Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)
Kubinyi András: Dél-dunántúli parasztok városba költözése a középkor végén
tékességi terület tartozott, ezen kívül jogosult volt viszonossági alapon a szomszéd hiteleshely területén is eljárni. Országos hatáskörű hiteleshely csak az (ó)budai és a fehérvári (rövid ideig még a boszniai) káptalan volt. Igen érdekes ezzel kapcsolatban az (ó)budai káptalannak 1511-1522 közöttről fennmaradt hiteleshelyi jegyzőkönyve. A káptalan előtt történt birtokelidegenítések közül természetesen a legtöbb a törzsterületre, Pest és Pilis megyékre vonatkozik, 34,1%. Utána következik a szomszéd területből a solti szék (7,8%), és Fejér megye (5,0%), majd ötödik helyen Somogy (4,1%). Heves és Borsod után nyolcadik Baranya (2,2%). Zala és Tolna területéről egyaránt 1,3% birtokelidegenítést jegyeztek fel az (ó)budai káptalan előtt. Ezek a számok annál jelentősebbek, ha figyelembe vesszük, hogy az ország egész területéről, Erdélyt is beszámítva, jöttek a káptalan elé, hogy birtokelidegenítéseikről okleveleket állítsanak ki. Ösz- szesen 65 megyéből, ill. kerületből (karánsebesi kerület pl.) jegyeztek fel ilyen eseteket.76 Somogy és Baranya semmi esetre sem tartozott a budai káptalan körzetéhez, még a szomszédság jogán, viszonossági alapon sem. Buda és a délvidéki megyék között ott feküdt a szintén országos hatáskörű Székesfehérvár, de minden megye területén önálló hiteleshelyek is működtek. (Tolna: Szekszárd, Baranya: Pécs és Pécsvárad, Somogy: Somogyvár, Zala: Kapornak, Tihany, Zalavár és Újudvar.)'7 Feltétlenül volt ebben része a fővárosi jellegnek is, azonban nem teljesen, mert különben a többi megyéknél is hasonlóan magas arányt kellett volna elérni. A hiteleshelyi működés tehát ugyancsak az átlagnál magasabb számarányt mutat a dél-dunántúli megyéknél Óbudán, és bár Zala viszonylag kevésbé jelentős (igaz, négy saját hiteleshelye is volt) különösen Somogy ötödik helye főleg a gazdasági kapcsolatokkal magyarázható.'8 Eredményeinket összefoglalva egyben meg kell kísérelnünk a tanulmányunk elején felvetett kérdések megválaszolását is, azaz kapcsolatban áll-e a déldunántúli parasztok aránytalanul nagyszámú fővárosba költözése ennek a vidéknek alacsonyabb fokú városiasodásával, és elmondható-e az, hogy ennek a vidéknek a főváros és testvérvárosai jelentették a „város” fogalmát. Először is meg kell állapítanunk, hogy egyrészt a négy megye nem egyforma mértékben és azonos módon biztosította a három testvérváros polgárságának az utánpótlását, másrészt a városba vándorlást nem szűkíthetjük le ezekre a városokra, hanem legalább is Székesfehérvárt és Szegedet is tekintetbe kell vennünk. Baranya és Tolna nem annyira falusi eredetű lakosságával növeli a városi polgárság számát, hanem városi és mezővárosi polgárokkal. Azaz itt a nagyvárossal gazdasági kapcsolatban álló kisváros közvetítésével - akár az ország más részén - jut a paraszt a polgári rend közé. Kivétel a Székesfehérvártól függő Nyugat-Tolna és Észak- Nyugat-Baranya megye. Baranya nagyobbik fele Pécs, Tolna keleti fele pedig a Duna menti gazdag mezővárosok piaci körzetéhez tartozott nyilvánvalóan. Zala és Somogy (mely utóbbin Buda Pesttel, Székesfehérvárral és Szegeddel osztozott, bár feltehetően Pécsnek is hasonló szerepe lehetett) jobbágysága azonban erősen vonzódott a távoli nagyvárosok felé, ugyanakkor saját területükön városok egyáltalán nem, mezővárosok pedig viszonylag csak jelentéktelenek léteztek. Valószínűleg itt találjuk a kérdés megoldásának a kulcsát, és e szerint a tanulmányunk elején felvetett lehetőség fennáll. 1390 előtt az észak-dunántúli 16 mezővárossal szemben a Dél-Dunántúlon csak tizenegyről tudunk, a középkor végére a Déi-Dunántúlon már 103, míg északon csupán 68 mezőváros volt. Igaz, ott több volt a város, Major megállapítása szerint a délvidéki mezővárosok többsége „szerkezetileg inkább a falvakhoz állott közel.”79 31
