Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)

Maksay Ferenc: Benedekrendi gazdálkodás Tihanyban a XIII-XIV. századi struktúraváltozás idején

A saját földesúri üzemek ezzel párhuzamosan mindjobban összeszűkültek, hiszen az „önállósított” szolgacsaládok földje e korai „házi gazdaságok” földjét apasztotta. Ezért került sor csak ritkán robotkövetelésre is; Tihany gamási jobbágyainak 1322-ben mindössze a régi szőlők megművelése maradt a feladatuk,36 s csupán Pannonhalma követelt 1336-ban szántóvető és szénagyűjtő munkát 6 falva népétől.37 A rendi majorok (grangiák) háttérbe szorulása figyelhető meg a ciszterci testvér-rend birtokain is. Kezdeti magános majorságaik a 13. századtól kezdődően jobbágyfalvakká épültek ki, a szolgák és munkástestvérek száma egyre csökkent, a jobbágyoké mindinkább növekedett, erőteljes telepítési akciók eredményeként is.38 Leginkább még a szőlőtermesztés maradt meg saját kezelésükben.39

A földesúri üzemű birtokok visszaszorulása mutatkozott meg a bérletek elszaporodásában is. Nem csupán a tihanyi apátságtól távoleső esztergomi szőlőbirtokok kerültek — már 1289-ben - fizetség ellenében városi népek kezére/*0 hanem a következő évtizedekben több apátsági falu birtokrészeit is idegen birtokosok tartották maguknál, évente fizetve utánuk a márka-összegeket.41 A többi bencés apátságoknál, akárcsak a cisztercieknél, a 14. század közepétől mindvégig általános szokás volt teljes falvak, máskor szántóföldek, szőlők, időnként vámok, tizedek bérbeadása, s nem csupán azoké, amelyek - mint a bakonybéli apát egyik Zala megyei birtokrésze - félreeső helyzetük miatt (propter remocitatem ab aliis possessionibus) csak így bizonyultak kihasználhatóknak/2

A történetkutató erősen elbizonytalanodik, mihelyt arra kell feleletet keresnie, mi indította el (és mi mozgatta tovább) a fönt leírt fejlődést. A termelő népek fokozatos önállósulásának - mert hisz a folyamatnak végül is ez a döntő mozzanata - előzetes feltételei a 11-12. században érlelődtek meg: a megművelt föld fokozatos kiterjeszkedése, jobb munkaeszközök, használhatóbb igavonók és előnyösebb művelési rendszerek lassú elterjedése (nem utolsó sorban éppen a szerzetesrendek úttörő munkája nyomán), s ehhez kapcsolódóan a szántóföldek és lakóhelyek helyhezkötődése, továbbá a cserekapcsolatok s a pénzforgalom megnövekedése tették csak lehetővé, hogy a családok egy-egy kicsiny mezőgazdasági üzemet önállóan is működtethessenek, benne a létfenntartásukhoz szükségesnél többet termeljenek, s utóbb a fölösleget áruként értékesíthessék. Ennek a rendszernek a terjedését segítette a szabadabb állapotú vendégnépek beköltözése, az ő mindjobban térthódító példájuk is.

Ilyen körülmények között a szolga- és kondícionális állapotú népek vállalhatták most már a korábbinál biztonságosabb exisztencia reményében viszonylagos önállósításukat, földjük és szolgálataik rögzítését, utóbb pedig a terhessé vált sokféle kötelezettség könnyítésének reményében vállalniok kellett az egységesítést, sőt a megnövelt pénzterheket is. Természetszerűen egyikük sem gondolhatott arra, hogy az elkövetkező egy-két évszázad gazdasági depressziói idején nekik vagy utódaiknak még nagy nehézségeik lehetnek terményeik kellő áron való eladása körül.

A döntő szót azonban a birtokos uraknak kellett kimondaniok, s ez valószínűleg ismét az egyházi testületek részéről hangzott el korábban, mint a világi földesuraknál, hiszen szoros nemzetközi kapcsolataik révén az előbbiek láthatták legvilágosabban a Nyugaton már régóta általánossá vált, a hazainál korszerűbb s a termelőerők fejlődése szempontjából kedvezőbb rendszer előnyeit.43 Ám úgy tűnik, mintha a birtokosok számára idegen példák nélkül is előnyösebbnek ígér8