Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)
Tóth Tibor: A mernyei uradalom gazdálkodása a jobbágyfelszabadítás előtt
látható csökkenés egyébként a számadások bevételeiben is tükröződött. 18091821 között 1908 forint, 1822-1832 között 1742 forint, 1834—1843 között 1507 forint volt a cenzuális földek után befolyt bevételek évi átlagösszege, annak dacára, hogy 1830-ban a cenzust emelték. Az elmondottak alapján úgy látjuk, hogy az üzemfejlesztés első, a beruházások égető sürgősségétől meghatározott időszakának elteltével, a 30-as évektől kezdődően a telkenkívüli földek használata kapcsán egyre inkább a munka és a terményjáradékok kerültek előtérbe. A telken kívüli földek használatáért fizetett járadékok emelkedése kétségkívül az e földeken való termelést drágította és az, hogy ennek ellenére az uradalomnak e területek szűkítése, vagy bővítése szinte tetszés szerint a módjában állt, egyértelműen a paraszti földéhség növekedésével állt összefüggésben. Alább még e jelenségre bővebben is sort kerítünk, itt csak utalunk a két fő összetevőre, a paraszti árutermelés fokozatos növekedésére, illetve az ezzel együtt jelentkező viszonylagos földtelenségre. Törvényszerű volt, hogy a gabonatermesztésben, majd a juhtenyésztésben bekövetkezett konjukturális változások a korszak egyik antinómiáját, a földhasználat kérdését oly élesen állították reflektorfénybe, ahogy ez történt. A termelésfejlesztés elsődleges bázisa, a föld csak a korábbi jobbágyi földhasználat korlátozása révén volt biztosítható. Az a tény azonban, hogy - amint már utaltunk rá - az uradalom viszonylag későn kapcsolódott bele a konjukturális lehetőségek kihasználásába, oda vezetett, hogy a jobbágyok földtől való megfosztása az uradalomban nem érte el azt a mértéket, ami például Somogyot általában jellemezte. Egy 1848-as felvétel szerint a vármegyében az összes művelt földek 65, 6%-a volt allodiálisnak mondott, és 34,4% a rusztikalitásé. Ugyanezek az arányok uradalmunkban 50,5 illetve 49,5%-ot jelentettek. 1 ' 0 Ugyanekkor az uradalomban 6615,62 hold közös használatú földet is nyilvántartottak. Ezzel a helyzettel állt összefüggésben, hogy a jogi allodizációt részben követő, részben azzal együttjáró gazdasági allodizáció elsősorban a réteket és a legelőket érintette és csak ezután a szántókat. A földtől való megfosztás folyamata uradalmunkban az állatállomány felszaporításával, a jobbágyállatoknak a legelőről való fokozatos kiszorításával kezdődött. Az erre utaló jelek nagyon korán jelentkeztek. 1815-ben pl. Pettenden a jobbágyok 130 db marha elhullását panaszolták. A pusztulás oka a rossz legelőre szorultság volt. 1821-ben a pettendick már 150 db marha elhullását jelentették. 1817-ben az öszödiek birkáik egy részét kénytelenek voltak állandóan akolban tartani, mivel az urasági nyáj a legelőt teljesen elözönlötte. 1828ban Dobszán a jobbágyok sertéseit a makkosokból erdővédelem ürügyén tiltották ki, majd az uradalmi konda ment ugyanoda makkolni. 1 ' 1 A sort, miután a lényege úgyis ismert, szükségtelen lenne továbbfolytatni. A földtől való megfosztás következő stádiuma még hangsúlyozottabban kötődött az üzemfejlesztéshez, mint az előbbi; a birtokcserékre, majd a 40-es évektől meginduló elkülönözésekre gondolunk itt. 1828-ban a dörgicsei jobbágyok egy részét rábeszélték, hogy a becseri szántóikat telepítsék be szőlővel. Majd amikor az ültetvény termőre fordult, a földek után járó dézsmán kívül Dörgicsén a kilencedfizetés ismeretlen volt - arra hivatkozva, hogy a környék minden szőlője promontoriális jellegű, hegyvám fizetésére is kötelezték őket. Ugyanakkor az uradalom a megfelelő csereingatlan biztosítása elől mereven el-
