Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 1. (Kaposvár, 1970)
Kanyar József: Adatok Somogy megye művelődéstörténetéhez a XVIII. század második felében (1770-1789)
írásban 148 praediumról is szó esik. E szám mögött látnunk kell egy sor „már - nem - falu”, vagy „még - nem - falu” szinten álló települést, de nem kétséges, hogy a fejlődő allodiális gazdálkodás központjainak is számító puszták megjelenése is tükröződik ebben a számban. A megye településhálózatának a teljes kiépülése, ezzel összefüggésben az úrbéres birtoklási viszonyok megrögződése - a fentiekből következvén — még messze volt attól, hogy 1767-re, egy hosszabb időre tartósítható állapotot produkáljon. A somogyinál fejlettebb szlovéniai és nyugat-magyarországi viszonyokhoz alkalmazott generális úrbérrendezés így tulajdonképpen egy mozgásban lévő folyamatot zárt le erőszakkal, ártva ezzel mindkét érdekelt rend törekvéseinek. A nemesség egyre erősödő allodizáló törekvéseinek állta útját az úrbéres és a maradványföldek terjedelmének stabil definiálása, bár az alacsony népsűrűség, az irtásföldek viszonylag nagy aránya, a szolgáltatások emelését jelentő maximálás jelentősen enyhítette a nemesség szempontjai szerint jelentkező nehézségeket. A másik érdekelt rend, a jobbágyság szempontjából a leglényegesebb nehézséget, az adott pillanatban, a terhek növelése jelentette, perspektívájában pedig az úrbéres földterület definiáltsága. Mint látjuk tehát, Somogy viszonyai - úgy tűnik - éretlenek voltak az úrbérrendezésre. Bizonyítja ezt a nemesség kezdeti ellenállása, valamint az, hogy a somogyi jobbágyok között csak az úrbérrendezés elleni nyugat-magyarországi mozgalmak keltettek rezonanciát. Közismert, hogy az úrbérrendezés eredményeként készült tabellák nem tükrözték a tényleges jobbágybirtoklást, az összesített eredmények alapján mégis megkísérelhetjük az adott viszonyok felvázolását.7 Egy későbbi összesítés szerint Somogybán 1767-ben 10428 telkes jobbágy, 751 zsellér és 2365 olyan kereskedő és iparos háztartás fő élt, akik a mezőgazdasági termelésben már csak másodlagosan vettek részt. Két pozsonyi mérős holddal és napi munkateljesítménnyel számolva az úrbéres illetőség a következő volt: Belsőség Szántó R é t Szőlő Úrbéres Irtás Úrbéres Irtás 9031 hold 126 476 17 7q6 56 324 5222 144 182 hold 61 346 kaszás A számok igazolják a fentebb mondottakat. A szántónak több mint 10 %-a, a rétnek pedig több, mint 8 %-a volt irtás, jóllehet ekkor még az irtások pontos elkülönítésének a földesurak szempontjából inkább csak jogbiztosító, mint gazasági szerepe volt. Mármost, eltekintve a zömében házatlan zsellér állapotú mesteremberektől, csak a telkeseket és zselléreket véve alapul, hozzávetőlegesen meghatározhatjuk az egy családfőre eső átlagos földmennyiséget. Ez az átlag a szántót tekintve 12,8 k. hold, a rétet illetően pedig 5,8 kaszás körül mozgott. Az értékek hozzávetőlegességét a használatban lévő remanenciák mennyiségének, illetőleg, kiterjedtebb allodiális gazdálkodás nem lévén, az irtásokon felüli egyéb cenzuális földhasználat mértékének meghatározhatatlansága okozza. A kapott átlagok tehát feltétlenül minimális értékek, a gazdálkodási lehetőségek minimumának meghatározását segítik elő. Láttuk fentebb, hogy a század elején a vetésterület háztartásonkénti átlaga 5,33 köblös föld volt. Számításba véve a kor somogyi határhasználatát - a há59
