Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)
Kelemen Elemér: A népoktatás Somogyban, a kiegyezés előtti években
Ezekben az írásokban - csírájában - már fellelhető a liberális eszmék sorsa és torzulása a XIX. utolsó harmadában. Az egyik gondolat még a reformkort idézi: „A műveltség egy nemzetet csak úgy emel fel, ha a nemzetnek fejlődése korszerű s szabadelvű institutiók által biztosítva van; csak így virul fel a közoktatásügy, s terjed a népnevelés.” A folytatás azonban már a magyar uralkodóosztály új politikai programja: ,,Egy művelt nemzetiség lehet csak arra képes, hogy a számra túlnyomó többi népek felett szellemi s anyagi fensőbbséget vívjon ki.”127 Andorka első cikke élénk visszhangot keltett a megyében; számtalan levél, cikk bizonyította a népoktatás iránti érdeklődést és az olvasók támogatását. „Mindent hagyjon ön lapjából inkább - írta egy lelkes „tanügybarát” -, de egy sort sem, melyet a nevelés ügyének szentelhet.”128 „A nevelés ügyének szentelt sorok” mögött csakhamar felsorakoztak a közoktatásügy megújítására szerveződő erők, de a változások, az állami beavatkozás gondolata ellen tiltakozó konzervatív-klerikális körök képviselői is. A nevelés célja — fejtegeti az egyik cikkíró hogy „az ember a számára kijelölt, rendeltetésének megfelelő érettségre jusson . . . Különösen szüksége van azon segélyre, mely a nyert hajlamokat és tehetségeket nemcsak fejtegeti s gyakorolja, hanem a jóra és szentre is irányozván, az eszély- és erénynek is megnyeri. Ennek a nevelésnek az alapja a vallásosság.”129 A népnevelés felkarolásának durva elutasítása is hangot kapott. „Azt már ezer és ezerszer hallottam prédikálni, neveljük a népet; tanítsuk a népet; hanem azt senki sem magyarázta meg, hogy viselje az magát, hogyan alkalmazza magát, hogy tanítani lehessen . . ,”130 Ezt az álláspontot - a demokratikusan érző, gondolkodó alsópapság nevében is - Vikár János hetesi református lelkész utasította vissza: „Vannak . . . oly élősködők, kik csak alárendeltnek szeretnék még ma is tekinteni a népet.” 1848 szellemére hivatkozva sürgeti a népoktatás „közérdekkel történő elősegítését”; a demokrácia megvalósulásának feltétele - véleménye szerint - „a polgáriasultság kellő fokára emelkedett, életrevaló nép.”131 „Az egyház is - írta egy másik cikkében -, melyre ez idő szerint rendeltetésszerűleg bízva van a nevelés ... csak a legszentebb kötelességét teljesíti, ha e tekintetben megállapodást, hanyatlást vagy süllyedést nem tűr, s még inkább, ha minden erővel, még kényszer eszközével is ellenáll, mihelyt hátraesést vagy megcsökönösödéshez makacsul ragaszkodó reakcionárius törekvéseket vesz a közművelődés pályáján észre.”132 A népnevelés ügyét törvényhatóságilag sürgette rendezni; ebben a kérdésben még teljes egyetértésben későbbi vitapartnerével, Tobak Benővel, akivel majd az állam túlzott befolyásától, a valláserkölcsi nevelés csorbulásától való félelem állítja szembe.133 A „Somogybán” megszólaló tanítók első megnyilatkozásait a sértődött védekezés, és a népoktatást - s egyben a néptanítót - ért bírálatok indulatos visszautasítása jellemezte. Az indulat később sem csappan, de körültekintőbb érveléssel, a hazai és a nemzetközi tapasztalatok ismertetésével, a megoldás szenvedélyes keresésével párosul. Winkler István ,,a gyermekekben a figyelmetességet és a vizsgálatot ébreszteni, elméjöket foglalkoztatni, őket általában a dolgok helyes felfogására szoktatni, és így képzelő és ítélő tehetségűket kifejleszteni” tartotta a nevelés legfőbb céljának.131 Szabady Gábor érdekes nemzetközi körképében leszögezte, hogy „az a kormány jó, amelynek jó népnevelési rendszere van;” és sürgette, hogy „minél 160
