Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 1. (Kaposvár, 1970)
Kanyar József: Adatok Somogy megye művelődéstörténetéhez a XVIII. század második felében (1770-1789)
rom calcatura ritka, több a két nyomás, de a települések zömében, irtásjellegüknél fogva, a vadtalajváltó rendszer dívott - ezt az értékét 10-15 %-kal emelve, az átlagos szántóföldhasználat 6-7 köböl körül alakulhatott. A rétfoglalásnak ez- időben - összefüggésben az állattartás érintett jellegével - általános és alapvető jelentősége aligha lehetett. Összevetve most már ezt az 1767-re kialakuló 18,6 k. holdas háztartásonkénti átlaggal - és itt a belsőségek és a szőlők megoszlását szándékosan figyelmen kívül hagytuk - kirajzolódik előttünk az a viszonylag gyors ütemű fejlődés, amely a XVIII. század első felében Somogyot is jellemezhette. A szántóföldek aránya, mint láttuk, nőtt. Csak e számokat véve alapul arra kell gondolnunk, hogy a használt földmennyiség növekedése - a növekedés, a népesség gyarapodásán túl, a jobbágygazdaságok materiális lehetőségeinek lassú szélesedését is jelezte — a földön élők mindennapjait, életvitelét és főként a munka formákat is átalakította. A probléma megválaszolására az 1767/70-es adatokat az 1781-es Synopsis megfelelő adataival kiegészítve teszünk kísérletet. Eszerint Somogy összes úrbéres gabonatermése (búza, rozs, árpa, zab) 385 658 pozsonyi mérő, a szénatermése pedig 582 690 bécsi mázsa volt. Háromnyomásos rendszert véve általánosnak, az o. holdankénti megyei termésátlag kereken 4 pozsonyi mérő volt, az 1 kaszás rétre eső szénatermés pedig 9,4 bécsi mázsát tett ki. A számokból azonnal következtethetünk a termelés színvonalára. A szántók átlagtermése az általános felfogásnak megfelelőnek látszik, hiszen holdanként 4 pozsonyi mérőt mutat. Ha számításba vesszük azonban, hogy Somogybán ezidőtájt is a holdankénti 2 pozsonyi mérős vetőmagfelhasználás volt az átlagos, a kétszeres maghozam már csökkenti a művelt területek kiterjedésének pozitív hatását, hiszen e ponton — úgy látszik - az eltelt évszázad alatt változás alig- alig történt. A rétek kimutatott átlagtermése valamivel előnyösebb képet mutatott, bár, ha hozzávesszük az 1781-es zab- és árpatermést, - a gabonatermés 20 %-át - az is kiderül, hogy az állattartásról alkotott századeleji kép alapvetően nem változhatott meg. Az 1781-es termésből a búza és a rozs 307 482 pozsonyi mérő, az árpa és a zab 78 176 pozsonyi mérő volt. Ugyanebben az évben a megye lakossága 135 465 fő volt. Eszerint egy főre átlagosan 2,2 pozsonyi mérő kenyérgabona jutott. Ha a takarmánygabonák gyakori élelmezésre fordításával számolunk is, ez a meny- nyiség, tekintve a sokféle terhet, minimális volt, mélyen a létfenntartási szükségletek alatt maradt. Nyilvánvaló tehát, hogy a járulékos, a természeti környezettel nagyon szoros kontaktust feltételező élelemforrások szerepe aligha csökkent, másrészt pedig az is, hogy megyénkben is lényegesen nagyobb a jobbágyi föld- használat, mint amit az általunk használt, a tabelláknál precízebb forrás kimutat. Nem kétséges, hogy a termelés alá vont területek kiterjesztése az emberi munkaerő számának növekedésével függött össze. Nem célunk a megye XVIII. századi népesedésével részletezően foglalkozni - Kováts Zoltán ezt megtette'-3 - de azért rögzíthetjük, hogy 1781-ben a népesség növekedés rátája 13 0/00 volt. Ez a növekedés csak a XIX. század első harmadára lassúbbodik, 1830-35 között, a kolera - bár nem túl nagy - pusztításait számítva 10 %o körülire mérséklődik.8 Ez az a második, perspektivikus következmény — amit — ahogy jeleztük, az úrbérrendezés hozott. Ettől kezdődően, és egyre inkább a föld birtoklásának 60
