Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)
Kelemen Elemér: A népoktatás Somogyban, a kiegyezés előtti években
Messzebbmenő következtetésre juthatunk, ha az egy tanítóra jutó iskola- köteles tanulók számát vizsgáljuk. A katolikus iskolák 72,3-as átlaga (1865-66-os országos átlag: 100,1) a tanítók nagyfokú megterheléséről, az oktatás - természetszerűen - alacsonyabb hatásfokáról árulkodik. A protestáns iskolák esetén ez az átlag - 55,6-58,4 (országosan: 74-69) - kedvezőbb. Az izraelita iskolák 26-os átlaga (országosan: 50), amely nem a viszonylag kisebb tanulólétszám, hanem 2-3 tanító alkalmazásának függvénye, az itt folyó munka nagyobb intenzitására, - országosan is - közismert tényekkel bizonyítható eredményességére enged következtetni.103 A megyei 63,7-es átlag végeredményben az országos helyzetnél (88,5) kedvezőbb képet mutat; néhány későbbi megyei adatnál is kedvezőbb. A tanítók túlterhelése azonban így is nagyfokú; a magas tanulólétszám — legalább is szorgalmi időben - az elterjedő jó metodikai eljárások ellenére gátolta az eredményes munkát. Még súlyosabb a helyzet, ha figyelembe vesszük, hogy a vasárnapi ismétlő iskolába járó tanulók oktatása is a „mesterekre” maradt; segédtanítót alig néhány község alkalmazott, sőt a meglévők egy részét is elbocsátották 1861-ben. Ez elsősorban az egyébként is nehezebb körülmények között dolgozó katolikus tanítók helyzetén rontott.104 A néptanítók helyzetéről, munkakörülményeiről ezek az adatok is sokat mondanak. Nem beszélnek azonban az „iskolán kívüli” tevékenységükről: a sokféle feladatot jelentő kántorizálásról, a számtalan helyen rájuk maradt jegyzős- ködésről és a félparaszti életformával együttjáró mezőgazdasági munkákról. A Helytartótanács ugyan 1863 decemberében egy korábbi rendeletre hivatkozva arra utasította a közigazgatási hatóságokat, hogy „egész befolyásukkal azon legyenek, miszerint a jegyzői állomás a tanítóitól elkülöníttessék;... a jegyzői tiszt a sokkal fontosabb nevelési-oktatási tisztnek alárendeltessék.”100 Ez az intézkedés azonban kétértelmű volt; nemcsak a tanítók helyzetén kívánt javítani, hanem - a katolikus egyház nyomására - a politikai község beleszólását korlátozta az egyházközség tanítóválasztásába. A rendelet ugyanakkor leszögezte, hogy a két hivatal elválasztása nem csorbíthatja a tanító fizetését, s nyomatékosai felhívta a figyelmet, hogy ahol a tanulólétszám azt megköveteli, segédtanítót kell alkalmazni. A katolikus iskolák általános felülvizsgálata során „ezen tárgyalási jegyzőkönyvek némelyikében a tanítói fizetésről is intézkedés történt.”100 A központi járás jelentése szerint azonban „máris a községek és a tanítók között súrlódások támadtak a megállapított mennyiségről.”10' Valóban, ezeken az éveken is végighúzódó viták témája a tanítók fizetése; a magyar népoktatás, a magyar tanítóság történetének megújuló keserűsége. Az úrbéri birtokrendezések során rendeződött a tanítói javadalom alapját jelentő tanítói „illetményföld” kérdése. Ennek nagysága - Orosz István szerint - az egésztelkes lelkészi birtokkal szemben - általában 1/2 telek nagyságú volt.108 A birtokunkban lévő adatok szerint megyénkben 1/4-1/2 telek között változott; ahol pedig az úrbérrendezés lezárása után kezdődött az alku, 1/2-3 holdra redukálódott. Töröcskén, „miután . . . egy tanító is már elkerülhetetlenné válik”, egyéb pénz- és természetbeni javadalom mellett a községi elöljáróság „egy fél hold földet adni és azt munkálni ajánl.” Szentjakabon „háznál lévő káposztáskertet” és 1/4 hold kenderföldet kínáltak a „magántanítónak”, Csombárdon „három hold feles tavaszi földet.”109 56
