Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)

Kubinyi András: Dél-dunántúli parasztok városba költözése a középkor végén

Egy tehát nyilvánvaló, a városiasodás és ezzel együtt a mezővárosiasodás ;a Dél-Dunántúlon csak későn, a XV. században erősödött meg. Ennek okára talán földrajzi adatokból is következtethetünk. Zala és Somogy megyék egészében, valamint Tolna és Baranya nyugati fele erdőkkel volt borítva, ami nyilvánvalóan ritkább lakosságszámot, és ennek következtében - a már egyes helyeken korán kimutatható szőlőtermelés ellenére - alacsonyabb gazdasági színvonalat, kevesebb piacra való igényt vont magával.80 Az alacsonyabb népességszámot és a terület viszonylag későbbi betelepülését a helynévanyag is bizonyítja. A XIII. század elejétől (esetleg a XII. század végétől) tűnik fel a -falva végződésű helynévtípus. Ezek elhelyezkedése az ország általában később kiépült peremvidékeire esik, és nem véletlenül különösen Baranya, Zala és Somogy területén igen nagy számú -falva végződésű helységet találunk. (Baranya 183 -falvájával az országban a harmadik, Zala 11 i-el a hetedik, Somogy 89-el a nyolcadik helyen áll.) Tolna 33 -falvával viszonylag hátul, a tizenkilencedik helyen található. A -falva végződésű XIII-XVI. századi helynevek a Dél-Dunántúlon elsősorban az erdővidékre esnek, így Tolna és Baranya Duna menti felében alig egy-kettőt találunk.81

Világos, hogy a XIV-XV. század előtt a Dél-Dunántúl erdős nyugati felében még nem volt meg az adottság a városias fejlődésre, ami szükségképp a közeli városok piackörzetének ide való kiterjedését hozta magával. Pécs és Pécs- várad - amelyek elég korán nagy gazdasági jelentőséget élveztek - bizonyára szintén éltek a nyugat felé való gazdasági terjeszkedés lehetőségével. Bár az utóbbi a tatárjárás után lehanyatlott, Pécsnek a középkor végéig kimutatható nagy kereskedelmi központ jellege (ami polgárainak a budai, sőt a bécsi polgárokkal való rokonságában is megmutatkozott) bizonyára nem magyarázható meg a szomszéd dél-dunántúli terület alacsonyabbfokú városiasodása nélkül.82 Pécs esetében csak feltevéseink szólnak e mellett, de Székesfehérvárnál adatokkal is tudjuk feltevésünket igazolni. Fenn idéztük a székesfehérvári latin polgárok somogyi borkereskedelmére vonatkozó II. András-kori adatokat.83 És mint láttuk, és térképünk (V. térkép) világosan mutatja, Székesfehérvár a törökkorig élvezte a nyugat-tolnai és a kelet-somogyi városmentes - tőle viszonylag távol eső - tájon gazdasági vezetőszerepét.

Európa-szerte ismert jelenség, hogy a XIV. századtól már ritkán keletkeznek középkori városok, az ez időben alakult, vagy kiváltságolt városias települések már általában csupán ,,Minderstadt”-ok (a városiasság összes ismérveivel tehát nem rendelkeznek), legfeljebb kisvárosok.84 Így azután nem is lehet véletlen, hogy a Dél-Dunántúl teljes - és portaszámukra tekintettel jelentős - gazdasági kiépülése után csak - általában nem különösen jelentős - mezővárosok keletkeztek, a gazdasági hatalmat pedig a távoli, részben már eddig is e terület felé orientálódó (Pécs és Székesfehérvár), vagy a vidék gazdasági kiaknázásába újonnan bekapcsolódó (Buda, Szeged) városok gyakorolták.

Székesfehérvár és Pécs tehát nem tudta teljesen hatalmában tartani gazdaságilag a Dél-Dunántúlt. Az erősebb Buda és Pest, valamint Szeged át tudott nyúlni rajtuk. Térképeink világosan mutatják, hogy maga Fejér megye, - Székes- fehérvár közvetlen vonzásterülete - sem tudott már akkor sem ellenállni a főváros vonzásának. Székesfehérvár gyengébb erejű vonzásterületén túl már teljes erővel bontakozhatott ki a Dél-Dunántúlon a főváros és testvérvárosai vonzása, amelynek a mezővárosok még ilyen távolságban sem lehettek versenytársai. Valószínűleg hasonlóképp érvényesült Szeged vonzása Pécs körzetén túl.

32