Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)
Tóth Tibor: A szarvasmarha fajtaváltás Somogyban a századfordulón
számadási értéket képviselt. Üjabb három év pedig újabb 180-260 koronás emelkedést hozott. Részint az árak alakulásából, de a fentebb elmondottakból is kiderül, hogy a hizlalás és az igaállomány biztosítását két külön forrásból kívánták a mernyei uradalom gazdái - de a többi uradalmak is - megoldani. Az igaerő biztosítására irányuló egyre fokozottabb kereslet - Somogy nagybirtokain a gőzeke használata ekkor még csak másodrangú volt - érthetően verte fel a fehér ökör árát. Az igáz- tatás kérdése viszont mindenképpen megoldandó volt, ezért kereste minden üzemtípus gazdája a számára legmegfelelőbb módokat. A probléma megoldását keresendő a 100 hold alatti és feletti üzemek - mint tudjuk - általában eltérően jellemezhető utat jártak. A 100 holdon aluli gazdaságok, de részben efelett a határ felett is a magyar ökör-tarka ökör vitát á nóri jellegű lóállomány beállításával és gyarapításával oldották meg. A döntés oka aligha keresendő a ló és az ökör igavonó képességének különbözőségében, inkább a kétféle ökör eltérő sajátosságaiban.7,i Tudjuk, hogy a kormányzat a nehéz ló tartását faji sajátosságai miatt (nagyobb takarmányigény, lazaság, kisebb ellenállóképesség stb.), melyek a lovakat a katonaság számára nem tették alkalmassá, nem szorgalmazta, sőt, ha lehetett, akadályozni igyekezett. A nehezebb lovakra irányuló szükségletet aztán a Dél-Dunántúlon a nagyatádi ménesosztály a köztenyésztésnek angol jellegű félvér csődörök ellátásával és e fedezőanyag hosszabb használata után melegvérű, de a normannóniusnál is nehezebb jellegű tolna-tamási tájfajta kitenyésztésével igyekezett kielégíteni. E tenyészirány azonban ekkor még csak a kezdeteinél tartott, általános érvényű később is csak a megye keleti peremvidékén lett.'7 A másik út, amely kínálkozott, és amely elsősorban a 100 holdon felüli gazdaságok által volt járható, a magyar szürke tenyésztésének továbbfolytatása volt. Már a század első évtizedének a legelején, összefüggésben a színesállomány1 gyors terjedésével és a magyar szürke állomány hirtelen lehanyatlásával, a szakírók egy része határozott tenyészirányként sürgette a magyar szürke tenyésztését,’ és kereste az állami preferenciák módozatait. Szerepet játszott ebben a balkáni és az orosz tenyésztők érdeklődése mellett az igakérdés is, és érveik közül nem hiányzott az utalás a magyar szürke után érdeklődő Sopron megyei, tehát az ország egyik legismertebb színesmarha-tenyésztő tájának, kisgazdáira sem. A te- nyészcél természetesen nem a magyar szürke mindenáron való fenntartását, hanem - amint arra már utaltunk - a francia charolais-hoz hasonló, tehát hús- és tejjellegre szakosított javítását célozta, ahogy az a korabeli szakpublicisztikában gyakran hivatkozott gr. Teleki-féle drassói tenyészetben történt. Az évtized második felében az intenzív hasznosítás szempontja azonban fokozatosan - ha nem is véglegesen - kiszorult a magyar szürkét illető tenyészelképzelések közül és elsősorban az igaerő kérdés határozta meg a továbbiakat.7a Érdekes módon a magyar szürke anyag felhasználása megyénkben is az igázásán kívül, a hizlalással kapcsolatosan a század második évtizedében került ismét előtérbe. A felismerés, hogy a telivér nyugati fajták hizlalása a fokozottabb istálló- és takarmányigények miatt drágább, a nyugati fajták nagyobb hízé- konyságát és a magyar szürke jobb tűrőképességét egyaránt képviselő egyszerű keresztezéseknél - nem tájfajták! - az uradalmakat inkább e tenyészetek kialakítása felé orientálta. Az igali járásban pl. az első világháború végén a 100 holdon felüli gazdaság hízóállománya teljesen, az igaállomány pedig nagyrészt magyar-nyugati hibridekből állt.76 199
