Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)
Tóth Tibor: A mernyei uradalom gazdálkodása a jobbágyfelszabadítás előtt
AZ URADALMI MAJOROK KIÉPÍTÉSE A termesztés és a tenyésztés szakadatlan növekedését és nyilván a terv- • szerű fejlesztését mindaddig sem eltervezni, sem pedig létrehozni nem lehetett, amíg mindezekhez a belső üzemköri feltételek hiányoztak. Amikor a piaristák 1809-ben átvették az uradalmat, jószerével a legminimálisabb gazdasági épületellátottság sem volt biztosítva. A majorsági gazdálkodás adott szintje ezt végsősoron nem is igényelte, a teljesen ridegtartásban élő csekély állatállomány számára a különösebb gazdasági instrukció gazdaságtalan is lett volna. Ahogy azonban az árugabona mennyisége nőtt és a mindenáron való értékesítés helyét elfoglalta a kereskedés szempontja, ahogy finomodott az állatállomány és nőtt a takarmánytárolás szükségessége, úgy vált az építkezés is egyre inkább fontossá. 1809-1820 között éves átlagban 2604, 1821-1832 között 4587, 1833—1843 között 9116 forintot költöttek építkezésre, és ez a láthatóan növekvő tendenciát mutató folyamat végeredményben az 1809-1843 közötti sok évi átlagkiadások közel 6%-át jelentette. Ez a növekvő tendencia egyúttal azt is jelentette, hogy az építkezésre fordított összegek alakulása teljesen szinkron volt a termelőágazatok jelentőségének az alakulásával. Az építkezések jellegét és ütemét, azon túl, hogy ezek teljes mértékben igazodtak a termelő ágazatokhoz, két alapelv határozta meg, igyekeztek olcsón és célszerűen építkezni. Az olcsóság szempontja különösebb magyarázatot nem kíván, sokkal inkább azonban a célszerűségé. A gazdálkodás alakulásának ebben a dinamikus időszakában célépületeket emelni, kétségkívül nagy körültekintést igényelt. Semmiképpen sem akarunk anakronisztikusán modern elemeket belelátni a reformkori mernyei uradalom gazdálkodásába, azt azonban mindenképpen le kell szögeznünk, hogy épületeiket a jövő számára emelték, még pedig nem a tartósságukat, hanem a várhatóan célszerű felhasználhatóságukat tekintve. Hogy ez a drága épületanyaggal való takarékosságot, a hiányosságoknak tehát az erénnyé változtatását is jelentette egyúttal, az nyilvánvaló volt, de az uradalom jövedelmére gyakorolt pozitív hatása vitathatatlan. A pénzügyi forrásoktól meghatározottan a piarista gazdálkodás első két évtizedében a kerületi központok kiépítése volt a cél. 1815-1820 között készült el a mernyei pajta és akol, Taszáron egy granárium, a fonói és a vadéi juhakol a birkalegelő mellett, mert így „az ott termő szénát is hamarosabban lehet födél alatt megetetni", a göllei cséplőpajta, ugyanitt birkaakol, Dörgicsén birkaakol és takarmányospajta, Dobszán takarmányospajta és téglafélszer a vonósállatoknak. 135 A következő évtized építkezései már inkább a granáriumok külső és belső javítását célozták, az újonnan elkészült magtárakat kivétel nélkül lerakták téglával és meszes malterral is. Az épületek bármilyen célokat is szolgáltak, mind kő vagy téglaalappal készültek, a tetejüket zsúppal fedték. A zsúpfedelet ízlésesebbnek is tartották, olcsóbb is volt, mivel a zsúpot robotosokkal készítették, de most már nem lévén szükség lefogó póznákra sem, a fiatalos erdőket is kímélték ezzel. 13 '' 1824-től pedig, amikor a dörgicsei robotos kőfejtés - telkenként 1 öl - megindult, hamarosan megjelentek a kőből emelt épületek is. Az uradalmi építkezések nagy fellendülése a század negyedig évtizedére esett, és a nagyarányú beruházások eredményeként 1841 januárjában nem ok nél-
