyancsak legénységi állományú egyén". 48 A len-