Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)
Tóth Tibor: Az úrbéri viszonyok megszüntetése a mernyei uradalomban
A paraszti földtulajdon mennyiségi csökkenése mellett rendkívül súlyos problémákat okozott a tagosítás és a kimérés is. Láttuk pl., hogy az attalai volt jobbágyok állatait az uradalom a száraz területekről a Kapós berkébe szorította. Kisdobszán a volt jobbágyok szántóföldjének fele futóhomokra került. Homokon a tagosítás következtében a szántóknak több, mint kétharmada vízállásos terület lett. Göllében 24 gazda rétilletőségét az uradalmi legelő kellős közepén mérték ki. És ez a sor hosszan lenne folytatható. Ügy tűnikazonban, hogy ezek a kimérés körüli visszaélések a parasztok számára is az utolsó cseppet jelentették. Már szó esett fentebb a várongiak zendüléséről, és az a megmozdulás nem volt egyedülálló. A jogerős ítéletek végrehajtásával egyidejűleg szinte minden faluban felcsapott az ellenállás lángja, hol egy-egy kazaltűz, hol egy-egy istállóégés formájában. A legsúlyosabb összetűzésre azonban 1862. május 28-án Taszárott került sor, melyről Kemény Pál kasznár többek közt a következő tudósítást küldte kormányzójának: „Indult a' nép az akol előtti gyepre, ott volt felállítva a' lovasság is, 's Baka mérnök úr a' mérést megkezdi, ifjú Várvízi Imre kiáll a' tömeg elé, 's elkiáltja magát, vissza a' lánccal, egy halálig a' mérést meg nem engedjük. Ügy van, úgy van! kiált a tömeg. Ekkor Fő Bíró Ür elkiáltja magát, ifjú Várvízi Imre fogoly vagy, pandúrok előre, el kell vezetni. De a' nép tömeg körbe vette őt, 's nem adá ki, ekkor a Fő Hadnagy Ür commandérozott 4 dsidást, hogy a' tömegből őt vegyék ki, és midőn ezek a' tömegnek ugrattak, Várvízi József, és többen a' lovak kantárait markolták meg. Ekkor Fő Hadnagy Ür az egész tömeget a' lovasokkal bekerítette, és azokat parancsolta a' tömeget elszélleszteni, a' mi csak egy pillanat műve volt, ütötték, verték őket, mintha csépeltek volna r akolba, házakba széllel szanaszét futkoztak a' polgárok, - a' lovasság utánuk. A' sírás, lárma, és a' borzasztó jajgatások, a' nép roppant ingerültsége szánalomra méltó, noha ezt a' makacsságuk megérdcmelé. Utsza hosszatt az asszonyok átkai r égbekiáltó káromlásai, jajgatásai szinte rettentővé tették helyzetüket. Mindenfelé a' futók között láttunk véreseket, a' Bíró hosszatt kiáltozta: Senki le nem mossa vérét, így megyünk a' császár elejbe, a' harangot félreverette, szóval: 9 órától fogva 10-ig Taszár hasonló volt a tatárjáráshoz. És még mind e' mellett a nép ugyan megverve, de megtörve nem volt." 65 A lovasattak után 20 könnyebb, 3 nehezebb sebesültet és két halottat szedtek fel a csata helyéről a katonák. Bár a falvak mindegyikében ilyen méretű összecsapásokra nem került sor, de az eset mégis jellemezte azt a kiélezett szituációt, amely a földkérdés kapcsán ilyen végletesen és véglegesen szembefordította egymással a volt földesurat és a falvakat. Az eset másik érdekessége pedig az volt, hogy ezekben az összeütközésekben nem sikerült a falvakat megosztani, az uradalom minden próbálkozása ellenére 66 általában a falvak lakóinak teljes egységfrontjával találkozott. Ami Mernyén már 1834-ben sikerült, és amire már az 1851-es Dobsza-vidéki falvakban is voltak jelek, hogy ti. a vagyoni differenciálódás a megoldandó alapproblémákban is megosztotta a falvakat, az uradalom községeinek többségében még akkor, legalább is konkrét esetekben nem fordult elő. A paraszti gazdálkodás életképességét veszélyeztető uradalmi földrablás egyrészt összekovácsolta a falvaknak a földek megtartásában érdekelt minden rétegét, másrészt a harc élére elsősorban a legjobb módúakból kikerülő képviselőtestületeket állította. Jellemző, hogy szinte minden faluban akadtak olyan esküdtek vagy éppen a bírák, akiket a rendezések körüli vitákban tanúsított magatartásuk miatt hosszabb-rövidebb ideig bebörtönöztek. A falvak szociális megosztása a következő korszakok jellemzője volt.
