Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)
Bakács István: A somogyvári uradalom XIX. század végi gazdálkodásáról
zömét, harmadfélezer iratot az említett Dénes fia, Viktor 1925-ben adta át a Nemzeti Múzeumnak.9 Sajnálatosan azonban ez az iratanyag - habár több mint három évtizedet ölel fel — nemcsak hézagos, hanem sok esetben ugyanarról egymástól olyan eltérő s nem egyszer nyilvánvalóan téves, vagy tolihibából származó adatokat tartalmaz, hogy a gazdálkodás menetének évről-évre való nyomon követését és ennek következtében a gazdálkodásra vonatkozó általánosító következtetések megállapítását nem teszi lehetővé. Adatsorainak így önmagukban kell bizonyítaniok s a következtetéseket azoknak kell levonniok, akik ugyanennek a területnek a XIX. századi és mai gazdálkodását össze akarják hasonlítani. Az iratanyag azonban minden hézagossága ellenére bepillantást enged az uradalom igazgatásába, megismertet azokkal a szempontokkal és módszerekkel, amelyek e korban az uradalom gazdasági életében irányadók voltak. Különösen ki kell emelnünk a tiszttartói jelentéseket,10 amelyekből a földesúr tájékozódást szerzett az uradalmi alkalmazottak és a parasztok egészségi állapotáról, a magtár, az igás erő, a gulya, a juhászat, tyukászat, kertészet, a pajták, a pénztár, a vetések és építkezések állapotáról. E jelentések messze túlhaladják a gazdasági élet beszámolójának kereteit, hiszen belőlük az influenza és a gyermekek között dúló vörhenyjárványról éppúgy értesülünk, mint az esőzésekről, az időjárás változásairól, állatbetegségekről, fedeztetésről és cllésről, nemkülönben a peronosz- póra jelentkezéséről, a gabona- és állatértékesítés, a felkeresett vásárokon tapasztalt kereslet és kínálat alakulásáról, vagy éppen a Dráva áradásáról. Persze a jelentésekből leszűrhető, a gazdasági életre vonatkozó adatoknál nem szabad figyelmen kívül hagyni a tiszttartók személyét. Ugyanis az iratanyagból nem lehet pontosan megrajzolni akár Széchenyi Dénes, akár fia szerepét a gazdaság irányításában s csak az állapítható meg kétségtelenül, hogy gyakorlatilag mindketten a tiszttartókra bízták az uradalom gazdaságának vezetését, ám - mint említettük - az uradalom mindennapi életéről és eseményeiről tudomással kívántak bírni. Minthogy nem egy esetben az adott ügyben történt intézkedésre csak utólagos jóváhagyás volt lehetséges, a tiszttartók nem egyszer erre a jóváhagyásra hivatkoztak, amikor elhárították maguktól a téves intézkedések következményeiért a felelősséget.11 A tiszttartóknak évi és havi terveket, előirányzatokat kellett készíteni - mind pénzügyi, mind gazdasági téren - s ezek lehetővé tették, hogy a földesúr azokat szakértőkkel felülbíráltassa s végrehajtásukat a havi vagy évi elszámolásokon és a tiszttartói jelentéseken keresztül ellenőrizhesse. Ha azután az előirányzatok és eredmények között az eltérések jelentősek voltak, mint Adamecz Gyula somogyvári tiszttartósága idején az 1891-1896. években, akkor előbb vagy utóbb a földesúr és a tiszttartója között törésre került sor.1' A tiszttartói jelentésekből a tiszttartók gondolkodására, módszereire vonatkozó összehasonlításokra ad lehetőséget az említett Adamecznek és a barcsi uradalom13 1902-1905 közötti tiszttartója, Király István jelentéseinek összehasonlítása.11 Adamecz született optimista volt, aki mindent rózsaszínű szemüvegen keresztül nézett, költségvetései és előirányzatai mindig jó eredményeket, kiváló termések adatait tárták a földesúr elé, az elszámolások, az eredmények pedig mindig rosszabbak voltak, amit Adamecz következetesen rajta kívül álló okokkal magyarázottt. Talán a legjellemzőbb erre, hogy amikor vissza kellett vennie az eladott zsizsikes, tisztátalan gabonát, azzal védekezett, hogy a birtokon nincs megfelelő tárolóhely, holott nyilvánvalóan erről neki kellett volna gondoskodnia.1,1 Király István nem volt olyan képzettségű ember, mint Adamecz, aki az 170
