Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)

Maksay Ferenc: Benedekrendi gazdálkodás Tihanyban a XIII-XIV. századi struktúraváltozás idején

sújtott jobbágyrendbe sorolták be. Egy ugyanazon évben kelt kiadvány az apátság aszófői „hospes-jobbágyainak” szántóföld- és szőlővételi ügyletét foglalta írásba, tehát a hospesek kiváltságos helyzetét is élvező jobbágyok ingatlanvásárlási jogát ismerte el.10 Nagy valószínűséggel következtethető ebből, hogy az illető jobbágyok az öröklési és a végrendelkezési jognak sem voltak már híján. 1325- ben egy birtokper kapcsán az apát örvényesi birtokán levő „sessiok” felől folyt a vita. Ezek a sessiok (egyhelyütt még, ahol az oklevél szerkesztői egy korábbi állapotról írnak, „sessio uduarnicalis” néven), a velük párhuzamosan is említett régies mansiokkal ellentétben, az országosan egységesülő terminológia sessioinak, tartozékokkal ellátott jobbágytelkeknek felelnek meg.11 Az elkövetkező évtizedekben a „sessio”, „locus sessionalis”, „loca sessionalia cum . . . iugeribus terra- rum arabilium”, a „jobagio” vagy a „sessiones jobagionum et terre arabiles” a Tihannyal kapcsolatos okleveles gyakorlatnak is mindennapos kifejezéseivé váltak.12

Melyek voltak az állomásai annak a fejlődésnek, amely a sokszínű kondíciók szerint élő, elsősorban az apát saját kezelésű földjein dolgozó, félig még szolgarendű tihanyi népeket egységesen jobbágyokká formálta, egységes s bizonyára az addiginál nagyobb rendben sorakozó „telkek” szerint biztosítva nekik lakóhelyet, földet, a korábbiakhoz képest jóval szilárdabb jogokat, s ugyanezen telkek szerint szabva meg úrbéri szolgáltatásaikat is?

A tatárpusztítás körüli évtizedekből kevés olyan írásos emlék maradt, amelyből a tihanyi uradalom népeinek sorsáról tájékoztatást kaphatnánk. Az erre vonatkozó terminológia lassú átváltozása a szomszédos apátságok irattermékeiben tükröződik. A 13. század közepéig - mielőtt még a sessio fogalma gyökeret vert volna - csupán halavány jelei mutatkoztak annak, hogy a „mansio” régi típusú terminusa valamivel absztraktabbá, a rajta lakóktól mintegy függetlenebbé vált. Mintha erre mutatna az Albeus-összeírás számbavételi módszere:13 a man- siok számának pontos feltüntetése mellett nem sorolja föl egyenként a családokat (családfőket), csupán néhányat közülük, akik az azonos foglalkozásúak egy-egy nagyobb csoportja (az oklevél szavai szerint egy-egy „cognatio”) fejeinek látszanak. A szolgáltatások meghatározása is mansionként történik, akárcsak néhány évvel korábban, a földesúr és „jobbágyai valamint népei” közti vita alkalmával,14 vagy egy-két évtizeddel utóbb, Bakonybél Okol-beli népei helyzetének szabályozásakor,15 hogy csak néhány példát említsünk.

Ha pedig mansio-k tartozékairól nem is szólnak kifejezetten a források - ahogyan viszont egy tihanyi prédium földtartozékait már az 1211. évi összeírás említi16 - egy-egy helyen mégis kialakul a gyakorlat: a szolganépeknek családonként azonos nagyságú föld jár. A pannonhalmi apátság salai jobbágyaira vonatkozóan már az 1233-i egyezségben kimondották: quilibet iobagio habeat XX iugera terre.17 1251-ben egy, a bakonybéli apátságnak adományozott szolga számára adott a hagyakozó 20 hold földet és egy erdőrészt.18 Amikor pedig a nádorispán 1238 körül a pannonhalmi apátságnak fajszi népeivel, valamint a somogy- vári apátsággal támadt vitájában ítélkezett, hangsúlyozta, hogy a szóbanforgó 5 mansiohoz nem tartozik föld (quinque mansiones hominum predicte terram per se non haberent),19 mintegy kifejezve ezzel azt is, hogy a tartozék nélküli mansio már korántsem magától értetődő jelenség.20 A tartozékos, szolgáltatásokkal terhelt mansiotól már csak egy rövid lépés a sessio.

Az utóbbi a 13. század közepére ezen a tájon még nem nyerte el későbbi jelentését. 1260-ban és 1280 körül a falulakók szűkén értelmezett „békéikét” ér5