Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)
Kelemen Elemér: A népoktatás Somogyban, a kiegyezés előtti években
gamási és a karádi iskola építése, és folytak a további tárgyalások Megyer, valamint Bodrog, Csombárd és Újfalu közös iskolájának az építése ügyében." Az új iskolák egy részének a felszerelése ugyan hiányos volt (Szentpál, Töröcske); de Gyarmat és Fiad kivételével mindegyikbe „rendes tanító” is került, és a ,,ta- noncok” is eljártak az iskolákba. Az iskolák felszerelésével kapcsolatban a tárgyalások jegyzőkönyvei elsősorban a megfelelő asztalok és padok, valamint a számolótáblák hiányát, vagy rossz állapotát tették szóvá; s ezek pótlására, javítására kötelezték a községi elöljáróságokat. Nincs utalás a gyerekek felszerelésére, taneszközökkel való ellátottságára. (Egy 1866-os adat szerint kb. 700 katolikus és mintegy 100 más- vallású iskolás gyermek kapott tankönyv-segélyt; s kb. 25%-uk volt tandíj- mentes.100) Kevés adat van az iskolák gyakorlótereire, faiskoláivá vonatkozóan. A tagosításokkal kapcsolatban többször történt említés a mester részére kihasított 1/4 teleknyi földterületről, de alig 1-2 esetben csak az iskola céljait szolgáló „példánykertről”, gyakorlótérről. Egy korabeli faiskolai összeírásból megállapíthatjuk, hogy a 316 somogyi település közül mindössze 204-ben volt nyilvántartott faiskola; a részletes szolgabírói jelentések szerint azonban ezek többsége is üresen állt, vagy elhanyagolt, bekerítetlen volt, s gyümölcsfa csak kevésben található. Mindössze nyolc községnél említik meg, hogy a faiskola a tanító tulajdonában, vagy kezelésében van (Almamellék, Csököly, Iharos, Miháld, Szenta, Szentpéter, Szőke-Dencs, Ta- rany). Az iharosi faiskola „a tanító kezére bízatván, azonban mindeddig semmi eredmény”. Egyedül a szentpéteri mesterről jegyzik meg, hogy a „nemesítéseket tanítványaival együtt gyakorolja.”101 A népoktatás feltételeinek áttekintését az egy iskolára jutó tanulók, az egy iskolára jutó tanítók és az egy tanítókra jutó tanulók számának, arányainak elemzésével, továbbá a tanítók helyzetének vizsgálatával zárjuk. Megyei átlagban - a statisztikában szereplő tankötelesek számát tekintve - egy iskolára 75,2 tanuló jutott. (Katolikus iskolák: 88,1; református: 60,3; evangélikus 57,5; izraelita 43,6). Az országos átlag az 1865-66-os adatok szerint a tankötelesek száma alapján 112; a ténylegesen iskolába járóké 84,5 volt.102 A fenti adat nagyjából - az izraelita iskolákat kivéve - az egy tanteremre jutó gyermekek számát is jelenti, mivel a több tantermes iskolák száma csekély, elhanyagolható. Ha a tankötelesek feltételezetten magasabb számát vesszük figyelembe, az átlag kb. 85; ha pedig az iskolába járók számát, ekkor 67. Ez nemcsak a korabeli országos, hanem a századforduló megyei adataihoz viszonyítva is még kedvezőnek mondható. (1890. kb. 97; 1910. kb. 95). Ha azonban a tantermek korabeli méreteire, állapotára, világítási és szellőztetési lehetőségeire gondolunk, a zsúfoltság elviselhetetlennek tűnik. Az egy iskolára jutó tanítók száma (átlag: 1,17; - katolikus: 1,21, református - evangélikus: 1,03; izraelita: 1,66) elsősorban azt bizonyítja, hogy az iskolák zöme „egytanerős” iskola volt; segédtanítót - még ha a gyerekek száma meg is haladta a xoo-at - kevés helyen alkalmaztak. A kéttanerős iskolák száma 38 (ebből 32 katolikus, 1-1 evangélikus és református, 4 izraelita); a három ta- nítós iskoláké 6 (2 katolikus és 4 izraelita). Négy tanítóval működött a szigetvári, nyolccal a kaposvári főtanoda. Azoknak a községeknek a száma, amelyekben a tanítás tanító hiányában szünetelt, kb. 10-12-re becsülhető. Hí
