Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 1. (Kaposvár, 1970)
Kanyar József: Adatok Somogy megye művelődéstörténetéhez a XVIII. század második felében (1770-1789)
a megye egyetlen hetilapja: a Somogy (VI. évf. 22. számában), hogy közel 5000 „vadgyerek” van a megyében, azaz 4608 iskolaköteles nem járt az iskolába. C) Tanítók Az összeírások szerint a tanítók száma a megyében 1770-ben in, 1773- ban 136, 1789-ben pedig 71 volt. Közülük a vizsgázott (approbált) tanítók száma mindössze csak 29 volt, akik közül 4 Debrecenben, 4 Pécsett, Sárospatakon Kecskeméten, Losoncon, Sopronban és Hedrehelyen pedig egy-egy tanító szerzett „képesítést”. A tanítók közül sokan voltak olyanok, akik csak írni-olvasni tudtak, esetleg kiszolgált katonák, vagy éppenséggel kézművesek voltak. A tanító munkája lényegében még a XVIII. századon keresztül is középkori jellegű maradván, az oktatáson kívül rendszerint az istentiszteleteknél, a temetéseknél s bármilyen más egyházi funkcióknál is közre kellett működniük az egyházi szertartások végzésében. Amikor a török uralom után, a visszaállított megye területén a növekvő államigazgatási feladatok még a falu szintjén is egyre sürgetőbben követelték a rendeletek közzétételét, az arra adandó válaszok és jelentések megfogalmazását, ezeknek az írásos feladatoknak a végrehajtására a legalkalmasabbak a tanítók, a falu első jegyzői lettek, kiknek a nótáriusi munkáját a politikai közösséggel csaknem azonos egyházi közösség fizette. A jegyzői és tanítói feladatkör a kezdetben - kisebb falvak esetében - nem is ütközött egymással, hisz szabad ideje bőven lévén a tanítónak a nótáriusi feladatok elvégzésére, mivel a falusi gyermekek csak addig jártak iskolába, amíg a mezei munkák szüneteltek, azaz a téli időszakban. Az összeírások szerint ilyen tanító-nótáriusok voltak Hedrehelyen, Buzsá- kon, Toponáron, Kadarkúton, Kisasszondon, Kiskorpádon, Ladon, Lengyeltótiban, Mernyén, Niklán, Polányban, Somogyvárott, Kaposmérőn, Szennában és Ist- vándiban stb. Ismereteink szerint a kaposvári tanítók közül is nótáriusok voltak Czenky Mihály (1732-1736), az 1774-ben nyugalmazott Császár Péter és Nem- sur Mihály (1775-1787 között). A két munkakör ütközése - azonban - a század második felében már sokat foglalkoztatta az egyházi és a megyei hatóságokat, szorgalmazván a két tisztség egymástól való mielőbbi elkülönítését. Míg azonban a nótáriusi tisztség betöltése által a tanító bizonyos fokig kiszabadult az egyház árnyéka alól, megszűnt csak „egyházfi” lenni, addig a legszegényebb protestáns gyülekezeteknek általa lehetőség adatott arra, hogy a hatóságok éberségét azzal játszák ki, hogy prédikátoraik elűzetése, oratóriumaik lerombolása, az iskolai munka betiltása után - az elbocsátott tanítót nótáriusként visszatartsák a faluban. Sokhelyütt a nótáriusi és orgonista teendőkön kívül - mint például Kaposvárott is - még a város tűzjelző-trombitási funkcióját is el kellett végezniük. („Huius oppidi ludirector simul et organista et tubicen est Petrus Császár”.) Az összeírt tanítók nagy része a triviális iskolákban, azaz a nyilvános tanítás legalsó fokú elemi iskoláiban: a népiskolákban tanítottak. E tanítók képzését - a nagynevű kollégiumokon kívül - a tankerületi székhelyeken felállított mintaiskolákban végezték. Ilyeri; a népiskola és a pedagógium feladatkörét betöltő normális iskola volt megyénkben a kaposvári és a hedrehelyi is. A két- tanítós iskolákat anyanyelvű iskoláknak (schola vernacula) is nevezték, a három-
