Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)
Tóth Tibor: Az úrbéri viszonyok megszüntetése a mernyei uradalomban
A mernyei csereügyletet követő perek ugyan álalában rendezési perekként indultak, de elsősorban vagy csak az irtás, vagy csak a legelő-kérdés rendezését célozták. Mint szólottunk róla, a mernyei birokcserét követő perek, illetve megállapodások a dörgicsei kerületet kivéve, rendre 1840 után indultak. Hogy ezek megindításában milyen jelentős szerepet játszott az 1840-es és méginkább az 1844-es törvényhozás, 19 mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a pert a dobszai jobbágyok maguk nevezték egyik beadványukban „az örökrevaló megváltásrai előkészület"-nek. 20 így érezte az uradalom is, és így történhetett, hogy a 40-es években megindult tárgyalások csak azokban a falvakban vezettek eredményre, melyekben csak az úrbéres viszonyok egy-egy részproblémáját érintették. 21 Mint szóltunk róla, az 1848 előtti perek centrumában elsősorban két kérdés: az irtás, illetve a legelők problémája állt. Sajátos módon azonban az irtáskérdés csak a dörgicsei kerületet érintette, míg a somogyi birtokokon főképpen a legelőprobiéma látszott akutnak. A dörgicsei kerületnek a juhászat fenntartására csak kevésbé alkalmas legelőviszonyai magyarázzák ezt, továbbá az, hogy az 1834-ben még az összesen 1463 3,8 holdnyi művelt alsó- felsődörgicsei határból mindössze 98 hold föld volt az allodiatúra, a cenzualitás pedig 406 6/8 hold. A per megindítása - ez is Ugróczy Ferenc nevéhez fűződik - a már Mernye kapcsán vázolt séma szerint történt. A három falu 1768-as úrbéri összeírása 21 1.8 telekről, az 1834-es uradalmi összeírás viszont 26 15/16 telekről tudott. A kettő különbözete nyilvánvaló maradvány - mondja Ugróczy - az ezenfelüli jobbágyi használatú földek vagy irtás jellegűek, vagy elbirtoklás révén kerültek az úrbéresek kezébe, és ezeket visszakövetelték. 27 holdas telekilletőséget véve - az uradalom számítása szerint - az úrbéres föld 729 holdat tett ki, amelyhez összesen 51 hold kapcsolódott a három falu extraszerialistáinak javadalmaként. Ugyanekkor ténylegesen a három faluban összesen 1403 7/8 hold volt jobbágykézen, tehát az uradalom irtásként 623 7/8 holdat kért visszaítélni. 22 Az uradalom által megítélni kért tekintélyes mennyiségű föld sorsa körül, bár hosszú ideig tartott az eljárás, 1841 végéig a bíróság előtt nem alakultak ki éles polémiák. A szóban forgó területekről ugyanis az uradalom nem tudta igazolni azt, hogy valaha is irtásbért fizetett volna, a jobbágyok viszont hangsúlyozták, hogy e területek után is rendszeresen fizették a tizedet. Ez a szolgáltatás itt azért volt érdekes, mert a dörgicsei kerülethez tartozó falvak mindegyikében a vitathatatlanul úrbéres jogállású földek után is csak tizedet fizettek, a kilencedfizetés ismeretlen volt. A földek tehát azonos jellegűek voltak, és részben a falvakat képviselő vármegyei tisztifőügyész határozatlanságán, másrészt pedig a Helytartótanácsnak az állásfoglalásán múlott, hogy az irtás és úrbéres jellegű földek végül is az uradalom által kívánt módon elkülönültek. A tárgyalások során az úriszék, az elsőfokú hatóság - összefüggésben az uradalmak álal általában gyakorolt joggal 2,5 - mindenkor az uradalom javára döntött. A vármegyei törvényszék viszont, védelmezni akarván az adóalapot, a vitás területeket maradványnak ítélve, új telkek alakításáról hozott döntést. A tisztifőügyész viszont ugyanekkor megelégedett azzal, hogy mind az úriszékeken, mind pedig a fellebbezéseiben az irtásbér utólagos kifizetését kérje, illetve javasolja a vitatott földeknek a jobbágyok használatában hagyását. Nem volt véletlen tehát, hogy a jobbágyok 1840 novemberi vármegyei instanciájukban kifogásolták, hogy a védelem minden lehetősége a perben „ki nem meríttetett!" 2/ ' A periratok tanulmányozójának valóban az a benyomása, mintha Nagy József tisztiügyész hatásosabban képviselte volna az
