Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)
Tóth Tibor: Az úrbéri viszonyok megszüntetése a mernyei uradalomban
va, az 1767 és a per vagy tárgyalás megindítása közti időszak telekszaporulatát maradványnak, az ezentúli úrbéres használatú földet irtványnak, vagy nem ritkán egyszerű elbirtoklásnak vette, és mindezekre vagy csak a jogbiztosítás, vagy már ténylegesen a gazdálkodás céljából igényt is formált. Természetszerű volt, hogy az úrbéresek számára csak egyetlen út maradt: ők az úrbéres földek menynyiségének meghatározásánál a tényleges jobbágyi földhasználatból kiindulva, a telekszám további gyarapítását követelték. Miután ez az érvelés sokban idomult a közigazgatás kamarális igényeihez, nem lehetett véletlen, hogy az uradalom és a jobbágyok közti jogviták minden esetben többször is megjárták a Helytartótanácsot. Végezetül érdemes még szemügyre venni Ugróczy egyébként kivitelezett elképzelését a lezárt ügyek végrehajtását illetően. Elsősorban a később is nagyon sok panaszra okot adó tagosításokra gondolunk itt, de a jobbágyok megrövidítésének egész sor nagyon rafinált módszerét is felfedezhetjük. A szentmiklósi birtokcserénél, miután vitázni nem is lehetett, de nem is lett volna egészen opportunus, kénytelen volt az uradalom erdőt is adni az úrbéreseknek. Jellemző módon csererdőt jelöltek ki 110 éves fordára, jóllehet a cserfánál az optimális hozamnövekedés 60-75 év közé esik. Az imigyen kalkulált erdészeti tenyészidővel mintegy 90 hold erdőt takarított meg az uradalom saját magának. Mint utaltunk is rá, bár a mernyei úrbéreseket a tervezett birtokcsere ténylegesen megkárosította, az uradalomnak sikerült akaratát úgy érvényesíteni, hogy a peres eljárást egyúttal elkerülhették. Az 1834. december 21-i egyezség látszólag rendezte mindazokat a kérdéseket, amelyek esetleg később vitákra adhattak volna okot, de rögzítették egyúttal azokat a földbirtoklási viszonyokat is, melyeket sem 1848, sem 1853 érdemben megbolygatni már nem tudott, és így eleve meghatározták a későbbiekben a mezőváros paraszti fejlődésének a lehetőségeit. Viszonylag részletezőbben szóltunk a mernyei birtokcsere-ügyről, és mindezt azért tettük, mert az uradalom céljai és elképzelései az 1848 előtti jogviták egyikében sem fogalmazódtak meg ilyen vegytisztán, mint itt, a mernyei megoldás szinte a későbbiek prototípusának látszik. Amint azt fentebb idéztük, Ugróczy, de nyilván a Rendközpont is jól látta, hogy az 1832/36-os országgyűlés eseményei azzal, hogy a jobbágy-földesúri viszony részleges rendezésének a lehetőségeit ígérik, egyúttal e lehetőségek gyors kihasználására is sürgetnek. Éppen, e felismerést látva, tűnik érthetetlennek, hogy a mernyei csereügylettel egyidőben megindított alsó- felsődörgicsei, illetve akali irtásvisszaváltási pertől eltekintve, a helyzet rendezésére - mint ahogy az országosan is általános volt - csak főként a 40-es években kerítettek sort. Hogy a jobbágyok az elkülönözést nem szorgalmazták, azt elégségesen magyarázza az általuk használt földterületek nagysága. 1848-ban egy adóztatási célból készített felmérés tanúsága szerint Somogyban az 1.427.449,30 hold összes földterület 65,6%-a volt a nemesi és 34,4%-a volt a jobbágyi birtok; ugyanakkor a kusztodiátus somogyi birtokán ez az arány 50,5, illetve 49,5% volt. 1 ' Az allodizálásnak ez a viszonylagos elmaradása a jobbágyok oldaláról tehát különösebben nem sürgette a rendezések megindítását. Jellemző, hogy 1846. augusztus 5-én a taszári tanító bizalmasan azt jelentette Dornay Istvánnak, hogy Taszár, Fonó és Homok úrbéresei hallani sem akarnak perindításról, amit viszont az uradalom a költségek kimélése miatt nagyon szeretett volna. És amikor mind a tanító rábeszélése, mind pedig a kerületi ispán pressziója kevésnek bizonyult, maga az uradalom kényszerült az elkerülhetetlen rendezési per megindítására. 18
