Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)

Szakály Ferenc: A Dél-Dunántúl külkereskedelmi útvonalai a XV. század derekán

is sújtott földesurak rosszallását, sőt erőteljes tiltakozását. Ha Horváth Márk ilyennel próbálkozik, nem kisebb hatalmasságokkal kerülhet szembe, mint Nádasdy Tamás, az ország nádora, Báthori András országbíró (Babócsa és Segesd ura) valamint maga a nagyhatalmú Zrínyi Miklós. Ez a lépés ugyanis, többek között, az említett főurak vám helycinek bevételét veszélyeztette és jobbágyaik kereskedését sújtotta. Horváth hatalmas ember volt a maga posztján, nem egyszer Zrínyivel is ujjat húzott, oly messze azonban semmiképpen sem merészkedhetett, hogy mindhármukat maga ellen haragítsa. Ennek megfelelően szigeti kapitányságai alatt (1555-56 és 1558-61) nem is hallunk ilyen panaszokról. Annál jobban elképzelhető, hogy az „újítást" Zrínyi vezette be 1561-ben kezdődő szigeti kapitánysága valamelyik évében. Ha valamelyik, saját vámját el is kerülték ezáltal a kereskedők, a haszon így is, úgy is az övé lett. Nádasdy Tamás 1562-ben bekövetkezett halála után nem volt többé olyan hatalom, amely vetekedhetett volna Zrínyiével, aki egy személyben volt helyi nagybirtokos, dunántúli főkapitány és tárnokmester. Az egyetlen, aki szóba jöhetett volna, Báthori András viszont már régen északkelet-magyarországi birtokain élt, a Dél-Dunántúl viszonyai iránt csekélyebb érdeklődést tanúsított. Olyannyira, hogy itteni birtokai központját, a babócsai várat, valamint a segcsdi és marcali kastélyokat 1558 és 1563 között kamarai kezelésbe adta.''

8 Zrínyinek tehát potenciálisan megvolt minden lehetősége arra, hogy ezt az erőszakos, a kereskedelem érdekeivel ellentétes változtatást keresztülerőszakolhassa. Ugyanakkor a szigeti vám fentebb felsorolt évi bevételei önmagukban is elégségesen bizonyítják, hogy az útkényszer felállítását nem köthetjük Horváth Márk nevéhez. Kapitánysága alatt (az adatok ezekből az évekből származnak) a bevételek, a forgalom mutatói nemhogy növekedtek volna, hanem évről-évre rohamosan csökkentek. Márpedig ez aligha következik be, ha a forgalmat más utakról is Szigetre parancsolhatja. A szigeti bevételek csökkenése persze tanúskodhatna általános depresszióról is - erről az alábbiakban még lesz szó -, ha nem ismernénk adatokat, amelyek eléggé bizonyítják, hogy a forgalom az 1550-es évek végén a pécs-radkersburgi útról éppen átterelődőben volt a Sinlontornyáról a Balaton déli partjával párhuzamosan futó vonalra: Ennek jeleként értékelhetjük, hogy Koszorús Ambrus és Mészáros Miklós kálmáncsehi tőzsérek 1560-ban már az utóbbi úton tűnnek fel, holott 1559-ben még Sziget érintésével hajtottak/'

0 Őket is azok az okok kényszeríthették az útirány megváltoztatására - annak az útnak elhagyására, amelyen lakóhelyük is feküdt -, mint Maróthy László ráckevi kereskedőt, aki 1559-ben így panaszkodik: „ ... ez sokh hamis harmilczadot Zygethben, Babolchara es Chiorgora nem gyezem fizetwe . . ,"

>0 „A hamis harmilczadok".

51 amelyeket Maróthy joggal sokall, mind a pécs-radkersburgi út vámhelyei. Kérésével azért fordul Nádasdy Tamáshoz, „ . . . hogy énnekem zabád vtom volna az te vrasagod feldere [azaz nyilvánvalóan Szenyér és Kanizsa felé] ekrekewl, az vttan onnayt az nagyságos vr feldcrc [valószínűleg Zrínyi Miklós csurgói várának tartományába] . . ." Megemlíti, hogy Zrínyitől és a királytól már kapott is pártfogó levelet ebben az ügyben. Panasza és kérése világosan mutatja, hogy ő is arra az útra akart áttérni a Szigeten át vezetőről, amelyre az említett kálmáncsehi kereskedők. Valószínűleg e gyorsan lejátszódó útváltás eredményeként írhatták 1565-ben „a Sziget környéki kereskedők", hogy a simontornya-zákányi út az, amelyet különösen a marhakereskedők használnak („qua questura cum pecudibus . . . exit").