Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)

Tóth Tibor: A mernyei uradalom gazdálkodása a jobbágyfelszabadítás előtt

szorulását végül is az okozta, hogy a rendezések és az elkülönítések során a földek jellegének mibenléte elsősorban már nem jogi, hanem létkérdéssé vált. A majorsági gazdálkodás - alább majd részletesebben is tárgyalt - kiterjesztésével és az annak kapcsán jelentkező gazdasági szükségszerűségekkel függött össze, hogy a fentebb vázolt folyamattal egyidejűleg megindult az allodiális állományok termővé tétele is. Az ezzel kapcsolatos törekvések alapvetően két szálon futottak: egyrészt az uradalom, kihasználva a falvak nagyarányú földéhségét, minden eszközzel inspirált az irtásra, másrészt viszonylag nagy összegekkel végeztették a csatornázásokat is. Homokon pl. az uradalom 1817-ben erőszakos földrendezést hajtott keresztül, majd a jobbágyok jogos panaszát irtások engedélyezésével próbálta orvosolni.

9 A jobbágyok földéhségére alapozott számítás -, amelyet más oldalról a jogi és a gazdasági allodizáció még csak fokozott - kétségkívül bevált. A korszak bőséges „Instantia" - gyűjteményéből egyértelműen világlik ki az irtással kapcsolatos földesúri bevételek szakadatlan növekedése. 1819-ben a taszáriak hat évi dézsmamentesség, majd az ez után fizetendő ötöddézsma fejében irtottak. 1834-ben az attalaiak a Kapos-berek tisztítását már három évi dézsmamentességért, majd ennek lejárta után a termék kétharmadáért és holdanként 2 gyalogrobotért vállalták. Három évvel később a dobszaiak már dézsmamentességet sem kaptak, hanem első évben a termés tizedét, másodikban ötödét adták be, a harmadik év után a földesúr az irtásterület használatát átvette. A három megállapodás mindegyike bozótos, bokros terület rendbetételére vonatkozott.

1,1 Az elmondottakon túl utalnunk kell még az uradalomnak azokra a törekvéseire is, amelyek a szomszédos földesurakkal együtt a különféle lefolyástalan területek termővétételét célozták. Amint a kérdés egyik kutatója rámutatott,

11 rendkívül jelentős volt a közvetlen gazdasági haszna e munkálatoknak. A vízrendezések - melyek elsősorban a Kapós szabályozását célozták - eredményeképpen csak a piarista földesuraságok 725 hold földhöz jutottak, nem beszélve arról a haszonról, amit a rendkívül rossz szállítási viszonyok között gazdálkodni kénytelen uradalom a Kapós hajózhatóvá tételétől remélhetett. Érthető tehát, hogy az örökösen takarékosságot követelő, néha-néha szinte fukarnak látszó központi számvetőség minden további nélkül hozzájárult ahhoz, hogy a csatornázásra fordított összegek 1814 és 1834 között 1185 frt-ról 6972 frt-ra nőjenek.

12 A termőterületek biztosítására irányuló törekvéseknek az utolsó nagy fellendülése uradalmunkban a jobbágy felszabadítást közvetlenül megelőzően a 3040-cs évek időszakára esett. A korábban kiterjesztett nagyarányú gabonatermelés csökkentése nélkül gyors ütemben fejlődő juhtartás még inkább gyorsította a jobbágyi gazdálkodás összébbszorulását. A korábbi, sporadikus jelenségek általánossá váltak: a jobbágyi állatállomány először olyan legelőkre szorult, ahol fű helyett csak éhkoppot nyelhetett, majd innen is távozni kényszerült. Közben a pár évtizeddel korábban még csak jogilag vitatott földeket sorra kebelezte be az egyre intenzívebben gazdálkodó és agresszívebben terjeszkedő nagybirtok 1840-ben általános lett a szabály „Censualis földekre szükség van, a' mennyire a' majoros erő engedi."

13 Ezzel egyidejűleg szűkülni látszanak a részesmüvelés alá bocsátott területek is. A folyamatnak korszakunkra eső utolsó állomása az 1832/36-os országgyűlés után meginduló elkülönözési perek, cserék voltak, amelyek végül is nemcsak lezárták a korábbi folyamatokat, hanem egyúttal ablakot nyitottak a jövőre