Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)

Szakály Ferenc: A Dél-Dunántúl külkereskedelmi útvonalai a XV. század derekán

.ahol a négy égtáj felől érkező vonalak keresztezték egymást. Keresztül haladt rajta a középkori sóút, XVI. századi jelentőségét azonban, a fentiek szerint, a marhakereskedelem adta. Az állatok nyilvánvalóan vagy az említett pataj-madocsai réven keresztül érkeztek a Duna-Tisza közéről, ahonnan nyugati irányban Simontornyát egyenes úton könnyen elérhették, vagy pedig a földvári átkelőnél, ahonnan kissé délre kellett fordulniuk az eszék-budai úton, hogy a madocsa-simontornyai úton tovább haladhassanak.

2

' Az út további futása annak ellenére sem mondható világosnak, hogy ismerjük egyik átmenőpontját (Hetes) és dél-dunántúli végcélját (Kanizsa, amely persze csak ennek a szakasznak vége volt). Ügy is fogalmazhatnánk, hogy pontosan e két pont említése miatt nem világos, mert a simontornya-gyánt-szakcsszil-hetesi útvonal természetes folytatása a segesd-csurgói szakasz volt, azaz anélkül érte el a pécs-radkersburgi utat és onnan a „laibachit", hogy Kanizsát útba kellett volna ejtenie. Sőt a középkori úthálózatot figyelmbe véve, Kanizsát csakis úgy közelíthette meg, ha a csordákat Segesdnél nyugati irányban a simontornya-radkersburgi vonalra hajtották, majd ennek és a budai-zákányi útnak kereszteződésétől úticéljukkal ellentétes irányba, északnak fordították.

2

* Ha az útrendszer a XVI. század közepe tájára nem változott meg jelentős mértékben, amit joggal feltételezhetünk, ezt a kétszeres útiránymódosítást csakis a kanizsai vásárok kereskedelemszervező fontossága magyarázhatja. Tudjuk, hogy ott külföldi kereskedők is megfordultak állatvásárlás végett,

29 azonban azt is meg kell jegyeznünk, hogy a kanizsai vámbevételekben a kanizsai vásárok kiemelkedő jelentősége nem tükröződik kellőképpen: a század közepi kanizsai urbáriumok szerint az ottani teloneum jövedelme 40 és 50 forint között mozgott.

M A főforrásunkat képező panaszlevél azonban másutt is ellentmond korábbi leírásának: a vámhelyek és vámtételek felsorolásánál ismét előadja, hogy az ökröket Simontornyáról Hetesen keresztül hajtották Kanizsára. Ugyanakkor elpanaszolja, hogy Zrínyi vámosai Csurgón, a néhány dénáros vámon felül, minden száz marhából egyet kiválasztanak maguknak. Majd meglepő módon azzal folytatja, a sérelmek felsorolását, hogy, ha valaki Kanizsáról a Muraközbe viszi tovább állatait, a nedölcei harmincados is ugyanezzel a követeléssel áll elő, hacsak az illető kereskedő nem igazolja, hogy ebbéli „kötelezettségének" már Csurgón eleget tett (,,ex Chorgo Boletham non habent"). Mint említettük, a Simontornyáról induló csordák Kanizsát is csak némi kitérővel érhették el. Nehéz tehát okát adni, hogy ha már egyszer ezt a kitérőt vállalták, miért nem folytatták útjukat az egyenesen délnek vezető buda-zákányi úton, amely Kanizsa természetesen kijárója volt a Muraköz felé már a középkorban is, s miért kellett, immár egy újabb kitérővel, visszatérniük a simontornya-zákányi útra. Hiszen, ha a csordák érintették Kanizsáról jövet Csurgót, feltétlenül ez utóbbin haladhattak csak tovább. Lehetséges, hogy ezeket a számunkra homályosnak tűnő útirány változtatásokat a gazdaságon kívüli kényszer magyarázza (erre az alábbiakban bőségesen találunk majd példát), de elképzelhető az is, hogy a környék kereskedelmének sajátos szervezetéből, bizonyos primer okokból következtek. E kérdések eldöntése a további, részletekig hatoló kutatásra vár. A Simontornyáról induló útra vonatkozó vizsgálatainkat azonban ezzel még nem zárhatjuk le. A Nádasdyak szenyéri tiszttartója gyakorta számol be olyan hírekről, amelyeket a Szenyéren áthaladó kereskedők Simontornyáról hoztak.

,il Sőt egy alkalommal azt is hozzáteszi, hogy e kereskedők Szenyérről a szent-