Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)
Tóth Tibor: A mernyei uradalom gazdálkodása a jobbágyfelszabadítás előtt
vétlenül ebben az irányban, de magának a majorsági kezelésnek sem volt érdeke a telkek elaprózódása. 1810 után pl. nagyon határozottan szögezték le az egyre gyakrabban beadott telekmegosztási kérelmek elbírálásának az alapelvét: ,,A sessiót eldarabolni semmi esetre sem engedtetik." 180 Az uradalom tehát a telekaprozódásnak gazdasági okokból határozottan ellenállt, sőt a felhalmozást segítette is, még is tovább folyt a jobbágytelkek széttöredezése. 32 holdas telekátlaggal számolva, 1828-ban a 16 holdas, vagy annál kevesebb földdel rendelkező jobbágyok, illetve a házaszsellérek együttes aránya 90,2%, 1848-ban már 92,6% volt. Más megközelítésben 1804-ben egy úrbéres háztartás telekrészesedése 0,54, 1828-ban 0,41, 1848-ban 0,39 volt. A kategorikus uradalmi magatartás tehát, ha lassította is a differenciálódás folyamatát, feltartóztatni azonban nem tudta. Az, hogy az uradalom a telekaprozódásnak igyekezte az útját állni, elsősorban a minél erőteljesebb jobbágygazdaságok megteremtését elősegítő célszerű törekvést tükrözte, de összefüggött a gazdagabb jobbágyok könnyebb kezelhetőségére való spekulálással is. Jellemző módon az 1834-es szentmikósi birtokcsere sikerébe Ugróczy eleve belekalkulálta a gazdagabb mernyei jobbágyoknak legalábbis a passzivizmusát. A reformkor egész időszaka alatt bevett szokás volt a mernyei uradalomban is, hogy a valamilyen ok miatt elszegényedett, főleg az igaerejét vesztett jobbágytól az uradalom a telkét elvette, és olyannak adta át, aki a telekhányaddal járó terhek viselését vállalta. A jobbágyok, kik ily módon veszítették el a telküket, menthetetlenül zsellérsorsra jutottak, bár ritkán az is előfordult, hogy megfelelő gazdasági erőt igazolva, az így megfosztott jobbágy visszakapta korábbi telkét. A gyakoribb azonban inkább a teljes elszegényedés, majd a községből való végleges távozás, illetve a környező uradalmakban való konvencióba állás volt. 18 ' A jobbágyok közötti földforgalomnak ez a kényszerű fajtája kétségkívül bizonyos felhalmozásra is alkalmas volt. Az uradalomnak szinte valamennyi falujában fellelhetők az erre utaló jelek. Őszödön és Taszáron a birkatartó gazdagabb jobbágyok miatt kellett az ispánnak békét teremteni. Dobszán a földeknek a minőségre nézve egyenlőtlen elosztása izgatta a falu hangulatát. 188 Itt-ott a falu vezetői közül kezdtek azok kiemelkedni, akik anyagi lehetőségeiknél fogva lakóhelyük átlagától már élesen elkülönültek. 1835-ben pl. Purkner József, homoki bíró 1000 forint kölcsönt tudott adni az uradalomnak, fia és tisztségében utóda egyébként 20 év múlva az uradalom egyik legkövetkezetesebb és bizonyos fokig a legszerencsésebb ellenfele lett. 189 A paraszti felhalmozásnak a folyamata természetesen csak ritkán, egyedileg jelentkezett, az uradalom jobbágysága alapvetően szegény volt és szegénységét a következő évtizedek csak tovább növelték. A jobbágyok közötti felhalmozásnak általános és törvényszerű jegye volt tehát, hogy szűk körre, általában a községi vezetők körére korlátozódott. Az uradalom e jelenséget, hasonlóan a gazdagabb árendátorokhoz, támogatta is. IzsóAntal dörgicsei bíró a neki tartozó Antal István borát uradalmi segédlettel árvereztette el. Tóth József pettendi öregbírónak nemcsak az uradalmi terhek alól, hanem Vas József nevű 1 1/2 telkes idős jobbágytól felesbe vett földjei utáni terhek alól is felmentést adtak. 190 Az uradalom és a községi vezetők közötti cinkosság odáig terjedt, hogy a tolvajláson kapott attalai bírót az uradalom éppen úgy megmentette, mint ahogy azt is elnézte, hogy a várongi bíró formális adóként
