Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)

Tóth Tibor: A mernyei uradalom gazdálkodása a jobbágyfelszabadítás előtt

sek határhalmainak az elkészítését" - mennyivel kevésbé lehettek tisztázottak az aliódiumok és a rusticalitas határai. Tengeri kígyóhoz hasonló perek, sok-sok fiskális furfang, még több erőszak kellett ahhoz, hogy mire eljött 1848, az uradalom már közel 20 000 holdas házi kezelésű majorcsoportot foghatott össze. A fenti összesítésünk tehát a határok pontos megrajzolására aligha bizonyult alkalmasnak, azt azonban mindenképpen kiolvashatjuk belőle, hogy a majorsági művelés alatt álló földterület az összes földnek nem érte el a 3%-át, és a cenzuális szántóknak és réteknek is kevesebb volt, mint a 20%-a. Ahhoz tehát, hogy a házi kezelés elindításakor kitűzött célokat elérhessék, hogy egyáltalán a házi kezelést elindíthassák, mindenekelőtt a megfelelő birtokterületek kialakításához kellett fogniuk: újabb és újabb területeket kellett szerezni a rendelkezésre álló és rendszerint már huzamos ideje jobbágyok által használt területek rovására, a meglévő és az újonnan szerzett területeket rendezni kellett és termővé kellett tenni, mindehhez minél több pénzt kellett szerezni, hogy a most már ténylegesen is birtokolt földeken a célszerű gazdálkodás kialakítható, fenntartható és fejleszthető legyen. Úgy látjuk, és ezt igyekezni fogunk igazolni is, hogy e célok jegyében zajlott le az uradalom fejlődésének első korszaka, és teremtődött meg ez idő alatt az 1848-at követő évszázad kapitalista nagyüzemi fejlődésének összes lehetősége és feltétele. AZ URADALMI FÖLDHASZNÁLAT KITERJESZTÉSE Történeti irodalmunkból meglehetősen ismert, hogy a XVIII-XIX. század fordulójának európai háborúi piaci hatásaiknál fogva mennyire felgyorsították a majorsági üzemek kialakításának már korábban elkezdődött folyamatát.

0 Ahogy a kor más nagybirtokain, úgy a mernyei uradalomban is szinte a birtokbavétellel egyidőben indult meg az a folyamat, amelynek kezdetét a jogi allodizáció, a végét pedig a jobbágyoknak, majd a fölszabadult parasztoknak a földtől való tényleges megfosztása jelentette. Uradalmunkban a jogi allodizációnak az kölcsönzött különösen nagy jelentőséget, hogy a korábbi bérleti gazdálkodás úgy szólván korlátlan lehetőséget adott a jobbágyoknak az allodiális földeknek sokszor még szolgáltatással sem járó használatára, másrészt a házi kezelés jelentőségéből következően csak a különféle beszedhető járadékok felhasználására szorítkozhatott az önfinanszírozás útján fejlődő uradalmi gazdálkodás. A birtokjogi viszonyok tisztázatlanságára jellemző, hogy a piarista gazdálkodás első évtizedében gyakran nem csak az allodizálást minden módon akadályozó jobbágyok ellenállásával kellett megküzdeni, hanem a vármegyével is.

y Arról természetesen egyenlőre itt sem volt szó, hogy a jogilag allodiálisnak bizonyuló területek mindegyikén egyszersmind majorsági kezelésbe is fogjanak, a közvetlenül házi kezelésben lévő területek lassú növelése mellett elsősorban a beszedhető jövedelmek emelése volt a cél. Hetény pusztáról pl. 1809 nyarán először letiltották a jobbágyokat, majd amikor azok már megpuhultak, az egész pusztát visszaadták nekik, de az 1000 forint és 20 hosszúfuvar helyett 1810-től már 4000 forint és 50 hosszúfuvar volt a terjedelmes és jó földű hetényi puszta birtoklásának az évi ára. Dobszán 1816-ban minden jobbágy félteleknyi földdel egészíthette ki kisebbnagyobb sessióját, csakhát a vállalandó terhek 1809-óta a négyszeresükre nőttek.

8 A jogi allodizáció folyamata, majd látni fogjuk, szinte az egész korszakot végig kísérte, lényeges, ha nem is döntő eleme maradt a 30-40-es években meginduló rendezéseknek is. Az általa felvetett problémák viszonylagos háttérbe