Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)

Tóth Tibor: A mernyei uradalom gazdálkodása a jobbágyfelszabadítás előtt

sége azonban a juhászatét meg sem közelítette. Lovakat pedig kizárólag csak néhány alkalmazott tartott saját tulajdonában, lótartás az uradalomban az egész tárgyalt korszakban nem volt. Az európai textilipari forradalom piaci hatása, a mind több és mind finomabb gyapjú iránti kereslet növekedése általában sem hagyta érintetlenül az allodiumok korábbi, meglehetősen hagyományőrző állattartását,

81 méginkább hatott a io-es évek mernyei uradalmára, melynek nem a gazdálkodás fokozatos átállítása, hanem annak a beindítása jelentette a fő feladatot. Nem kis feladat volt ez - mint alkalmunk volt fentebb is látni - a tennivalók felmérése nagyon gyakran esett össze a konkrét cselekvéssel, sőt az is előfordult néha, hogy a kettő közti ésszerű sorrend felcserélődött. Az állatállomány számszerű és talán értékbeli csekélysége mellett ezt a tervszerűséget kizáró idő- és nyilván pénzhiányt tehetjük együttesen azért felelőssé, hogy az 1809-es, sokat hivatkozott Instructió minden különösebb részletezés nélkül siklott el az állattartás kérdése fölött. 1809ben az uradalom összes állatállománya 3528 db parlagi juhból, 12 db jármosökörből és Vadé pusztán egy 66 db-ból álló vegyes gulyából állt mindössze. Ez a juhászat az uradalom számára csak két úton volt bővíthető, vagy a tenyészanyag vásárlással, és ennek okszerű módon történő elterjesztésével, vagy pedig, a kézenfekvő megoldást választva, az évenként bejött dézsmabárányokkal növelik az állományt. Ez az utóbbi megoldás azonban az uradalomban két okból sem honosodott meg. Egyrészt korán észrevették az igényesebb állatok tartásában rejlő lehetőségeket, másrészt minél nagyobb mérvű eladásokra ösztönzött a szinte állandó pénzszűke is. A továbblépés hogyanja körüli dilemma így nem is sokáig maradt eldöntetlen, 1811-ben. Somogyi Ferenc tiszttartó egy feljegyzésében felvázolta az általa helyesnek tartott utat.

82 , Tervezetében általában a gazdaságfejlesztés egyik leglényegesebb elemének „jelenkorban a' Birkatenyésztést" tartotta. „Nemesebb és finomabb" állatok tartását javasolta, miután, megállapítása szerint, ezek „tenyésztése szentannyiba kerül mint a közönségesebb fajúaké". Javaslata az volt, hogy felhasználva a dézsmabárányok eladásából befolyt összegeket, szerezzenek megfelelő kosokat, a tenyésztésre kijelölt állatokat évenként válogassák át - ezzel előfutára lett a 20-as évek második felétől rendszeressé váló juhosztályozásnak - és végül a téli takarmány és a nyári legelők biztosítása érdekében a majorságok határának mielőbbi rendezését javasolta. Bár Somogyi a nemesebb fajú birkák tartási költségével kapcsolatosan aligha véletlenül - „csalt" egy kicsit, nagy vonalú terve azonban a későbbi gazdaságfejlesztés szinte egészének a programját tartalmazta. A tervezet egyébként a rendfőnökhöz vezető szolgálati utat nagyon hamar megjárta, mert még ebben az évben a keszthelyi uradalomban 1000 forintért megvásárolták az első 5 db finomgyapjas kost. Ha arra keresünk választ, hogy mi okozta az uradalomban a birkaorientáció ilyen gyors kialakulását, egyértelműen az elérhető jövedelem mértékét kell figyelembe vennünk. A gyapjú mázsánkénti ára itt is úgy alakult, hogy azt kihasználatlanul hagyni lehetetlen volt. Az 1810-ben 245 forint, 1811-ben 400 forint, 1814-ben még mindig 250 forint, 1817-ben a minőségtől függően 160-212 forint, 1819-ben újra 225 forint körüli árak ugyancsak lényegesek voltak az uradalomban. A juhbőrök ára ugyanebben az időben a bőr jellegétől függően 1 forint 30 krajcár és 3 forint között ingadozott. A juhászatból származó bevételek