Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)

Tóth Tibor: Az úrbéri viszonyok megszüntetése a mernyei uradalomban

A földtulajdon körüli jogviták minden fordulatát közismertségüknél fogva nem kísértük nyomon, legfeljebb csak néhány jellemző esetet emeltünk ki. Most azonban, amikor kísérletet teszünk a mérleg elkészítésére - úgy véljük - jellemeznünk kell az eltelt két és fél - három évtized uradalomépítésének az eredményeit. A II. sz. táblán igyekeztünk mindazokat a jellemzőket összefoglalni, amik a perek végeredményeként alakultak ki. Mindjárt a tábla elején egy látszólagos ellentmondásra bukkanhat a szemlélő. A fentiekben éles vitákról, zendülés méretű megmozdulásokról beszéltünk és mégis a vita a 16 faluból mindössze csak négyben záródott le peres úton. Az ellentmondás látszólagos, ugyanis még azokban a falukban is sor került perekre - mint láttuk -, ahol a megegyezések 1853 előtt jöttek létre. A hosszas huzavonákat megelégelő uradalom azonban végül is néhány apró engedménnyel eredményhez tudott jutni, így Dobszán 9 holdnyi legelőkiegészítést, Göllében pedig dűlőút nyitását ígérve. A tábla következő rovatát tekintve, azt is láthatjuk, hogy a mernyei uradalomhoz tartozó falvak volt úrbéresei az agrárkapitalista fejlődés küszöbét a birtokaprózódás nagyon előrehaladott stádiumában lépték át. Az összes gazdaságnak 85,2%-a rendelkezett fél- vagy annál kisebb telekhányaddal, ami uradalmi átlagban a 20 holdnál kisebb gazdaságok nyomasztó túlsúlyát jelentette. Ez a 0,4-es telekátlag, azaz a 14,4 holddal való gazdaságonkénti átlagrészesedés tulajdonképpen a tényleges paraszti földbirtoklást is jelentette, hiszen az úrbéresek kezén maradt összes földterületnek mindössze csak a 3,6%-át kitevő maradványföldek birtoklása lényeges javulást aligha hozhatott. Ennek, a már kezdetben is adott földszűkének lett az eredménye, hogy a falvak többségében oly korán sor került a közös legelőterületek felosztására és feltörésére, amely végül is - főként a Kapós völgyében - az itteni parasztgazdaságokat viszonylag korán, a századfordulón kiteljesedő állattenyésztési fajtaváltás legjobb alanyaivá tette. A fentebb elmondottakból kiderült, hogy az uradalomhoz tartozó falvak parasztsága nagyon sokat veszített a birtokrendezési eljárások során. Az alábbi összeállításban csak a Somogy vármegyében lévő falvakra vonatkozóan egymás mellé állítottuk az I/i-es és a II. sz. táblák összehasonlítható adatait. A táblázat adatai ugyan nem egészen teljesek, miután az alapforrások az időközben elvett irtásokat, maradványokat már eleve nem szerepeltették, mégis jellemzőek. (1. 176. o.) Eszerint tehát a belsőségeknek 22,1%-át, a szántóföldeknek 17,7%-át, a réteknek 6,6%-át, a legelő- és erdőterületeknek 21,9%-át, átlagban az összes földterületnek 13,9%-át veszítette el az uradalom volt jobbágysága, ily módon több helyen megteremtve a nagyüzemi termelés majdani kiterjesztésének a lehetőségeit. * * * A fentiekben áttekintettük a jobbágyfelszabadítást megelőző, illetve követő étvizedeknek mindazokat az alapkérdéseit, amelyek megoldása egyúttal közel évezredes kapcsolatok megszakadását is jelentette, de az uradalom és a valaha hozzátartozó falvak számára meghatározta a következő évszázad egymás mellett, vagy egymás ellen élésének a perspektíváját is. Kétségtelenül alapproblémák voltak ezek, de mint tudjuk, megoldásuk korántsem jelentette minden kérdés rendezését, így további tisztázásra szorultak választott uradalmunk esetében a dézsmás szőlők, a regáléjogok, a cenzualisták függésének kérdései ahhoz, hogy a jobbágyföldesúri viszony végleg megszűnjön. Míg azonban a telki tartozmányok kér-